Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből
Az intenzív szőlőtelepítéseknek köszönhetően az 1730-as évek elején már több mint 1000 négyszögöl szőlőt művelt a szekszárdi gazdák közül körülbelül 200 család. A szőlőterületek az erdők, legelők rovására tovább terjeszkedtek. A század közepére mintegy 557 család birtokolt kisebb-na- gyobb szőlőbirtokot, melynek nagysága a századforduló után elérte a közel 5800 kapást, melyből a kimutatás szerint 5500-at a szekszárdiak, 280-at más települések bérlői bírtak. A területek növekedésének intenzitása miatt már nemcsak a legjobban termő déli, keleti, délkeleti domboldalakon műveltek szőlőt, hanem a Szekszárdi-dombság kevésbé termékeny, II. és III. osztályú oldalait is művelés alá vonták. A szőlőművelés gazdaságon belüli térnyerésének okai között komoly gazdasági-társadalmi összefüggések húzódtak meg. Egyrészt a dombvidék adottságai kedveztek a szőlőművelésnek, míg a földművelésre alkalmas területek korlátozott számban voltak elérhetőek. A szőlő-ágazat előretörését segítette a társadalomban bekövetkező zselléresedési folyamat is. A jobbágycsaládok kezén elaprózódott földbirtokok bevételéből nem lehetett megélni. Az igavonó állat nélkül és apró földdel bíró zsellérek számára biztos bevételi forrást jelentett a szőlő. Nem csoda, hogy az örökváltsági szerződést aláíró 1465 szekszárdi szőlőtulajdonos száma szinte megegyezett a lakóházak számával, ami azt jelentette, hogy majdnem minden családnak volt szőlője Szekszárdon.23 A szekszárdi szőlőhegyet nemcsak szekszárdi gazdák művelték. Más községek tagjai (jobbágyok, zsellérek, polgárok, akár nemesek) vétellel vagy bérléssel szintén szőlőbirtokhoz juthattak. Őket extraneusoknak nevezték. Az adott hegyközségnek szintén tagjai voltak, hiszen az intézmény területi alapon szerveződött. Az extráneus szőlőbirtoklás más borvidékeken is elterjedt szokás volt. A fellendülő borkereskedelem és a szőlővel járó gazdasági előnyök miatt jött létre. A szekszárdi uradalom levéltári forrásaiból24 kiderül, hogy a tolnaiaknak, mözsieknek, faddiaknak, bogyiszlóiaknak szintén nagy területen feküdtek szőlői a parásztai domboldalakon, a Palánki-hegyen. Szintén jelentős területet műveltek az őcsényiek, decsiek, bátaszékiek, bátaiak is a Szekszárdi-dombság déli területein. De nemcsak a közeli települések lakosai, hanem a bonyhádi, dunaszentgyörgyi, duna- szekcsői, nagydorogi, pécsi, pécsváradi, zombai lakosok is szívesen szereztek szőlőt a borvidéken.25 A messzebbi településekről főleg a vármegye tisztségviselői és a vidéki nemesek birtokoltak szőlőt, ugyanis azt nem maguk művelték, hanem bérbe adták, vagy bérben műveltették meg, esetleg vincellért is fogadtak egy-egy nagyobb szőlő esetében. Az extráneusok adózása azonban más jellegű volt, mint a szekszárdiaké. Tőlük az uradalom beszedte az egyházi tizedet és a földesúri kilencedet (dézsmát) is. Az elégedetlenség legfőbb oka, hogy a szekszárdiak és az őcsényiek26 is - már a Mérey apáttal kötött szerződések (1711. és 1715.) következtében - egyes dézsmát fizettek nemcsak szőlőik, de más terményeik után is. Az eltérő adóztatás miatt Mözs és Agárd lakói az 1780-as évek óta folyamatos panasszal éltek a pécsi kamaránál. Mivel bajukra nem találtak orvoslást, a következő 50 évben megsokszorozódott az úriszékre írt kérvények száma. 1799. áprilisában a szekszárdi szőlőhegyen szőlőt birtokló mözsiek (87 lakos) közösen kérték - mivel a szekszárdi „Promontoriumon lévő szőlleiktől kettős dézsmát adnak a Tettes Uraságnak”27 - hadd éljenek ők is az egyszeri adókedvezmény lehetőségével. Egyes tulajdonosok - megunva a hosszú évtizedes eredménytelen kérvényezést - önálló igénylést nyújtottak be. A mözsi Gróf János azzal a kéréssel fordult az úriszékhez, hogy a „szőlőt az ő birtokában is egyes Dézsma alatt megengedni” szíveskedjenek. Indoklása szerint a szőlő eredetileg egy szekszárdi lakos, Téli Mátyás tulajdonában volt, „aki azt mindvégig egyes Dézsma alatt bírta’.’28 A levéltári források sze23 GLÓSZ 1990,236. 24 MNL BaML és MNL TML Szekszárdi Közalapítványi Uradalom anyagai. 25 SZILÁGYI 1990,152. 26 ZENTAI 1994,32. 27 MNL BaML XI. 605. o. 1799-1800. A tanulmányban az idézett levéltári forrásokat szó szerint gépeltem be. Attól függően, mely szövegből származtak, a szavak helyesírása eltérő lehetett. 28 MNL BaML XI. 605. o. 1799-1800. 471
