Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolari úr élete (15. századi névtelen firenzei szerző)

A Scolarik nemes családjából született Filippo, aki, mivel apja és anyja igen szegény volt, Matteo fivérével együtt, akit később a lovagság övével tisztelték meg, gyermekkorában Antellában nevelkedett. Pippónak hívták, minden hírnévre méltó férfiú volt, és a fent említettek(l) idején fénye már ragyogott. Az ő cselekedeteinek elmondásához szeretném, ha a halhatatlan isten elegendő ékesszólást juttatna nekem, azaz a szándékomnak megfelelőt: csaknem biztos, hogy be tudnám bizonyítani, hogy a hadakozás fényességes tudományában nála nem sok kiválóbbat szült a kor. De minthogy az én beszédem bárdolatlan, és minthogy az ő cselekedeteit egészében meg nem ismertem, vele fogom végül kedvemet tölteni, akiről nem szégyellenék egész nap beszélni. Mivel, mint a fáma mondja, a felséges Zsigmond, a magyarok királya és a rómaiak örökké fényességes császára seregének feje volt, először azt lesz gondom elmondani neked, mint jutott ebbe a magasságba, ahogyan arról nekem igen hitelt érdemlő személyek beszámoltak. Már kisgyermek korában kiváló képességű, erkölcsű és értelmű volt. Amikor már az úgynevezett abakusz(2) kezelésében igen jártas lett, anyja egy derék papra bízta, hogy grammatikát tanuljon. Miután ennek a papnak a segítségével jelesül képzett lett, anyja bizonyos Németországba menő kereskedőre bízta, és ezek a kiváló férfiak örömmel és szívesen elvállalták, hogy a fiatalembernek a gondját viseljék, mert kiváló modorához elegancia társult Rögtön indultak Németországba; Filippo velük tartva minden feladatot készségesen és alázattal látott el. Természetesen egyetlen szemtelen szót ki nem ejtett, egyeden utasításukra késedelemmel nem mozdult, sőt, ellenkezőleg, amikor szólították, igen serényen engedelmeskedett, amiért ők mint saját fiukat szerették. Trierbe mentek, és itt néhány napot kellett volna maradniuk, de mivel a szükség úgy hozta, hogy megállás nélkül Flandriába kellett menniük, Filippót hogy útjuk sebességét ne hátráltassa, bölcs és jó elhatározással Trier érseknél hagyták hátra. Emez mind gazdagsága, mind pedig méltósága folytán nagy úr volt, és vele felettébb illően bánt, állandóan díszben és mint nemesembert tartotta. Történt, hogy egy napon, miután az érsek kérte az intézőitől bevételei számvetését és kincsesházának számadását, nem kis összevisszaság és zavar támadt a számadás két része között, és világos, hogy nem annyira megbízhatatlanságból vagy mulasztásból, hanem inkább a számolásban való tudatlanság folytán. Filippo látva tudatlanságukat, képtelen volt a benne rejtőzködő nevetést elpalástolni. Az érsek rátekintvén, nevetése okát tudakolta, és midőn Filippo nem volt hajlandó megmondani, még fokozottabban és hevesebben, majd sürgető és fenyegetésekkel teli kérdezősködéssel nógatta. Végül Filippo látva, hogy nevetése okát tovább nem tudja eltitkolni, és azzal a tisztelettel, amely egy főpapnak kijár, engedelmeskedett utasításának, és előadta nevetése okát