Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi artikulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből
területen szőlőt birtokló tulajdonosok összességét jelentette a rendi, társadalmi hovatartozástól függetlenül. Az intézmény önkormányzati jelleggel és meghatározott szervezettel rendelkezett, melynek célja a szőlőműveléssel kapcsolatos érdekvédelem volt.13 A fogalomalkotást nehezíti az intézmény hosszú idejű fennállása (írott forrásokban 16-20. század) és széles földrajzi elterjedtsége, mely magában foglalja a hegyközség jellegének és funkciójának időbeli és térbeli eltérését és változását is. A szervezet tagjainak jogait és kötelességeit a hegyközségi törvények vagy artikulusok, ,Arti- culi Promontoriales” rögzítették írásos formában. Ezekben elsősorban a vagyon- és tulajdonvédelem szigorú szabályait, illetve a szőlőhegyen való viselkedés közösségi normáit rögzítették. Szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba a munkavégzés zavartalanságának biztosítása érdekében, és a földesúri járandóságokat befizetni nem akarók részére.14 A szabályzatokat alkotó állandó tartalom mellett - mivel ugyanazon a hosszú történelmi fejlődésen ment keresztül, mint a hegyközség - számos térbeli és időbeli variánsa került elő a törvényeknek. A szőlőhegyi szabályzatokat a jogalkotó tekintetében három csoportba sorolhatjuk: A hegytörvények kezdeti elemzése során külön csoportot képeztek a „valódi” hegyközségi artikulusok, melyet a hegyközség autonóm szervezete alkotott meg, és foglalt írásba. Az évente szabadon újraválasztott vezető testület rendeletéit bár földesúri jóváhagyás szentesítette, a közösség gyakorlatilag autonóm jelleggel működött. Égető Melinda kutatásaira alapozva feltételezte ilyen jellegű hegyközségi szervezetek meglétét a Dunántúlon a 15-16. században. A földesúri hatalom előretörésével, fennhatóságának a szőlőhegyekre történő kiterjesztésével gyakorlatilag megszűntek az önálló hegyközségek. Újraírt szabályzataikat egyre inkább a földesúri hatalom igényei szerint fogalmazták át. Éppen ezért a jogalkotó tekintetében megnevezett második csoportot képező földesúri statútumok szinte elválaszthatatlanok voltak az „autonóm” kiadású hegyközségi artikulusoktól.15 A Tolna megyéből előkerült rendtartások (bátaszéki, györkönyi, szekszárdi, teveli) szintén ehhez a csoporthoz tartoznak. A rendeletek kiadója egyházi vagy földesúri világi hatalom volt. A kutatás során külön jellemzőkkel bíró városi rendtartások szintén önálló egységet képeztek. Ennek oka, hogy a szabad királyi- vagy hasonló jogkörrel rendelkező városok gazdasági-társadalmi viszonyai eltérőek voltak a többi magyarországi mezővárosi, vagy falusi viszonyoktól, mely megmutatkozott szőlőhegyeinek életében és a város választott önkormányzata által megalkotott szabályrendeleteiben is. A fogalomhasználat körét tovább bonyolítják a 18. század végén és a 19. század első felében megjelenő és a hegyközség életét szabályozó vármegyei statútumok. A jogalkotó szempontjából új forráscsoportnak tekinthetnénk, hiszen kései megjelenése és egységesség felé mutató jellemzői már a központi hatalom megerősödése és az egységes jogszabályok kiterjesztése felé mutattak. Ám ha figyelembe vesszük annak tényét, hogy a vármegyei gyűléseken a birtokkal bíró nemesek ültek, akik maguk alkották meg és fogadták el a megyei hegytörvények szövegeit, akkor azt mondhatjuk, hogy nagy a hasonlóság a földesúri rendeletekkel. Polgár Tamás és Égető Melinda filológiai vizsgálatai során kiderült, hogy a vármegye által kiadott szabályzatok típusszövegeit a földbirtokosok saját birtokának viszonyaihoz igazítva időnként átfogalmazták. így a megyei statútumoknak különböző variánsai is megjelenhettek az egyes szőlőhegyeken.16 13 ORTUTAY 1979,518-519. Hegyközség címszó. A hegyközségek kezdeti kialakulásának problematikájával, hosszú évszázadokon át fennálló formáival jelen tanulmány nem foglalkozik. Lásd: ÉGETŐ 2001; 2004. 14 ÉGETŐ 2001,22. 15 ÉGETŐ 2004,16-17. 16 ÉGETŐ-POLGÁR 2011, 36. 469
