Vadas Ferenc szerk.: Illyés és a puszták népe (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1983)

Tüskés Tibor: „Kézfogások”

főképpen a csakis itt levő problémákat, az itt kialakult egyéni és közösségi lehetőségeket ábrázolja". Illyés életművében magyarság és európaiság, nemzeti elkötelezettség és emberi egyetemesség szintézise valósul meg világirodalmi rangon. Kozmikus gondokat éppúgy megfogalmaz, mint helyi, magyar jellegzetességeket. Életmüvének megismerése - melyben természetesen a vele folytatott vita lehetősége is benne van - a magyar önismeret forrása, a humánum értékeivel való gyarapodás alkalma. Ma még sokan jobbára csak sejtik, mint tudják, hogy a magyar anyanyelvűek közössége a megmaradás reményét, az idegenek egy nemzet megismerésének lehetőségét köszönhetik életmüvének. A magyar iroda- >m története: kézfogások története. Zrínyi Miklós csáktornyai könyvtárszobájának polcán ott állt egy kéziratos versgyűjtemény, Gyarmati Balassa Bálint fajtalan énekei. A Török áfium ellen való orvosság viszont először a kuruc szabadságharc idején, 1705-ben jelenik meg nyomtatásban Bártfán, s kiadója, Forgách Simon tábornok azért ajánlja a művet Rákóczinak, mert végre „van kinek dedikálni ezen vitézségre való jó tanácsú munkát... Mert nemcsak fegyverre kelnünk szabadságunk mellett lőtt hatalmunk, de Nagyságod az, aki a nagyméltóságú bánnak vére lévén, nemcsak igyekszik a jó militaris disciplinât behozni, sőt parancsolja és parancsoltatja máris." 1843-ban, tél végén egy sovány, fázós, Debrecenből Pestre gyalogló fiatalember kopogtat egy nyaláb verskézirattal az akkor már koszorús költőnek számító Vörösmarty ajtaján. Vörösmarty belenéz a kéziratba, és gondoskodik a versek kinyomtatásáról. Az ismeretlen fiatalembert Petőfi Sándornak hívják. Néhány év múlva már neki van módja, hogy a Kisfaludy Társaság pályázatára beküldött - a pályázat feltétele szerint: idegen kézzel lemásolt - kéziratok közé pillantson. Az egyik munkát a nagyszalontai nótárius küldte be. Petőfi asztalhoz ül, és a már ismert sorokat veti papírra: „Toldi írójához elküldöm lelkemet / meleg kézfogásra, forró ölelésre!..." Az ismeretlen szerző, akit Petőfi nyomban „költőtársának" nevez, Arany János, s néhány év múlva a Magyar Tudományos Akadémia titkára. Akkor nála kopogtat egy ismeretlen ember: az 1861-es országgyűlésre jött fel Pestre, elhozta magával egyik munkáját, s ha már itt van, megmutatná és ott is hagyná bírálatra a titoknok úrnak. A csomagban Az ember tragédiája kézirata lapul. Arany átnézi Madách munkáját, javít is rajta, s elősegíti nyomtatásban való megjelenését. Vagy idézzük a magyar költők hommage-verseit, a költői tiszteletadás példáit, amelyek mind egy-egy kézfogás melegét őrzik? Juhász Gyula József Attilának nyújt kezet - előszavával jelenik meg első verseskötete, a Szépség koldusa -,