Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Balázs Kovács Sándor: „Pöstyénben sok nevezetes esmeretségeket tettem.” A tolnai köznemesség fürdőélete a reformkorban
század elején több mint nyolcvan szobával rendelkezett. A szobaárak is igen változó képet mutattak, a látogatottabb fürdőhelyeken naponta 1-2 forint között mozogtak. Ahol szigorúan megkötött árszabás volt, mint Bártfán a városi tulajdonú vendégfogadóban, ott a nagyobb szoba 40 krajcárba, a kisebb 30-ba került, míg a konyháért 20 krajcárt kellett fizetni. A vendég ágyneműt csak külön díj fejében kapott, általában 30 krajcárért. A vendégnek legtöbbször magának kellett gondoskodnia saját konyhájának működtetéséről s fogatának elhelyezéséről.33 A fürdőhelyi vendéglátás egyik legnagyobb nehézségét a vendégek önellátásra való törekvése jelentette. Nemcsak a saját ágyban való alvás, hanem a megszokott ízű étkek igénye is nagyon sokáig korlátozta a fogadós lehetőségeit. A saját konyhafelszerelés, saját konyhaszemélyzet azonban a vendégnek sem okozott könnyebbséget. A saját szakács jelenlétét időnként az is indokolta, hogy a fürdővendégeknek az orvos speciális diétát javasolt. Ilyenkor elsősorban a savanyú, sós, erősen cukros és erősen fűszeres ételektől kellett tartózkodni. A vendéglősök ételkínálatában azonban már kezdettől fogva helyet kaptak könnyebben emészthető ételek, például csirke. A fürdőhelyek vendéglátásának egy európai, polgárosult intézménye kezdett kialakulni: mindenki egy asztalnál, egy időben, s nagyjából ugyanúgy fogyasztotta el táplálékát, rangra és anyagi helyzetre való különbség nélkül.34 A 19. század első felében a fürdőre utazás fáradságos vállalkozás volt. Annál inkább, mert a több hétre, sőt teljes nyári idényre fürdőzni induló család kisebb háztartást vitt magával, mindenekelőtt ágyneműt, azután edényeket, élelmiszer-alapanyagokat, sőt nemegyszer élő, vágóbaromfit, némelykor szükségesebb bútorokat is, mert a kivehető szobákban más felszerelést, mint kevés bútort, ritkán találtak. A közellátás, a bolthálózat kezdetleges volt, s takarékossági szempontok is közrejátszottak. A fürdői rendtartásokban a házicselédek külön tartózkodási díja tanúsítja, hogy a háziasszony nem nélkülözhette cselédjét, gyakran szakácsnéját sem. A gyógyfürdők vendége szórakozásokat is talált: részint helyben, részint távolabb. A kávéházban már a 18. században több biliárdasztal állt rendelkezésre. A biliárd-, vagy tekeasztal - a két kifejezés azonos tartalmat takar, fontos pénzkereseti forrása volt a kávéháznak, a vendéglátó helyeknek. A kártyajátékokban is gyakorolhatta magát - bár a szerencsejátékokat elvben tiltották -, a fürdőhelyek olykor szabályos játékkaszinókká váltak.35 A gyógyforrásoknál vagy a promenádon gyakran zenekar szórakoztatta a közönséget: kezdetben inkább „janicsárzene” (fúvószenekar), később egyre inkább cigánybanda. A színházak előadásai is változatosabbá tették a vendégek estéit - sőt előfordult az is, hogy maguk a fürdőzők léptek fel műkedvelő előadásban. A fürdőidény társaséletének fénypontjai azonban kétségkívül a nagy bálok voltak, élükön a füredi Anna-bállal. Ez alkalommal néha még tűzijátékot is élvezhettek Füred vendégei. A gyógyfürdők környéke kirándulási lehetőségeket is kínált: ezek célpontjai a közeli hegytetők, barlangok, esetleg várromok voltak. Megjelent azonban a mai turizmus egyik kedvelt utazási formája: az üdülés összekapcsolása a szomszédos országba tett rövid kirándulással.36 A gyógyfürdők kereskedelmi élete is elsősorban a vendégek kényelmét szolgálta. A szükséges élelmiszereken kívül divatárukat és emléktárgyakat is kínáltak az idényjellegű üzletekben. A fürdő vendégei igényelhettek masszírozást is. Egy-egy szolgáló gyakorta fiatal leány vette kezelésbe a fürdővendéget: meztelen testét meleg vízzel locsolgatta, majd erőteljesen dörzsölni kezdte átgyúrta, hogy felpezsdítse a vért. A dörzsölést többször egymás után alkalmazta, majd száraz törölközővel letörölte a vendégről az izzadságot. Majd a szolgálóleány langyos vízzel öntötte le a fürdőző testét, és ha a vendég úgy kívánta egyéb természetű szolgáltatást is nyújtott. A kádfürdőket függönyökkel választották el egymástól. A kádak vizében kis csomagokban különböző gyógyfü33 PETNEKI 1982, 154. 34 PETNEKI 1982,154-156. 35 Hogy mi tekinthető szerencsejátéknak azt pontosan meghatározta, már az 1791. évi XXXI. törvénycikk, mely a magyarázatot mindjárt beleágyazta a tiltó rendelkezésbe. „A szerencsejáték...eltiltván, azon kínos következmények elhárítása végett, melyek a játékból egyes emberekre, sőt gyakran a közre is erednek, (a köznek is anyagi kárt okoznak) a közönségesen hazárdnak nevezett, fáraó, kocka és mindenféle játékok, melyben minden a véletlentől függ.’.’ A szerencsejáték tehát minden olyan véletlenre alapozott társasjáték, melyben az ellenfelek egymással szemben anyagi előnyökre tesznek szert. - BALÁZS KOVÁCS 2009,161-162. 36 PETNEKI 1982,158-159. 411
