Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Engel Pál: Ozorai Pipo

kenységére és az 1420-as évekre utal, hogy az új erődrendszer csak Szörény és Harám között épült ki, míg innen Belgrádig - a már említett Dombon kívül - egyedül Tornistye vára keletkezett ebben az időben. Ez a határszakasz ugyanis - Szendrő és Belgrád szilárdan szerb kézben lévén - ebben az időben még nem volt veszélyben. El sem képzelhető, miből telt Zsigmond kincstárának ekkora vállalkozásra, és mind neki, mind Ozorainak feltétlen elismerés jár az utókortól, hogy az összegeket képesek voltak elővarázsolni. Szűcs Jenő kutatásaiból tudjuk, hogy 1434-ben egyedül a pozsonyi vár építésén dolgozó mesteremberek félévi munkabére 4800 aranyforintot tett ki. (140) A végvárak munkálatai persze nem voltak ennyire igényesek, és a segédmunkákat - mint Orsova újjáépítése alkalmával, 1373 táján - bizonyára a vidék királyi uradalmaiból odavezényelt jobbágyok robotja szolgáltatta. (141) Még így is bámulatos, hogy az erődvonal néhány év leforgása alatt elkészülhetett. Hogy milyen kivételes teljesítményről volt szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ettől kezdve egészen a török hódításig nem került többé sor hasonlóra, és az 1520as években az aldunai határt még ugyanazok az erődítmények védték, mint száz évvel korábban.(142) A Haram-Belgrád közötti szakasz, mivel akkoriban nem erősítették meg, lényegében védtelenül is maradt, mert a magyar királyság energiáiból ilyesmire többé nem futotta. Nemcsak a várrendszer kiépítése emészthetett fel hallatlan pénzeket, hanem az elkészült várak fenntartása is. A költségek nagyságrendjéről azok a tervezetek tájékoztatnak, amelyek 1429 táján készültek abból az alkalomból, hogy Zsigmond a Német Lovagrendre bízta a szörényi végvárak védelmét. Egy ekkori állagfelvétel szerint Szörény és Pozsezsin között 13 erődítményben összesen 1348 harcos, további 198 számszeríjász és - Orsován - 260 „szolga" állomásozott, ez utóbbiak, mint olvassuk, „mindent elvégeznek, amit parancsolnak nekik, de hadakoznak is".(143) Egy egykorú jóval ambiciózusabb tervezet szerint nagyjából ugyanezeket a várakat mintegy 3000 főnek - harcosnak, számszeríjásznak, naszádosoknak, tüzéreknek - kellett volna védelmeznie. Az összköltség - beleszámítva Tallóci Matkó kevei kapitány 400 főnyi nehéz- és 150 főnyi könnyűlovásságának fenntartását is évente kereken 315000 aranyforintot tett volna ki, és Zsigmond egyrészt az erdélyi ezüstbányák és pénzverés hozamából (210000), másrészt a szegedi, lippai, temesvári és kevei sókamarákból kiutalandó 100 tömény azaz egymillió kocka sóból kívánta ezt fedezni. (144) Alig hihető, hogy ezt komolyan gondolta, hiszen 1454-ben a királyság minden elképzelhető jövedelmét összesen csak 218000 forintra becsülték(145). és noha bizonyos, hogy Zsigmond ennél sokkal nagyobb erőforrásokkal rendelkezett, rendes évi bevételeit a legmerészebb kalkulációval sem tehetjük 400 ezer aranynál többre. Ezek után azon is csodálkoznunk kell, ha a minimális költségeket egyáltalán előteremtette, hiszen a tervezet szerint négy harcos (=egy lándzsa) évi zsoldja 300 forintba, és egyetlen számszeríjászé 72 forintba került, ennélfogva az 1348 katona és 198 számszeríjász fizetése összesen évi 135576 forintot igényelt Pipo hadikiadásai sorában nem szabad megfeledkeznünk magukról a hadjáratokról sem, noha ezek szervezeti és pénzügyi hátteréről úgyszólván semmit sem tudunk. Annyi látszik csupán kétségtelennek, hogy - mint a többi báró esetében is haderejének gerincét familiárisának csapata képezte, legelőször is róluk kell tehát szót ejtenünk.