Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
Poggio értesülései ismét hibátlanok. 1399júniusában valóban készülőben volt egy királyi hadjárat a déli végekre, noha az utóbb közbejött morvaországi háború miatt valószínűleg nem került rá sor. (31) Ez év novemberében Pipo már Zsigmond körmöcbányai urburaispánja volt, vagyis az ország legfontosabb aranybányáit igazgatta.^) A nagy esemény tehát, amikor a király maga mellé vette, 1399 júniusában történhetett, amikor Zsigmond néhány napot csakugyan Esztergomban töltött. (33) A történet egyebekben is összevág mindazzal, amit Zsigmond egyéniségéről és „káderfejlesztési" gyakorlatáról tudunk. „Ez a király nemcsak alacsony származású nemeseket, hanem igen sok közrendű embert is magas méltóságra emelt, és hatalmassá tett országában" - jegyzi meg róla a kor krónikása, Thuróczy.(34) Bámulatosan jó szeme volt ahhoz, hogy tehetséges és megbízható híveket gyűjtsön maga köré, és az általa teremtett új arisztokráciának elsőrendű szerepe volt abban, hogy uralmát végül évtizedekre sikerült megszilárdítania. Maga is nagy műveltségű és kimagasló intelligenciájú lévén, a tanult emberekhez kiváltképp vonzódott, és állítólag így vélekedett róluk: „Lovaggá egy nap alatt ezret is üthetek, ám doktorrá egyet sem ezer nap alatt."(35) Pipo ugyan nagyon távol volt attól, hogy a doktorok közé számítson, de az is bizonyos, hogy képzettségben és készségekben messze felülmúlta a kor magyar nagyurait. Bizonyára nem véletlen, hogy korábbi gazdája, Kanizsai érsek maga is igen művelt férfiú volt, ifjabb éveiben a páduai egyetem rektora.(3 6) Pipo tehát 1399-ben körmöci kamaraispánként királyi szolgálatba lépett, és megnyílt előtte az út a karrier felé. Tisztában kell azonban lennünk azzal is, hogy ez a lépcső maga még korántsem jelentett karriert. Mert bármily különös is a modern gondolkodás számára, a pénzügy-igazgatás szakemberei a középkorban nem számítottak sem a hatalmasok, sem az igazán fontos emberek közé. Feladatuk technikai jellegű volt: a magas politikához szükséges pénzösszegek előteremtése. Nagy összegek fordultak meg a kezükön, és kitűnően kellett tudniuk számolni, abba azonban, hogy az általuk kezelt pénzekkel mi történik, semmi beleszólásuk nem volt Mivel a nemesség körében a számolás tudománya gyakorlatilag ismeretlennek számított, a kamarák élén jobbára idegeneket: olaszokat vagy németeket találunk, akik nem országnagyok, nem is udvari előkelők, hanem a király magánalkalmazottjai voltak, számottevő politikai befolyás nélkül. Jellegzetesen archaikus vonása volt ez a magyarországi uralmi rendszernek és nyilván azt a hagyományos vélekedést tükrözte, hogy pénzzel foglalkozni - bármilyen szinten - nem tartozik az úri tevékenységek közé. Éppen Pipo volt az, akinek ezt a gátat, amely a pénzembereket eleve kirekesztette az ország irányításából, elsőként sikerült áttörnie. Ezt azonban már következő hivatalában érte el. A körmöcbányai kamara élén alig tovább, mint egy évig maradt, mert Zsigmond hamarosan a királyi sóügyek kezelését bízta rá. 1401 január 21-én már mint „a királyi sókamarák ispánja" szerepel Pozsonyban Zsigmond egy oklevelének relatoraként.(37) Új hivatalát ettől kezdve megszakítás nélkül 26 éven át, haláláig viselte, tehát akkor is, amikor már temesi ispánként az országnagyok sorába emelkedett. Ez magában véve példa nélkül álló, hiszen addig nem fordult elő, hogy az ország vezetőinek egyike egyben pénzügyigazgatással is foglalkozzék. Még rendkívülibb azonban az a jelentős politikai szerep, amelyet Pipo még sókamara-ispánként játszott az 1401-1404 közötti években. Ezt az bizonyítja, hogy királyával szinte az első perctől kezdve szokatlanul bizalmas viszonyba kellett kerülnie.
