Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
fenn saját magának. Poggio értesülése tehát úgy fordítandó, hogy Pipo a Kanizsaiak simontornyai várnagya lett, valószínűleg már 1397-ben.(23) A kor magyar főurai körében egyáltalában nem volt szokás, hogy birtokaik kormányzását „idegenekre", azaz ne magyarokra bízzák. A nagyúri kíséret, amelyből a várnagyok és tiszttartók kikerültek, általában jó módú középbirtokos nemesekből verbuválódott, olyanokból, akiknek egy-két falujuk, és mintegy 50-100 jobbágyuk volt.(24) Pipo karrierje tehát már ezen a ponton is kivétel számba ment, hiszen lényegében már ekkor a magyar uralkodó osztály tagjává vált. Hogy igazából és végleg azzá lehessen, ahhoz persze megfelelő saját vagyonra is szüksége volt, mert csak ezáltal léphetett be a birtokos társadalomba, és válhatott de facto magyar nemesúrrá. Gazdái azonban erről is gondoskodtak. Miután Pipo 1399-ben eljegyezte egy szomszédos nemes, Ozorai András leányát Borbálát, kijárták számára a királynál azt a különös kegyet, hogy a menyasszonyt, mint apjának egyedüli gyermekét „fiusítsa", azaz leány létére az apai jószág örökösévé tegye. Jellemző módon a fiúsítás csak arra az esetre szólt, ha Borbála Pipóhoz és nem máshoz megy nőül, a birtokra pedig mindketten együtt kaptak királyi adományt. A beiktatást elrendelő királyi parancsot június 2-án Kanizsai érsek állította ki Esztergomban. Ez az első magyarországi oklevél, amelyben Pipo neve előfordul.(25) Abirtok, amelyet házasságával szerzett, épp csak akkora volt hogy megfeleljen akkori társadalmi státuszának: a Simontornyához közeli Ozora faluból és öt környező helységből állt. (26) Egészen csak 1400-ban lett Pipóé, amikor felesége unokahugától 400 forintért megvette a vagyonból neki járó negyedrészt is. (27) Ekkor még semmi jel sem mutatta, hogy Ozora körül Tolna megye egyik legjelentősebb uradalma fog kialakulni. Annak ellenére sem, hogy ehhez az első lépések nyomban 1399-ben megtörténtek: november 5-én, néhány hónappal beiktatása után Pipo két kiváltság levelet eszközölt ki Zsigmondtól vadonatúj uradalmára. Az egyikben(28) jogot nyert arra, hogy Ozorán minden szerdai napon hetipiac tartassék, a másik oklevél pedig az un. szabadispánság privilégiumával, azaz pallosjoggal ruházta fel összes birtoka határain belül. (29) Pipo ekkor már királyi szolgálatban állt, és életében újabb döntő fordulat következett be. Hogy ez miképp történt arról érdemes meghallgatnunk Poggio eleven beszámolóját: „Történt egyszer, hogy (Pipo) Esztergomba látogatott a püspökhöz, akinél éppen akkor a király is vendégeskedett. Miután lehordták az asztalt, az urak arról kezdtek el tanácskozni, hogy egy 12000 lovasból álló sereget kellene kiállítani, amely a Szerbiát csak nemrég az uralma alá hajtó török betöréseitől óvná az országot. S mivel nem volt köztük senki, aki a számoláshoz valamit is értett volna és képes lett volna kiszámítani, mennyi pénz szükséges a katonák zsoldjára - mivelhogy ajánlatos, sőt mellőzhetetlen tisztába jönni a hadi költségekkel, mielőtt belefognának a háborúba, és tudni kell azt is, honnan teremtsék elő az összeget -, Filippot szólították. Ő pedig fogta a tollat és oly gyorsan elkészült a számítással, hogy valamimennyien álmélkodtak és dicséretekkel halmozták el. Zsigmond, ez a nagy dolgokra hivatott király, aki előszeretettel gyűjtötte maga köré a kiváló szellemű embereket és egyengette előrejutásukat látván a fiatalember értelemtől csillogó szemét és rátermettségét nyomban arra gondolt, hogy nagyobb dolgok elvégzésére született, mintsem hogy kereskedőként élje le az életét. A püspök, hogy a király kedvében járjon, átengedte neki a fiatalembert az pedig rábízta a királyság legfontosabb jövedelmének, az aranybányáknak a kezelését."(30) 56
