Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből

rint ezt az indoklást később többen is felhasználják kérésük nyomatékosítására,29 és nem is mindig eredménytelenül. Az 1800-as évek elején az összeírások szerint az agárdiak körülbelül fele egyes, másik fele dupla dézsmát fizetett. Rosszabb az arány a mözsiek tekintetében. Extráneusaik 2/3-a fizet dupla, míg 1/3-a egyes tizedet.30 Az adókedvezmény valószínűleg a szekszárdiaktól megvett szőlőkre vonatkozott. „Az elmúlt Tekt: Úr Széke végzése azt tartja, hogy mind azok, akik Szexárd egy Dézsmás lakosoktól Vettek szőlő, azok magokat jelentsék”, hogy az egyes dézsmát elnyerjék. így tett Klemm Gertrúd Föglein Mihály özvegye is 1803-ban.31 Az 19. század első felében folyamatosan megtalálhatóak a panaszlevelek és kérelmek az uradalom anyagai között. A hosszan elhúzódó vita nem hozott átfogó és megnyugtató eredményt mindenki számára. Végső megoldást csak az 1858- ban aláírt örökváltsági szerződés jelentett, mellyel végleg megválthatta az 1465 szekszárdi és 399 extráneus birtokos a dézsmát és szőlőföldjüket.32

A HEGYTÖRVÉNYEK IDŐBELI ÉS JOGI ASPEKTUSAI

Tágabb kontextusba helyezve az uradalom jogalkotó szerepét, összevetve más megyék hegyközségi artikulusaival, bizonyos különbségek és hasonlóságok is megfigyelhetőek.

A Tolna megyei hegytörvények kései írásba foglalása természetesen nem a szőlészet-borászat kései megjelenésére utalt. A Szekszárdi-dombság római kori, majd 11-18. századi szőlőtermesztéséről források tömege tanúskodik. A hegyközségek kialakulásának, megerősödésének hiánya az eltérő táji-történeti fejlődésben kereshető. A volt hódoltsági területek (Baranya, Somogy, Tolna) vármegyéi éppen ahhoz a Délkelet-dunántúli térséghez tartoztak, ahol a szervezett forrásfeltáró kutatás nem, vagy csak kisszámú és kései hegyközségi rendtartást talált. Baranya vármegye területéről előkerült az 1794/95-ös megyei hegytörvény, majd „az újabb törvények szellemében” módosított 1841-es változata. Tovább gyarapította a forrásokat Pécs Szabad Királyi Város Szőlőhegyeinek szabályrendelete” is 1804-ből. Bár utóbbi kettő különbözik a többitől, mivel nem világi vagy egyházi földesúri rendelet, hanem a vármegyei és városi szabályrendeletek sorába tartozik. Továbbá szintén jelentős forrásértéke van a bólyi uradalom német nyelvű 1816-os szabályzatának.33

Polgár Tamás alapos és több éven át tartó levéltári forráskutatásából ismert, hogy Somogy megyében is igen későn, 1740-ből maradt fenn a legkorábban ismert szőlőhegyi törvény.34

Ha megnézzük az elmúlt két évtized forrásfeltárása és publikálása folytán legkorábbi időkből (16-17. század) előkerült írásba foglalt hegyközségi szabályzatokat, szembetűnik, hogy mindegyik a török által el nem foglalt dunántúli vármegyékből (Sopron, Vas, Győr, Veszprém, Zala) került elő.35

Az írott források nagyfokú hiányában szerepet játszhatott a török kiűzése utáni újratelepülés hosszas folyamata, mely együtt járt az elhanyagolt szőlők termővé tételével, parlagföldek feltörésével és az új szőlőültetvények telepítésével. A szőlőnek, a bornak a gazdasági életben betöltött szerepe miatt nem volt olyan egyházi vagy világi földesúr, aki ne támogatta volna ültetését, a szőlőterületek kiterjesztését. Az már más kérdés, hogy a középkor óta zavartalan fejlődést élvező dunántúli területeken korábban létrehozott hegyközségi szervezetek szélesebb körű önkormányzati önállósággal rendelkeztek, melyet a földesúri hatalom igyekezett az évszázadok folyamán megnyirbálni, vagy a saját érdekeiknek megfelelően átformálni az újonnan kiadott és módosított rendeletekkel.

Akár a szekszárdi, akár a bátaszéki vagy györkönyi hegytörvények kapcsán, az uradalom „fenn29 MNL BaML XI. 605. o. 1802-1803.

30 VARGA-BODA 1973. Összesen 129 extráneus van. Ebből 41 egyes, míg 85 dupla dézsmát fizet.

31 MNL BaML XI. 605. o. 1802-1803.

32 GLÓSZ 1990, 229.

33 MNL BaML IV. 1. d. 1/8.

34 ÉGETŐ-POLGÁR 2011, 21.

35 ÉGETŐ 2001, 2002; ÉGETŐ-DOMINKOVITS 2004; ÉGETŐ-DOMINKOVITS-IFJ. HERMANN 2006; ÉGETŐ-POLGÁR 2011.

472