Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Losonczy Tóth Árpád: „Tegnap estve a lázadás itt is kiütő félben volt…” Hivatalból jelenlevő és jurátus szemtanúk az 1848. március 15-i pesti forradalom pozsonyi előestéjéről
re a várost a kortársak az országgyűlésen kívül mégis „egy, gyakran emlékezetben forgó halotti mumia’-mk tekintették, melybe „csak hálni jár” a lélek.108 Értékelték ugyan páratlanul szép fekvését, de túlságosan is nyugalmas, csendes, sőt unalmas városkának tartották. Pest erőteljes fejlődésével összehasonlítva a pozsonyi változásokat, ebben volt is némi igazság. (Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az 1840-es évek közepétől Pozsony is ígéretes fejlődésen ment keresztül.) Ez a helyzet azonban az országgyűlések idejére merőben megváltozott. A több hónapig, sőt néhány esetben évekig eltartó diéták időszakában Pozsony is előnyös átalakuláson ment keresztül: az átmeneti székvárosban az önbizalomtól duzzadó magyar nemzet képviselőit láthatta az idelátogató, a politika iránt érdeklődő kívülálló szemtanú. A lüktetőén pergő magyar életritmushoz és életfelfogáshoz szokott külső szemlélő számára talán álmosnak, unalmasnak és csendesnek tűnő város életébe 1847 késő őszén jó értelemben vett pezsgést hozott a rendi Magyarország teljes politikai elitjének és népes kíséretüknek a megjelenése. Miként erre az országgyűlés megkezdéséről szóló egykorú lelkes hangú tudósítás is beszámolt, az idegen szellemű várost csendes aléltságából hirtelen fölébresztette a magyarság „három színű zászlóinak lobogása”. A korábbi egyhangúság állapotát a „legelevenebb társaséleti mozgalom" váltotta fel. Egy lelkes beszámoló, érdekes hasonlattal élve, egyenesen a természet tavaszi ébredéséhez hasonlította a nemrég megnyílt országgyűlés hatására megváltozott kisvárosi légkört. A derűs szellemi tavaszt, a nemzeti megújulás tavaszát, a túlfűtött honfiúi lelkesültség lázában égő cikkíró szerint ténylegesen a diéta, tágabb értelemben „ ... az öszpontosult nemzet pezsgő, forrongó élete ...”109 idézte elő. November 11-ét, az országgyűlés megnyitásának „nagy napját" a magyar nemzet „tökéletes diadala"-ként ünnepelte az egykorú sajtó. A reformkor mintegy két és fél évtizedet felölelő, korábban soha nem tapasztalt kulturális pezsgést és politikai lendületet hozó időszakának csúcspontját jelentő 1848-hoz érve a nemzet ugyanis, bízva saját erejében, hazafias lelkesedéssel átitatott büszkeséggel és magabiztosan tekintett a jövőbe. A városlakók túlnyomó részét kitevő német ajkúak mellett a diéta 8 hónapig elnyúló tanácskozásai során a magyar elem is nagyobb arányban jelent meg Pozsonyban. A határszéli középváros lakosságának döntő többsége - miként erről már említés történt -, a reformkorban német volt, sőt akkor még a szlovákok aránya is jelentősen meghaladta a magyarokét.110 A diéta időtartamára azonban a máskülönben csendes és nyugodt határváros népessége átmenetileg mintegy 20 %-kal megnövekedett. Az álmos légkörű városba az ország keleti és déli területeiről az országgyűlés szín10. kép Búsbach Péter (1827-1905) arcképe 108 RPD 1842. aug. 11. (64. sz.) 596. 109 PD 1847. nov. 18. (II. félév 47. sz.) 1495. (Vahot Imre írása az Ogyt című cikksorozat I. részében.) 110 Az egymásnak sokszor ellentmondó, nehezen ellenőrizhető statisztikai adatok alapján Pozsony népessége 1830-ban, Ferenc császár koronázásának évében, a vele már egybeépült, de közigazgatásilag különálló Várheggyel és Váraljával együtt mintegy harmincezer főre tehető. A teljes lakosságnak csupán 7,5%-a volt magyar (abszolút számban mindössze 2250 lélek), míg a szlovákok aránya 18% (5400 lélek), a zsidóké pedig 11,5% (3450 fő) volt. A lakosság abszolút többségét (53%-át) a németek tették ki. Számuk csaknem 16 ezer volt (15 900). (VARSÁNYI 1996,433.) 523
