Gaál Zsuzsanna – K. Németh András (szerk.): A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve 38. (Szekszárd, 2016)

Gaál Attila: A szekszárdi szarkofág topográfiájához

vasszegeket említ monográfiájában, de az általa ugyanott végzett feltárás leleteiről későbbi cikké­ben csak annyit írt, hogy „a csontvázak mellett bronz ékszerek s agyagedények találtattak.”66- Sírok. Évekkel később, 1898-ban ugyancsak a Korbonits-szőlő bartinai részén találtak egy római sírt, benne „egy egész ép állapotban lévő arany gyűrűt, több gyöngyöt, III. századból való római pénzeket, s egyéb tárgyakat.” Következő évben ugyanott „több érdekes régiségen kívül egy egészen finom üvegkorsót is találtak.”67- Oltárkő- és épületmaradványok. A DEO SOLI feliratú fogadalmi oltárkövet - amely Wo- sinsky szerint már „régebben" került elő a felsővárosi völgyet délről határoló „Bödő" hegyen egy Regölyi családnevű lakos szőlőjében - Varasdy Lajos királyi tanfelügyelő mentette meg „a tudo­mány számára” és juttatta el azt később Wosinsky gyűjteményébe.68 A találók fogadalmi kereszt bázisának szánták a követ, ezért feliratát csaknem teljesen kicsiszolták, felső lapjába pedig csapolási lyukat mélyítettek. Wosinsky leírja, hogy „Temérdek római téglát szedtek ki innét (nálam is van be­lőle több). Midőn az egyik alapfalát bontani akarták, az leszakadt s azóta abban hagyták az ásatási munkát, de még most is vannak ott alapfalak."69 A Regölyi, illetve Kelemen-féle szőlő pontos helyét nem sikerült visszakeresnünk, de egy ké­sőbbi, 1910-es lelet alapján valószínűsíthető, hogy ez is a Bartina és Remete utcák találkozásánál képződött kis kiszélesedés és a Bödő-hegy felől érkező záporvíz okozta partomlások térségében kereshető, a Séd-völgy déli oldalán lévő domboldalon. Az oltárkő magassága 66 cm, szélessége 36 cm, vastagsága 27,5 cm. A betűk magassága 7 cm. Őrzési hely: WMMM, Itsz.: LAP.933.25.70 7. kép. Az 1870-1880-as évek táján a Bödő-hegy oldalából előkerült oltárkő (WOSINSKY 1896, 736) 66 WOSINSKY 1896, 795-796; WOSINSKY 1898,153. 67 SZILÁGYI 1982, 418. (Tolnavármegye 1898. márc. 20., 5.; uo. 1899. jan. 8., 3.) 68 Varasdy Lajos 1876-1892 közötti időszakban működött mint tanfelügyelő. 69 WOSINSKY 1896, 738; VENDEL 1941, 10. 70 A leltárkönyvben a lelőhely rovatban a Szekszárd-Szőlőhegy megnevezés szerepel, ami félrevezető, mivel Szekszárd-Szőlőhegy a város déli határán van, ahol az általános iskola területén Mészáros Gyula tárt fel római sírokat. MÉSZÁROS 1962. - Ld. még: Adattár 61-73. 18

Next

/
Thumbnails
Contents