Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Losonczy Tóth Árpád: „Tegnap estve a lázadás itt is kiütő félben volt…” Hivatalból jelenlevő és jurátus szemtanúk az 1848. március 15-i pesti forradalom pozsonyi előestéjéről

szetartottak, szoros, áldozatkész barátságban, „békességes egyetértésben" éltek.125 Lényegében „egy nagy családot" alkottak, melynek tagjai őszintén szerették egymást. „Kedély, eszményiség és tűz volt az akkori ijjuságban'.’126 Egymásért akár tűzbe is képesek lettek volna menni, nem csoda tehát, hogy a komolyan átélt „pajtásság’, melyhez a bőségesen fogyasztott bor és a kártya társult, sok esetben „kicsapongást” és egyéb „pajkos eseményt” eredményezett. Érthető tehát, hogy noha a jurátusok a pozsonyi német polgárság körében némi tekintélyt is kivívtak maguknak, csoportos, nagy tömegű megjelenésükkel és verekedéseikkel, sokkal inkább félelmet keltettek bennük.127

De a társasági életnek a korábbi időszakhoz mérten viszonylagos megélénkülése ellenére is találkozunk fanyalgó megnyilatkozásokkal az egykorú sajtóban. Székely József a Pesti Divatlap Országy- gyülési tárogató című, az utolsó pozsonyi diéta kezdeteiről, az országgyűlés városában történt érdekesebb eseményekről beszámoló rovatában a pozsonyi társasági élet egyhangúságát teszi szóvá. Azon kesereg, hogy az „nem bír azon élénkséggel, minővel egy fővárosban kellene bírnia”.128 A Vahot Imre által szerkesztett, „tisztán magyar szellemű divatlap”, amely nagy gondot fordított a közönség igényeinek kielégítésére, a pozsonyi országgyűlés alatt a város társas életéről is átfogó képet rajzol. Az országgyűlésről beszámoló cikksorozat egy néhány héttel későbbi tudósításában egy másik helyszíni tudósító szintén a pozsonyi társadalmi élet hiányosságait, szürke egyhangúságát teszi szóvá, és amelyet, főként a pezsgő pesti társasági élettel összehasonlítva, meglehetősen sivárnak tart. Hiányolja a városban a sajátosan magyar színezetű kultúrát, a „magyar typusú” társasági életet. Léteztek ugyan Pozsonyban az országgyűlési tartama alatt szalonok, kávéházak, olvasókörök, 1837- től volt már a városnak kaszinója is, de az egyes társadalmi osztályok Széchenyi által megálmodott egyesülését nagyban akadályozta a diéta székhelyének német jellege. A főrangúakat inkább a közeli birodalmi főváros vonzotta, míg a magyar köznemességet és honoráciorokat a német polgársággal szembeni idegenség tartotta vissza a közös szórakozástól, a közös társasági élet élvezetétől. A Pesten már megszokott magyar nyelvű színházi előadásokat is nélkülözniük kellett a honatyáknak és az őket kísérő fiatalságnak, hiszen a törvényhozás városában nem volt állandó magyar színházi társulat. Joggal méltatlankodik emiatt a beszámoló írója, hiszen úgy látja, hogy „Európában egyedül a magyar törvényhozónak kell hazájában idegen színészet csarnokába szorulnia” így tehát a városba ezrével áramló magyarság jobb híján a társadalmi térről magánkörökbe kényszerül visszavonulni, ha nem akar unatkozni. Közeleg azonban a „vigalomszak” a farsangi bálok ideje, ettől a társasági élet fölpezsdülését várja a cikk írója.129

A sajátos kettősséget találóan érzékeltette tudósításában Vahot Imre, aki az iker-fővárost és Pozsonyt egyaránt kitűnően ismerte. Az országgyűlés időtartama alatt ugyanis több hétig a városban tartózkodva, külön rovatban, az „országgyűlést érdeklő iratai"-ban rendszeresen beszámolt a népszerű divatlapban a diéta legfrissebb fejleményeiről, illetve általában az átmeneti fővárosban történtekről. Szóvá tette, mennyire rendellenes állapot, hogy az országgyűlés ideje alatt két fővárosa van az országnak. Szerinte ez az „abnormis” helyzet hovatovább tarthatatlanná vált, hiszen a két város életének megszokott rendjét felbolygatja a diéta Pozsonyban tartása. Véleménye szerint a nagy múltú határ menti városnak „a mostani mozgalmas országgyűlési élet miatt csak jelene van, de jövője nincs”. Mert igaz ugyan, hogy az ország figyelme átmenetileg most ösztönösen is Pozsony felé fordul, a nemzet szíve mégis csak a középpontban lévő Pest városában dobog.

Sajnálattal állapítja meg Vahot, hogy Pozsonyban a kelleténél csekélyebb az érdeklődés a diétán történtekkel kapcsolatosan.130 Ennek okát részben abban látja, hogy a Mihály utcai Országházban

125 DEGRÉ 1883,1. 71., 74.

126 DEGRÉ 1883,1. 90.

127 NAGY 1931, 48.

128 SZ[ÉI<ELY József], OgytIV. PD 1847. dec. 9. (II. félév 50. sz.) 1598.

129 KOLMÁR József, Ogyt VI. PD 1848. jan. 1. (1. sz.) 24-25.

130 Az éles szemű megfigyelők szerint a város lakóit közömbösen hagyta, egyáltalán nem villanyozta föl a törvényalkotás folyamata. A pozsonyiak a tanácskozásokkal nem törődtek, a törvényalkotó honatyákra ferde szemmel néztek, „mert a’ zöldség a piaczon miat526