Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)

Kodolányi Judit: „ne bánd, hogy szód nem értik” - Babits Mihály és Illyés Gyula barátsága

A WOSINSKY MÓR MEGYEI MÚZEUM ÉVKÖNYVE «XXXVII. (2015) 373-392.

KODOLÁNYI JUDIT

„ne bánd, hogy szód nem értik” - Babits Mihály és Illyés Gyula barátsága

„Én nem voltam Babits-tanítvány... Közelségünk látszólagos’.’1 - írja egyik késői esszéjében Illyés Gyula Babits Mihállyal való kapcsolatáról. De már 1932-ben a Nyugat felolvasóestjének bevezetőjében, amikor nem először tett kísérletet arra, hogy Babits költészetének lényegét megragadja, megfogalmazta az alapvető vonásokat, amelyek a két író-költő barátságának évtizedein végigvonultak:

„Be kell vallanom, hogy mikor erre a rövid kis bevezetésre vállalkoztam, melynek föladata az lenne, hogy pár perc alatt jellemzést adjon Babits Mihályról, szerepemet teljesen fölöslegesnek tartottam. Alig vari költő, akiről oly pontos képe lenne az olvasóknak, mint róla. Amit más költő egy életen át is alig tud megszerezni, ő azt fellépése első éveiben elérte. Az én föladatom tehát teljesen tárgytalan is lenne, ha nem volna némi okom gyanítani, hogy noha Babitsról mindnyájunknak már rég kialakult, pontos képünk van, e képek közt itt-ott némi különbség mutatkozik.

Vannak itt bizonnyal, akik Babitsban a klasszikus költészet nemes folytatóját, a latin odi profanám vulgus méltóságos lantosát tisztelik, különben teljes joggal. Vannak viszont bizonnyal, akik a nyugtalan idegzetű korszerű költőt, a modern élet jelenségeinek, a mozinak, a lichthofnak, a 28-as villamos útjának első énekesét szeretik benne, teljes joggal, nemkülönben. Mások megint jellegzetesen katolikusnak tartják. Szerepel még a konzervatív, az örök nyugtalan, a formaművész, a misztikus, az istentagadó, a formabontó, a poéta doctus jelzők alatt is, bő alkalmat szolgáltatva az összeveszésre; ami nem is maradt el.

Mindezekből legelőször azt állapíthatjuk meg, hogy a név, amit egy kor a költőre ruház, nem annyira a költőre, mint a korra jellemző. Ahogyan egy költő népszerűsége sem a költőre, hanem mindig csak a közönségre vet fényt.

Ezek után engedjék meg hogy magam is belépjek a vitázók tömegébe’.’2

Illyés itt arra a látszólag kézenfekvő igazságra hívja fel a figyelmet, hogy minden perspektívából másképp látjuk a dolgokat, a személyeket, így Babits alakját is. Másképp látjuk az emberi kapcso1 ILLYÉS 1975c, 201.

2 ILLYÉS 1932,134.

373