Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)
Balázs Kovács Sándor: „Pöstyénben sok nevezetes esmeretségeket tettem.” A tolnai köznemesség fürdőélete a reformkorban
mentek végbe a fürdőhelyi kezelések eredményeképpen, és azokat a mankókat mutatta be, amelyeket a korábbi betegek tömegesen dobtak el, mert már nem volt rájuk szükségük. Bencze József a fürdők három csoportját különbözteti meg: a házilag készített, a mesterséges, polgári és a természetes gyógyfürdőket. Az első elkészítésénél nemcsak a gyógynövények és egyéb vegyi anyagok fontosak, hanem az elkészítés közben elmormolt varázsszavak is. Mesterséges gyógyfürdők a várkastélyokban is voltak. Mesterséges polgári fürdők, a közfürdők kivétel nélkül városi és községi lakosság tulajdona volt. A fürdők gyakori látogatásával óvatosnak kellett lenni, hiszen járványok terjedését is elősegítették. A fürdők a gyógyuláshoz éppúgy hozzátartoztak, mint a pihenéshez.7 „Nincs a kerek földnek még egy olyan országa, melynek buja termékenysége, természeti kincsekben való gazdagsága vetekedhetnék Magyarországéval’.’8 Ezekkel a romantikus és erősen túlzó sorokkal indul az 1911-ben kiadott Magyar Fürdő-Kalauz, amelyben a szerkesztő-szerző, Erdős József tételesen felsorolja és bemutatja a világháború előtti években működő legjelentősebb magyar fürdőket és gyógyhelyeket. A 18. század végén még elsősorban valóban a gyógyulást keresők jártak a gyógyvizek mellé. A 19. század elejére azonban újfajta idegenforgalmi mobilitás indult hazánkban: egy-egy üdülőhelyet már nem kizárólag egészségügyi szempontok miatt kerestek fel. Hozzájárult ehhez a napóleoni háborúk okozta gazdasági fellendülés, az, hogy a nemesség egy részének - éppen anyagi jóléte erősödésével - ne kelljen nyári dologidőben otthon, birtokán tartózkodnia, s lassan, fokozatosan egy polgárosultabb életformát tudjon magának kialakítani. A fürdőhelyek divatja, akár a búcsúhelyek népszerűsége, koronként változott. Az egyik században hirtelen felkapnak valamilyen gyógyhelyet, vagy kegyhelyet, számtalan magyarázható vagy csodálatos gyógyulást írnak le, az illető helyre sok ezrével tódul a nép, hogy azután néhány évtizednyi népszerűség után hirtelen ismét visszasüllyedjen az ismeretlenségben.9 A 19. századi fürdőkultúra létrejötte több feltétel bonyolult és szerencsés találkozásából született. Alapját a földtani viszonyok, a régtől fogva adott ásványi anyagokban gazdag hő- és hidegforrások képezték. Ezekhez párosult a kedvező éghajlat. Hozzájárult az újkori Európát átjáró természet- tudományos gondolkodás, továbbá a kémia, a geológia és általában az orvostudomány nagyléptékű fejlődése. Kibontakozását jelentékenyen segítette a felvilágosult abszolutizmus, mely felfigyelt az állampolgár egészségét őrző és helyreállító gyógyvizekre s a kapcsolódó kereskedelmi lehetőségekre. Európában a 18-19. században gyors gazdasági és társadalmi átalakulás ment végbe. A hagyományos mezőgazdaság helyett egy piacra termelő, vállalkozó jellegű, alapvetően a magántulajdonra épülő modell jött létre. Az urbanizáció során egyrészt jelentős, értékorientációs központként működő nagyvárosok alakultak ki, ugyanakkor nagy szerepe maradt a közép- és kisvárosi fejlődésnek, s a hagyományos (németes) városi értékrendnek. De legalább ennyire fontos volt a szolgáltató szektor változása, amelyben egyes régi tevékenységek önállósodtak, avagy teljesen új ágak jelentek meg. A közlekedés (vasút, hajózás s a többi) fejlődése, a hitelélet kiszélesedése, az értelmiség- és tömegképzés rendszere, a kereskedelem bővülése, az állami intézményrendszer bővülésével bekövetkezett bürokratizálódás kortünet volt. A gazdasági fejlődés együtt járt a népesség gyors szaporodásával új társadalmi rétegek kialakulásával és egy újfajta szemléletmód meghonosodásával. A termékenység és kibocsátás növekedése révén az elit- és a középrétegek anyagilag erősödtek, s egyre szélesebb körű jólét épült ki. Terjedtek a szabadidő-tevékenységek, szaporodtak a közösségi színterek (kávéház, színház, lóverseny, politikai intézmények, fürdőélet) s a többi.10 Az ásványvizek gyógyító erejébe vetett hit a történelem előtti időkre vezethető vissza. A 19. század elejére az európai fürdőzési szokások már számos hagyományból ötvöződtek. Ide tartoztak a forró vízbe történő alámerülés, vízivás, a gőzteremben izzadás és a hűsítő teremben pihenés. Ezen kívül az 7 TÓTH 2015, 34-35. 8 ERDŐS 1911,3-4. 9 VAJKAI 1955, 82-83. 10 KAPOSI 2015, 69. 405
