Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

ruha általános divattá vált; e nélkül valahol megjelenni csúfságnak tartatik”. (BEZERÉDJ 1891 68.) A tetszhalálból tehát föléledt a nemzet; 1859-60-ban egymást követték a kiemelkedő hősök és költők tüntetésszerű ünneplései a jelentős történelmi évfordulók és kulturális rendezvények ürügyén (Kazinczy-ünnep, tüntetések Kisfaludy Károly pesti sírjánál, az Erdélyi Múzeum Egylet megnyitó ünnepsége előtt Kolozsvárt, Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájának pesti előadásán, stb.) Különösen nagy tömegeket mozgatott meg az öngyilkos Széchenyi István temetése. Ezeken a megemlékezéseken, tüntetéseken szinte kötelező volt magyar ruhában megjelenni. Nem történt ez másként a Sárospataki Református Kollégium alapításának 300. évfordulója alkalmából megrendezett nagyszabású ünnepély esetében sem. Erdélyi János (1814-1868) költő, filozófus és esztéta, a főiskola tanára, aki a nemzeti ellenállás szellemében szervezte meg az emlékünnepséget, az ebből az alkalomból megjelentetett emlékkönyvben élvezetes stílusban számolt be az 1245 résztvevő számára megrendezett „estveli mulatság’ vagyis a bál külsőségeiről, kiemelve az egységes nemzeti viselet magától értetődő természetességét. (T. ERDÉLYI 2015, 422) ,,A minden rendű s rangú báli vendégfüzér nemzetibe lévén öltözve, senki sem volt nemegyenlő’.’ - összegezte tapasztalatait Erdélyi. (ERDÉLYI 1860, 67.) Egykorú Tolna megyei följegyzések, illetve a megyéből származó ismert politikusok, közéleti személyiségek visszaemlékezéseinek hiányában, a minél teljesebb merítés érdekében még három, az ország egymástól jelentős távolságban lévő megyéjében született emlékiratra, illetve naplóra hivatkozhatunk. A Veszprém megyei Pénzeskúton birtokos Splény Béla báró (1819-1899) emlékiratainak 1860. évi bejegyzései között olvashatunk a magyar viseletnek széles körű elterjedéséről az egész társadalomban. Az új kordivatnak engedelmeskedve a család tagjai is egymás után alakíttatták át ruháikat. (SPLÉNY 1984, II. 366.) Az ország másik végéből, az Alföld északi peremvidékével érintkező Borsod megyéből származó, kisnemesi születésű Szűcs Sámuel (1819-1889), Miskolc helytörténésze, szintén fontosnak tartja kiemelni, az év jelentős eseményeiről szólván, a magyar nemzet hangulatában bekövetkezett örvendetes változásokat, s „a’ nemzeti öltözetnek, mind, a' két nemnél átalánossá" válását. (SZŰCS 2003, 308.) Az Alföld déli részén elterülő Csongrád megyében lévő szabad kir. városban, Szegeden élő paraszti származású, erős nemzeti öntudattal és hazaszeretettel átitatott kőművesmester, Kováts István is szükségesnek tartotta, hogy önéletírásában beszámoljon a „magyar érzés’’ és az egész nemzet valóságos újjászületéséről 1859 és 1860 fordulóján. Örömmel emlékezett vissza arra, hogy „a magyar ruha kezdett újra divatba jönni nők és férfiaknál egyaránt? (KOVÁTS 1981,374.) A nemzeti divat magyarországi elterjedésének a híre az emigrációba kényszerült magyar politikusokhoz is eljutott. Szemere Bertalan például 1859-es naplójában így ír erről, a kevéssé ismert „buda” elnevezésű ruhadarabról is megemlékezve: ,A nemzeti viselet újra nemcsak divatba jött, sőt teljesen elnyomta a németet: attila, szűk nadrág kucsma, párta még a bálokban is, - sőt egy új ruhát találtak, mit budának neveztek’.’ (SZEMERE 2005, 374. Decemberi bejegyzés). Idézi: LUKÁCS 2008, 53.) A buda egyébként prémszegélyű dolmány volt, de hosszú változatban, s télen felöltőként viselték. Panyókán, azaz vállra vetve is hordták. A nemzeti érzület uralkodóvá válásáról tudósít az önkéntes száműzetést vállaló, Kossuthhoz Mikes Kelemen-i hűséggel ragaszkodó Tanárky Gyula is naplójában. 1859-60-ban a Magyar Nemzeti Igazgatóság titkára volt, de közben a Pulszky-család gyermekeinek a nevelésével is foglalkozott Londonban. A Pulszky Ferencet meglátogató Lónyay Menyhért beszámolója alapján azt jegyzi föl, hogy „az országban lakozók közt magyar szó és magyar szellem uralkodik". Részletesebben kifejtve az otthoni állapotokat, amelyekről Lónyay adott hírt, hozzáfűzi, hogy ,,a’ nemzetiség az uralkodó érzület, a’gyupont a’ mibe minden osztály érzelmei öszvefolynak’.’ „Demokratiai elvekkel” csupán kevés embert lehetne felkelésre buzdítani, „de a’ nemzetiséget tűzve a’ zászlóra az egész nemzet egy'.’ (MNL OL R 195 1. d. 2. t. Tanárky Gyula: Napló. 9. kötet, 1859. aug. 18. 20-21.) Hogy a köztudottan „szalmaláng lelkesedésű” magyar társadalmat még évek múltán is áthatotta a külsőségekben is megnyilvánuló nemzeti érzület, arra jó példa az 1864-ben elhunyt fáji Fáy András írónak és ogy.-i képviselőnek, a „haza mindenesének’’ (1786-1864) egy vidéki antikvárium honlapján megjelent, s azóta eladásra került gyászjelentése. A nyomtatott szöveg alatt korabeli tintával írt kézírással ugyanis a következő szöveg olvasható: ,A megjelenés fél órával előbb a M. T. Akadémia termében, magyar ruhában / gyászba vont karddal’.’ (A Borda Antikvárium honlapján: http://www.borda.hu/borda-konyvreszlet.php?prodid=973100253)

