Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 39. (Szekszárd, 2017)
Losonczy Tóth Árpád: A felsőnyéki Magyar család krónikája, 1830–1869
már-már szinte szenvtelenek lennének; örömüket, bánatukat nem tartanák említésre méltónak. Látszólag közömbösnek tűnnek úgy esetlegesen átélt egyéni boldogságukat, mint az elszenvedett otthoni veszteségeket illetően. A krónika folytatója, György,77 az ifjabbik Magyar 1853-ban, 11 évesen, zsenge ifjú korában kezdte följegyezni a számára fontosnak vélt „jeles dolgokat és történeteket’.’ Róla annyit lehet tudni, hogy „tisztességtudó, olvasott és sok ismerettel" bíró ember volt.78 Olvasottságáról és történelmi tájékozottságáról a krónika olvasói is meggyőződhetnek, amikor följegyzéseiben a szárd-francia-osztrák háború részleteiről, vagy a Ferenc József császár által kibocsátott Októberi Diploma létrejöttének körülményeiről és tartalmáról ad rövid áttekintést. Élmény olvasni érdekes összefoglalóját az 1867-es kiegyezést előkészítő egyezkedésekről, majd az uralkodó és a nemzet történelmi megbékéléséről, végül az 1868. évi országgyűlési választásokat megelőző pártcsatározásokról. Egyéni sorsuk alakulásának úgyszólván kívülállóként történő bemutatásával szemben a két Magyar a nemzeti közösséget, az országot ért súlyos megpróbáltatások, sorscsapások bemutatása terén már egyáltalán nem mutatkozik közönyösnek. Az 1848-ban bekövetkezett forradalmi változásokat, az utolsó pozsonyi rendi országgyűlésen hozott „töb szép ujj törvént”, különösen a robot és a dézsma eltörlését, lelkesen üdvözli Magyar János. Beszámol a nemzet önvédelmi erőfeszítéseiről, az országnak a belső nemzetiségi ellenforradalmi erőkkel és az osztrák katonai támadással szemben vívott küzdelméről. Helytörténeti vonatkozásban ki kell emelnünk Jellacic horvát, zömével szerviánusokból álló seregének esztelen pusztítását a felsőnyéki szőlőhegyen, melyről szintén megemlékezik Magyar. Mint érdekességet megemlítjük, hogy ő is osztotta az egyszerű nép körében már akkor elterjedt mítoszt, miszerint Görgey, a lángelméjű hadvezér árulta el a hazát. Véleménye szerint azért győzték le a magyar tábort, mert „Gögei fö vezér elata a muszkának a magyarokat Világos várnál’.’ A 19. században több nagy járvány söpört végig az országon, megtizedelve a lakosságot. Az 1831-es és az 1855-ös kolerajárványról az áldozatok iránti mély együttérzéssel emlékeznek meg felsőnyéki krónikásaink. Figyelmük kiterjed a szűkebb pátriájukban és a szomszédos falvakban bekövetkezett halálesetekre, melyekről meg is emlékeznek. Különösen a pesti koleralázadásról részletesen beszámoló Magyar János „helyszíni tudósítása” figyelemreméltó, hiszen a gazdasága ügyes-bajos gondjaival elfoglalt jobbágyember, meglepő tájékozottságával, nyilvánvalóan kiemelkedett osztályos sorstársai közül. Nézetünk szerint édesapja, Magyar István, az uradalmi tisztekkel szemben is kivívott tekintélye és befolyása révén, a helyi nemesi értelmiségiektől könnyen szerezhetett értesüléseket a távolabbi eseményekről is. Ezeket a híreket aztán természetesen megosztotta fiával is. De az sem zárható ki, hogy János később illesztette be krónikájába az 1831-ben Pesten történtek hiteles rajzát, miután olvasott egyet s mást a lázadásról. Az ifjabbik Magyar mély megrendüléssel emlékezik meg a Tiszántúlon, 1863 nyarán dúló szörnyű emlékezetű aszályról, majd az azt követő, korábban sohasem tapasztalt éhínségről, mely éhhalállal fenyegetett három millió magyart. Amikor aztán a következő év a „Tiszán £w/”-iak számára is bőséges termést hozott, érezhetően megkönnyebbült, annyira szívén viselte az ottaniak sorsát. Ezek a följegyzések az ékes bizonyítékai annak, hogy a 19. század második felében a magyar parasztság körében igenis jelen volt a nemzeti eszme, s erős volt náluk is, nem csupán a nemesi nemzet tagjai sorában, az összetartozás tudata. Erre utalnak egyébként azok a sorok is, amelyek a levert szabadságharc utáni aléltságából tíz év után újra magára találó magyar nép „felemelt fejé”-ről, s az 1860 körül újra divatba jött nemzeti viselet széles körű elterjedéséről szólnak. Noha apa és fia egyaránt mélyen vallásos, buzgó katolikus volt, árnyalatnyi különbség azért mégis fölfedezhető följegyzéseikben az egyházhoz való viszonyulásukat illetően. Parasztkrónikánk Magyar János által írott első részében szinte lépésről lépésre nyomon követhetjük a felsőnyéki ka77 Magyar György (Felsőnyék, 1842. ápr. 20. - Felsőireg, 1919. jún. 21.) Első felesége Bankó Apollónia, a második pedig Kurucz Katalin volt. 78 BÁTOR [1948], 119. 519
