Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Kodolányi Judit: „ne bánd, hogy szód nem értik” - Babits Mihály és Illyés Gyula barátsága
latokat is, mi több, egyetlen ember különböző kapcsolataiban személyiségének különböző arcait mutathatja meg, az emberi viszonyok különféleképp rajzolják ki vonásait, s ezek közül csak egy Illyés és Babits viszonya, amelyet tanulmányom témájául választottam. De ha ennek a kapcsolatnak az egyik eleme, az egyik résztvevője maga ilyen árnyaltan, sokféleképpen, prizmaszerűen látja a másikat, felmerül a kérdés, hogyan deríthetnénk fel mi, kívülállóként egy - ráadásul múltbeli - viszony tartalmát, jellegét? Tényeket sorolhatunk fel, visszaemlékezéseket olvashatunk, idézeteket vehetünk sorra - vajon ezek tényleg kiadják majd e kettős alak formáját? Vagy csak a sziluetteket látjuk majd, kétdimenziós papír figurákat? Eltévedünk a szubjektív ítéletek összeegyeztethetetlen variációi között? „Nehezen megfogható költő - írja Illyés egyik esszéjében Babitsról.3 4 - Nincs két kritika, amely ugyanazt mondaná róla, még ha ugyanaz a kritikus írta is. Lelki alkatának minden ismertetése máig kísérlet volt, hasonló a vegyészek munkájához’.’ És egy Babits-vers részletével illusztrálja kijelentését: „nem énekes szüli a dalt: a dal szüli énekesét, lobbanj föl, röpíts el engem piros szoknyáid között: egy dallal ölöm meg azt aki voltam és már más leszek’.’* Ez a megfoghatatlanság, idegenség, nem ismertség Illyés sok Babitsról írott nyilatkozatában felbukkan; egyik legmegrendítőbb, ugyanakkor legmélyebb írásának, amelyet Babits halálakor, a gyász friss élményének hatására írt a címe éppen ez: Az ismeretlen.5 Hogyan alakul egy kapcsolat, egy barátság, amely a másik megismerhetetlenségének tiszteletben tartását tartja alapelvének, két olyan író között, akik mindketten tartózkodó, visszafogott személyiségek voltak? Két olyan, humanista értékeket szem előtt tartó író között, akik eredendő alázattal fordulnak a másik - akármelyik másik emberi lény - felé. Lássuk tehát először a tényeket, a körülményeket, amelyeket ismerünk: Babits és Illyés „földik” voltak, tudjuk, mindketten Tolna megyeiek. Babits szekszárdi polgári család gyermeke, Illyés béresek utódja a tolnai Rácegresről, a pusztáról. Néhány kilométer, valójában egy világ választotta el kettőjüket, nem csak a tizenkilenc évnyi korkülönbségnek köszönhető, hogy nem szülőföldjükön találkoztak először. Nehezen képzelhető el olyan élethelyzet, amelyben találkozhattak, s ha találkoztak, szót érthettek volna. Hogy egymás világát megismerhessék, mindkettőnek íróvá kellett válnia, ki kellett lépnie abból a világból, amelybe született, majd visszatekintenie rá. Hogy mekkora távolság volt valójában e két világ, a puszta és a város között, megérthetjük Babits 1936-ban, az akkor már rég a Nyugat szerzői között szereplő Illyés első jelentős prózai művéről, a Puszták népéről írt kritikájából:6 „úgy olvasom ezt a páratlanul gazdag és hiteles élményekkel zsúfolt könyvet, mintha valami izgalmas útleírást olvasnék, egy ismeretlen földrészről és lakóiról. Mintha felfedező utat tennék, amely annál inkább tele számomra szenzációkkal és izgalmakkal, mert ez az ismeretlen földrész véletlenül a saját szülőföldem’.’ 3 ILLYÉS 1933,148. 4 Babits Mihály: Mint forró csontok a máglyán 5 ILLYÉS 1941a, 185-194. 6 BABITS 1936,409. 374
