Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)

Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869

VÉGJEGYZET

1 Magyar János, Magyar István és Horváth Anna fia, 1814. jan. 24-én lett megkeresztelve.

2 Istvánt 1811. júl. 28-án keresztelték, tehát 1-2 nappal azelőtt születhetett. (Tkeszi r. k. akvek. Kereszteltettek’ anyakönyve. MNL OL Mft. A 4953. d.)

3 Erzsébet megkeresztelésének időpontja: 1822. jan. 24. (Tkeszi r. k. akvek. MNL OL Mft. A 4953. d.) Ékes György felesége, Magyar Erzsébet elhunyt 1846. okt. 29-én, 25 éves korában. (Fnyék, r. k. akvek, 1846. MNL OL Mft. A 4927. d.)

4 Anna húgát 1832. aug. 15-én, vagyis Nagyboldogasszony napján tartották keresztvíz alá. (Tkeszi r. k. akvek. MNL OL Mft. A 4953. d.)

5 Öl - hosszmérték, hossza 1,89 méter; hat lábbal azonos. Földmérésre ma is használják. % öl = 0, 945 m.

6 Fő(hely). Fé = fej v. fő.

7 Kila - török eredetű régi űrmérték. 1 kila = 1 pozsonyi mérő = 62,08 liter, illetve 46,56 kg búza. 1 kilányi, azaz 1 pozsonyi mérős föld = akkora föld, amelybe egy pozsonyi mérőt szoktak vetni, azaz kb. 600 bécsi négyszögöl.

8 Gabonakereszt.

9 Volt.

10 Hg. Batthyány-Strattmann Fülöp (1781-1870) - Fnyék földesura, a kiterjedt enyingi uradalom - amelynek a fnyéki gazdasági kör is szerves részét képezte - birtokosa. Itt kell kitérnem az enyingi uradalom urának névformájára. Noha az egykorú iratokban mindig következetesen a „Batthyány Fülöp herceg' megnevezés szerepel, ez csupán a népies névforma. Hivatalosan ő Strattmann hercege volt (a Batthyány család tagjai csupán grófi címmel rendelkeztek); a német-római birodalmi hercegi címet minden korban csak egyetlen családtag, a legidősebb viselte, attól az évtől kezdve, amikor az előző meghalt. (Pálmány Béla barátom szíves közlése.)

11 A templom újjáépítésének idejét, Magyar János naplójára hivatkozva, Bátor Károly is 1830-ra teszi. (BÁTOR [1948], 63.) Ezzel szemben Szép György uradalmi ügyvéd levelei között találtunk egy keltezetlen, de minden bizonnyal 1841 után keletkezett uradalmi leírást, amely szerint az eredetileg gótikus stílusú „falak 183Tk évben vagyis Cholera esztendőben Ö K\e\gy[é\lm[e\s F/Jerce] gségenek költségén” lettek kiigazítva. (MNL FML BÚI 17. d. 20/2. Ügyvédi levelezés (1820-1843). Szép György uradalmi ügyvéd levelei. Uradalomleírás, 1841 körül.)

13 Hosszú póznát.

14 A siralmas külsejű katolikus templom akkori állapotáról híven tanúskodik egy korabeli dokumentum, amely az akkor a mezőkomáromi uradalomhoz tartozó fnyéki ispánság egyetlen falujának épületeit is számba veszi. E szerint „a falunak jobban nap keleti részen egy dombon vagyon a papista düledezö, tető nélkül, Gottica munka, Templom, melynek sekrestjében tartatik minden 4. vasárnap az Isteni szolgálat.” (MNL FML BÚI 10. d. 9/1. Uradalomleírás, 1823) A módosabb, és híveinek számát tekintve is jóval népesebb fnyéki ref. eklézsia Bátori Gábor szuperintendens látogatása idején, 1816. jún. 26-án készült egyházlátogatási jkv.-ében szerepel a közösségnek a r. k. egyházhoz és annak híveihez való viszonya is. Ebben olvashatjuk a következőket: „Itt a’ Rom. Catholicusoknak Mater Ekklesiájok nints mivel kevesen vágynak. Mestert tartanak, egy régi omladozott Templom kőfalaihoz vagyon egy kis kápolná- jok ragasztva nád tetőre’.’ (RL A/l b. Egyházigazgatási ir. (1748) 1790-1860 (Püspöki Levéltár), G 38. Püspöki vizitáció ir. (Fnyék) 3.)

15 Ozora - magyar mezőváros Tolna vármegyében, a Sió partján, 3200, zömében r. k. lakossal. (FÉNYES 1851, III. 177.)

16 Csatornaásás. A Sió szabályozásával kapcsolatos munkálatok része volt az új folyómeder kiásása. A Siót ennek folyományaként a közbirtokosok 1821-től 1835-ig Ozorától a Kapósig szabályoztatták.

