Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Balázs Kovács Sándor: „Pöstyénben sok nevezetes esmeretségeket tettem.” A tolnai köznemesség fürdőélete a reformkorban

fogadott magyar és német zenészek, egészen 9 óráig. A betegek kúrájához hozzá tartozott, hogy egy-egy pohár savanyúvíz elfogyasztása után sétálniuk kellett. Ugyanezt tették az egészségesek is: párosával, vagy kisebb csoportokban sétáltak a sétatér árnyas fái alatt, vagy az angolkertben.28 Közben elfogyasztották a reggelit, s meghallgatták a reggeli istentiszteletet. Délelőtt tíz óra tájt a fürdőorvos megmérte a Balaton hőmérsékletét, s az ivókút egyik oszlopára helyezett táblára kiírta az eredményt. Ha kedvezett az idő, megteltek a balatoni fürdők. Egy-egy fürdés a betegeknél egészen rövid volt, mert az orvosi előírás szerint nem tarthatott tovább 10-20 percnél. Az egészségesek nyilván rá sem hederítettek az orvosokra és vígan úszkáltak a kellemes vizű Balatonban akár félórá- ig-óráig is. A balatoni fürdést ebéd követte akár már déltájban, majd ki-ki szabadon tölthette idejét egész délután. Az idősebbje szunyókált, a középkorú férfiak a kártyaasztal mellett ütötték el az időt, a fiatalok a környéken kirándultak vagy éppen a délutánt is fürdésre fordították. A nők általában zárkózottabban éltek, sokan még az ebédet is a szobájukban fogyasztották el. Délután öt óra tájban ismét megélénkült a sétatéri élet: itt az esti ivókúra ideje, rázendített a zenekar, s húzta fél nyolcig, amikor a kutat lezárták, s megkezdték a palackok töltését, amely munka reggelig tartott. A vacsorát az éttermekben táncmulatság zárta, amely olykor éjfélig is eltartott, jó alkalmat adva az eladó félben lévő lányoknak és újra házasságra lépni kívánó özvegyeknek az ismerkedésre.29

A magyarországi gyógyfürdők közönsége ekkor jobbára a határokon belülről érkezett. Ha nem is volt magyarországi illetőségű, akkor is inkább csak a Habsburg Birodalom más részeiről jött. Ez az időszak a nemzeti ébredés kora, amikor éppen a honi táj szépsége s a hazai táj múltja egyre nagyobb vonzerőt gyakorolt a magyarországi lakosokra. Sokan már tudatosan választották a hazai fürdőket: Ujfalvy Sándor30 nejének 1831-ben az orvosok csehországi fürdőkúrát javasoltak, azonban ők Bala- tonfüred mellett döntöttek: „...én azonnal kinyilatkoztatám, hogy hazánkban is találtatnak célszerű gyógyvizeks csak divatviszketegségből, a külföldit nem teszem a honi elébe’.’31 Ez a „divatviszketegség” elsősorban a magyarországi arisztokrácia körében terjedt, hiszen illett a nyarat valahol olyan helyen tölteni, ahol esetleg az udvar tagjai is tartózkodtak. Ezért örvendett nálunk is népszerűségnek a Bécs melletti Baden, Karlsbad vagy Gräfenberg. Természetesen az arisztokraták sokaknak példaképül szolgáltak, s az utánzók serege is nyomban a fenti fürdőhelyekre vette az irányt.32

A vendégek érkezését és távozását - ha nem saját fogaton érkeztek - a postajáratok biztosították. A tömegközlekedésnek ez a kezdeti, ám mégis jelentős fellendülése valóban közelebb hozta az üdülőhelyeket. A fürdőismertetések kivétel nélkül közölték az adott gyógyhelyre érkező postakocsik menetrendjét, sőt a füredi igazgatóság arról is gondoskodott, hogy önálló postaút-távolsági tabellát adjon ki. Korszakunkban a vasút még nem játszott szerepet az utasszállításban, a gőzhajó Balatonfüreden inkább a fürdőhelyről való kirándulásokat segítette, illetve a Somogy felől érkezőket juttatta el Füredre.

A vendég megérkeztével szállás után kellett néznie. A legtöbb nehézség talán ebben jelentkezett. A dinamikus fejlődés, a vendégek számának növekedése, valamint a szezonális jelleg gyakran nem mindennapi zsúfoltsághoz vezetett. Sokszor arra volt szükség, hogy előre írásban foglaljanak szobát, mert másképp még egy padlásszobához sem lehetett jutni. Gyakran csak a protekció segített, hogy valaki megfelelő szálláson hajthassa le fejét, jóllehet például a füredi Horváth-ház már a 19.

28 ZÁKONYI 1988, 165-170.

29 HUDI 1988, 127-128.

30 Ujfalvy Sándor (Kuckó, 1792. - Kolozsvár, 1866. július 16.): földbirtokos, vadászati szakíró, emlékíró. Kolozsvárott jogot hallgatott, 1813-ban joggyakornok a marosvásárhelyi táblánál. 1814-től 1819-ig a bécsi udvari kancellárián tisztviselő, közben az egyetemen előadásokat hallgatott. 1819-től Szolnok-Doboka megyei birtokán gazdálkodott. A reformeszmék híve volt. 1841-ben a kolozsvári, 1848-ban a pesti országgyűlésen királyi meghívásra vett részt. Az 1848-49-es szabadságharc alatt Kolozsvárott tevékenykedett. 1854-1855-ben megírt emlékiratai egyik értékes forrásai a reformkori és negyvennyolcas idők magyar társadalmi és irodalmi életének. 1858-ban felesége halála után Pestre költözött, ahol a Bérczy Károly szerkesztette Vadász és Verseny Lap munkatársa lett. 1862-től Kolozsvárott lakott. 1865-ben rész vett a pesti országgyűlésen. Betegsége és magára maradottsága miatt öngyilkos lett. 1865-ben kelt végrendeletében vagyonát a kolozsvári Nemzeti Színházra hagyta. - MARKÓ VI. 2007, 938.

31 UJFALVY 1941, 320.

32 PETNEKI 1982,149.

410