Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Engel Pál: Ozorai Pipo

A krónikás csodálata, túlzásaival együtt, annak a hősnek szól, akiben milliók vágyai öltenek testet. Ki tudja, az évszázadok során szerte a világon hány suhanc ábrándozott már arról, hogy egyszer majd dúsgazdag, híres-nevezetes nagyúrként tér vissza oda, ahol született, és a nép ámulattal fog tódulni elébe, hogy messziről, egy pillanatra láthassa őt, akinek hajdan a nevét sem ismerte. Elképzelni könnyű, de millióból talán ha egynek sikerült el is érnie. Pipo mindenesetre egy volt a milliók közül, és higgyük, hogy ifjúkori álmai teljesedtek be, amikor 1410 Szentiván előestéjén bevonult - először és utoljára - Firenze falai közé. (6) Noha Pipo sokkal inkább magyar országnagy volt, mint firenzei kereskedő, az olaszok mindig is a magukénak tekintették, és mesés pályafutását már a 15. században többen megörökítették. Legmegbízhatóbb életrajza a neves humanista, Poggio fiától, a Pazzi-féle összeesküvésben (1478) kivégzett Jacopo di Poggiotól származik, aki a magyarországi viszonyokban is meglepő tájékozottságot árul el.(7) Az ő írását vette alapul Pipo későbbi biográfusa, Domenico Meilini, aki azonban munkáját (1570) firenzei levéltári forrásadatokkal is kiegészítette.(8) Megbízhatatlanságánál fogva értéktelen viszont Pipónak egy 15. századi anonim életrajza.(9) Érdemes megjegyezni, hogy Vespasiano da Bisticci szintén érdemesnek tartotta rá, hogy besorolja kora „híres embereiről" összeállított életrajzgyűjteményébe. (10) Magyarországon ezzel szemben mindvégig „idegennek" tekintették, és személye hosszú időn át alig váltott ki érdeklődést 15. századi történetírónk, Thuróczy János épp csak a nevét említi azok sorában, akiket Zsigmond alacsony sorból emelt az ország nagyjai közé.(l 1) Tetteinek pontosabb ismeretét a magyar medievisztika egyik úttörőjének, Wenzel Gusztávnak köszönhetjük, aki - elsősorban olasz források alapján - 1863-ban kismonográfiát írt róla, 1884-ben pedig publikálta a rá vonatkozó legfontosabb hazai iratanyagot.(12) Azóta elsősorban művészettörténészek foglalkoztak személyével(13), és minthogy a Zsigmond-kori Magyarországra vonatkozó ismereteink az utóbbi évtizedekben úgyszólván minőségi változáson mentek keresztiig 14), talán érdemes egy rövid tanulmány keretében újból összegezni mindazt, amit ez idő szerint tudni lehet róla. * Pipo a magyarországi forrásokban 1399-ben bukkan fel első ízben Pipo GallicusfiliusStephani deScolari(l) deFlorentia néven. (15) Mindazt, amit származásáról és előéletéről tudni lehet, kizárólag olasz biográfusaitól, elsősorban Poggiotól meríthetjük, és híradásaikat nem áll módunkban ellenőrizni. Poggio előadása egészében véve megbízhatónak látszik, és olyan elemeket tartalmaz, amelyeknek - ha közvetve is - igen jól értesült forrásokból kellett származniuk. Elbeszélésében van ugyan valami meseszerű, de nem több, mint amennyire joggal számíthatunk egy főúrrá lett kereskedősegéd amúgy is hihetetlennek ható életrajzában. Próbáljuk meg e csudás eseményeket röviden összefoglalni. Pipo, becsületes nevén Filippo Scolari, a firenzei köztársasághoz tartozó Tizzanóban született 1369-ben. Családja valamikor, a guelf-ghibellin harcok idején jobb napokat is látott, de ekkorra bizony, semmi kétség, már elszegényedett, és a nevét hiába keressük a kor nevezetesebb firenzei famíliái között. Pipo tehát igen szerény