17 Jeszenszky György (1771-1846) - Tolna megye Dombóvári járásának főszolgabírája.

18 Fizetés nélkül. Erről az esetről Fnyék történetírója, Bátor Károly plébános is megemlékezett, több mint 110 évvel az eset megtörténte után, az akkori öregek egyöntetű állítására hivatkozva. Felidézte, hogy 1830-ban, amikor az évszázados romokból a római katolikus templomot nagy áldozatokkal fölújították, a megyei hatóságoknál sikerült elérni, hogy a fnyéki katolikus hitközség támogatására gyalognapszám címén a helyi ref.-okra eső útcsinálás és csatornaásás helyett ők is a helybéli templom építésében segítsenek. Ennek azonban „makacsul ellentmondtak az atyafiak, s ragaszkodván a megyei munkához, erővel oda mentek dolgozni, úgyhogy aztán [...j intézkedés folytán segítségül ozoraiak lettek alkalmazva’.' (BÁTOR [1948], 100.) A fnyéki ref. egyházközséggel, a makacs „kálomistákkal” az enyingi uradalom ispánjainak is alaposan meggyűlt a baja. Évtizedeken keresztül gondot jelentett az uradalomnak, hogy nehéz volt velük az aratószerződéseket megkötni. Az aratást szívesen vállalták ugyan, de már a rakodást és a saját részük hazahordását nem akarták elvállalni. Ezért aztán az uradalommal nem is köthettek megállapodást az aratásra. (DEMETER 1996 b, 210-211.) Egyéb jelek is arra utalnak, hogy az egyébként dolgos ref. atyafiak az aratószerződéseket illetően eléggé ön- törvényűek és kiszámíthatatlanok voltak. 1845 nyarán például komoly gondok merültek föl velük szemben. Ugyanis nem tartották be a szerződésben vállalt kötelezettségeiket. Ezért hg. Batthyány-Strattmann szigorú utasítást adott a fnyéki és fürgedi körnek: J\.z aratókkal meg kell tartani a’ mi a’ szerződésben foglaltatik’.’ Mivel időben nem végezték el az aratást, az ügyet az ügyvédnek kellett átadni. (MNL FML BÚI 4. d. 6/7. Levelezőkönyv, 1845. 1845. aug. 16.; vö. DEMETER 1996 a, 147.) Föltehetően ennek az esetnek az előzménye lehetett egy szintén a fnyéki gazdasági körből, 1845. júl. 14-én jelentett ellenszegülés is. E szerint az öntudatos ref. „aratók papjok gabonáját akarván előbb learatni az uraság részére ki nem állottalé’. így az aratást egy nappal későbbre kellett halasztani. Ráadásul az arató jobbágyok nem átallották még az aratórész leszállításáért is „könyörögni”, amit a kerületi ispán véleményét meghallgatva végül is elutasított a herceg. (MNL FML BÚI 4. d. 6/7. 1845. aug. 16., 1845. júl. 14. és 1845. júl. 19.) A nyéki ref. eklézsia tagjai már az önálló egyházközségük megalakulásától kezdve szívükön viselték annak sorsát, gyarapodását. Ezért a hívek sokat áldoztak. Szívesen adakoztak szeretett templomuk építésére, szépítésére, illetve a „parochialis”- és „oskola ház", valamint azok melléképületeinek bővítésére, csinosítására és felújítására. Már a régi templomuk 1792-ben történt átépítéséről is ezt olvashatjuk a Báthory Gábor (1755-1842) dunamelléki ref. püspök 1816. júniusi egyházlátogatása idején készült jkv.-ben: Az akkori pénzben 4953 forintnyi és 3 krajcárnyi „summát a’ Nagy Méltóságú Földes Uraság gabonája aratásával magunk kerestünk; és senkihez a segedelemért nem fojamodtunk’.’ Azt is megtudhatjuk ebből a protocollumból, hogy az eklézsia jövedelme rendkívül csekély volt; csupán a hívek adományaira, a perselypénzre és a kegyes adományokra számíthatott a helyi ref. közösség. A hiányzó jövedelmet tehát „egyébből nem nevelhettjük hanem részes-aratásunkul’.’ (RL A/l b. G. 38. Püspöki vizitáció ir. /Fnyék, 1816/1-2.) A fnyéki ref. egyházközség 1833-ban lejegyzett krónikájából is kitűnik, hogy a gyülekezet a gyarapodáshoz szükséges tekintélyes pénzösszeget

542