Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Engel Pál: Ozorai Pipo

riumot. Eltartott még egypár évig, amíg régi erejét visszanyerte, de növekvő aktivitásával már nyomban 1413 után számolni kellett. Szerbia szilárdan kitartott a magyar szövetség mellett de Bosznia már 1413-ban, Havasalföld pedig 1419-től kezdve a török és a magyar orientáció híveinek - és természetesen magának a két érdekelt hatalomnak - a küzdőterévé vált Ez magyarázza az 1410-es évek ismételt boszniai, majd az 1420-as évek sorozatos havasalföldi magyar hadjáratait. Nem maradtak persze el a török ellencsapások sem, és a Boszniával szomszédos Szlavónia már 1414-től, a Havasalfölddel határos erdélyi részek 1420-tól meg-megújuló török portyáknak voltak kitéve. (134) A temesi végekre, Pipo tartományába irányuló betörésekről ez idő tájt nincs tudomásunk, ez azonban feltehetően kevésbé volt köszönhető a kormányzó hadvezéri tehetségének, mint inkább Lazarevics Szerbiájának, amely ütközőállamként felfogta a támadásokat. Mindazonáltal a veszély jelei itt is mindinkább megmutatkoztak, és bizonyára ezek váltották ki ama nagyszabású határvédő munkálatokat amelyek Pipo sokféle foglalatossága közül talán a leginkább méltóak az emlékezetre. Arról az erődláncról van szó, amely az 1420-as évek óta egy évszázadon át védte - több-kevesebb sikerrel - az aldunai magyar határt Szörény (Turnu-Severin) és Nándorfehérvár (Belgrád) között és amelynek kiépítését elsősorban Ozorainak kell tulajdonítanunk. Biztos tényünk kevés van. Az egyik az, hogy a török támadások kezdete (1390) előtt az ország, a 14. században mindenkor támadó hatalom lévén, kevés védelemre szorult és a kérdéses szakaszon csupán néhány végvár szolgálta ezt a célt: Görény, amely az 1320-as évek óta magyar kézen volt, Orsova, amelyet 1373 táján I. Lajos épített újjá, Galambóc, amely 1388 tájáig magyar kézen volt noha a túlsó parton feküdt, Harám, végül Keve.(135) A másik tény viszont az, hogy 1430 körül tizenegy új vár emelkedett ugyanitt, a Duna balpartja mentén, ebből tíz a Szörény-Haram közötti frontszakaszon. Ezenkívül meg volt erősítve a Szörény melletti Sán (Saan) sziget is, és forrásaink további hét ekkor már elhagyottan álló várról is tudnak.(136) Minthogy a már említett okokból 1402 és 1419 között ezen a tájon nem volt várható török támadás, és így aligha lett volna értelme nagyarányú építkezéseket folytatni ellenük, a várvonal kiépítését vagy az 1390-es, vagy az 1420-as évekre kell tennünk, illetőleg mindkét időszakra. Azon kívül, hogy a Kévétől nyugatra álló Dombó várat (Dubovac) már 1414-ben említik, és így a 14. század végére datálható, építkezésekre csak az 1419 utáni időből vannak elszórt adataink. Szörényt 1424-ben Pipo építtette újjá, Orsovát nemkülönben. A Galambóccal szemközti Szentlászlóvárat a várlánc egyik legnagyobb erődítményét Zsigmond húzatta fel 1427/28 telén.(137) A többinek a keletkezéséről mit sem tudunk, de egy-két célzásból az sejthető, hogy főleg Pipo idejében, tehát az 1420-as évek első felében készülhettek el. Poggio úgy tudta, hogy Pipo, miután Zsigmond rábízta „Szerbia és a Duna folyó őrizetét", „a part mentén végig, mindenhová, ahonnan az országba bejárás nyílt, olyan őrséget helyezett s olyan erősségeket és fatornyokat épített, hogy nagy veszteség és véráldozatok nélkül nehéz volt a folyón átjutni."(138) Építkezéseire határozottan utal Zsigmond 1424. október 16-án kelt oklevele, amellyel Pipo két familiárisát azon a címen mentette fel a csehországi hadjáratba vonulás alól, hogy urukkal Jelen hadjáratukon vesznek részt amelyet Szörény várunk és országunk más határerődítményei építésére, helyrehozatalára és újjáépítésére indítottunk."(139) Végül az a körülmény is Pipo tevé-