215 A Ferenc József császár által 1860. okt. 20-án kibocsátott birodalmi alkotmány, az ún. Októberi Diploma, Magyarországon visz- szaállította az ogy.-t, az 1848 előtti kormányszerveket (a Magyar Udvari Kancelláriát és a Magyar Helytartótanácsot), valamint a megyerendszert.

216 SZABAD 1967, 89-93., 105-109.

217 Az önkényuralom korában egy 1850. jan. 18-án kelt belügyminiszteri rendelet hozta létre a zsandárságot. A zsandárság vagy csendőrség katonai jellegű intézmény volt. A belső rend fenntartására állították fel. Eredetileg Magyarországon az osztrák katonai közigazgatás révén a zsandár kifejezés terjedt el, az erőszakszervezet francia eredetű „gens d’ arme” (fegyveres emberek) elnevezésének magyarításával. Később ezt a nyelvújítás során alkotott magyar csendőrség név váltotta fel. A zsandárság Magyarországon hivatalosan a kiegyezés után, 1867. máj. 31-én szűnt meg.

218 Pandúr (lat. persecutor) - a nemesi vármegyék és a városok rendfenntartó fegyverese az 1630-as évektől 1848-ig, majd átmenetileg 1861-ben, illetve 1867-1884 között

219 Ld. erről: SZABAD 1967,198-200.

220 Uo. 103-105.

221 Kováts József nagy kiterjedésű szőlője, melyhez pince is tartozott, a Középső-hegyen terült el, a 41-es alsó pincesoron. Területe több mint 2 holdnyi volt, pontosan 2 hold és 159 □-öl. Ehhez a szőlőhöz azonban még 1 hold és 112 négyszögöl rét is társult, s Kovátsnak így összesen 3 hold és 271 Dölnyi szőlője volt a falu határában. (MNL FML BÚI 15. d. Kimutatás a fnyéki szőlőterület nagyságáról. 1858.4-5.)

222 Gyöke Dalmati János szőlőterülete, amely két darabban az Új-hegyen helyezkedett el, a 181-es alsó pincesoron, igen jelentős volt, csaknem 3 hold. (MNL FML BÚI 15. d. Kimutatás a fnyéki szőlőterület nagyságáról. 1858. 4-5.)

223 Polgár Pál szőlőterülete, a pincével együtt, az Új-hegyen feküdt.

224 Fábián József 840 négyszögölnyi, szerény területű szőlője a pincével az Új hegy 86-os alsó pincesorán bújt meg, szintén viszonylag csekély, mindössze 693 Dölnyi szántófölddel együtt. De birtokolt még egy 938 Dölnyi szőlőt is a közelben, a 95-ös alsó soron, melynek területe, a 160 Dölnyi réttel együtt csaknem elérte az 1 holdat.

225 Feltehetőleg az öt, korábban kifosztott fnyéki szőlőspince kárvallottjaira gondolt Magyar.

226 Nyomtatás - a gabonafélék, illetve ritkábban a hüvelyes növények szemtermésének állatokkal (főként lovakkal) történő kitaposta- tása. A nyomtatás színtere a szérű volt, amely rendszerint a paraszti lakóépület mellett, a gazdasági udvar központjában terült el.

227 A háromnyomásos rendszerben ősszel (szept. végén - okt. elején) került sor az utolsó, legmélyebb szántásra. Ez volt a vetőszántás vagy vetés alá szántás. (ORTUTAY 1981, IV. 556.)

228 Az ogy. feloszlatására 1861. aug. 22-én került sor.

557