Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Fuksz Márta: A bonyhádi Stoll mézeskalácsos dinasztia (1847-1946)
is száradt, és újra lehetett kezdeni. Mivel a gyertya alsó része vastagabb lett a lefolyó és megszilárduló viasz miatt, ezért az öntés felénél megfordították a gyertyákat, és újra elkezdték a műveletet. Száradás után a levett gyertyákat a megfelelő hosz- szúságúra vágták, vastagságát pedig már az öntés alatt szabályozni tudták.33 34 A készítés másik módja a cúghúzás, amit csak a mézeskalácsosok alkalmaztak, köztük a Stoll család is. A húzáshoz minimum két ember kellett. A művelet lényege, hogy a két hajtókarral ellátott fadob egyikére feltekerték a gyertyabelet, és miközben az egyik dobról a másikra áthajtották a bélszálat, egy viasszal telt edényen húzták keresztül, amit a két dob között helyeztek el. Ugyanide beiktattak még egy öntöttvas tárcsát is, amin különböző átmérőjű lyukak helyezkedtek el. A már megviaszozott gyertyabelet keresztülhúzták a kívánt átmérőjű lyukon, ami egyenlő vastagságúra „gyalulta” le a viaszt a bélen. Ezzel tudták szabályozni az elkészítendő gyertya vastagságát. Ha áthúzták az egész belet, akkor újra megkezdték a fonal áttekerését az előbb megüresedett dobra. Addig ismételték, amíg a gyertya a kívánt vastagságot el nem érte. A dob kerülete másfél és három méter között is lehetett, és erre mintegy 300-400 teljes fordulatnyi belet tekertek fel.35 Amikor végeztek, a letekerés közben azonnal méretre darabolták a gyertyákat, illetve hajlított állapota miatt meghengergették, kiegyenesítették. A 20. század eleje óta - a hívők számára készített gyertyák mellett - a római katolikus plébániák templomi megrendelése tette ki a Stoll család gyertyaeladásának a nagy részét. Évtizedeken át legnagyobb megrendelőik közé tartozott a Pécsi Püspökség és a Bonyhádi Plébánia. Számukra - az adott egyházi ünneptől és liturgiától függően - speciális oltárgyertyákat, „harmincketteseket", „tizenhatosokat”, „tizenketteseket", „nyolcasokat”, „hatosokat", „négyeseket", „hármasokat” öntöttek. Neve egyben a gyertya súlyát is jelentette. „Tizenhatos”-t készítettek, ha egy kiló viaszból vagy páráimból 16 db gyertya készült, azaz „tizenhat ment egy kilóra".36 Leggyakrabban a „harminckettes” oltárgyertyákat vásárolták mind a hívők, mind az egyház. Ugyancsak kelendő volt a mindenszente- ki gyertya. Ez egy 4-6 mm átmérőjű, 10-12 cm magas speciális kisgyertya volt, mely nem öntéssel, hanem húzással készült. A templomokban elhasznált nagy mennyiségű gyertyacsonkokat visszaadta az egyház a mézeskalácsosoknak, akik cserébe ép gyertyával fizettek. A beváltási arány a viasz szennyezettségétől függően 1:4 és 1:6 arányú volt, azaz 4 kg vagy 6 kg hulladék gyertyáért 1 kg új gyertyát adtak cserébe, a többit pedig maguknak dolgozták fel és árusították.37 Szót kell még ejteni négy különböző speciális gyertyatípusról. Az egyik a húsvéti gyertya, melynek elkészítése nagy szaktudást igényelt. A nem megfelelően elkészített gyertya nagy súlya, és nem megfelelő hűtése miatt lecsúszhatott a bélről. Az 1-2, de akár 4-5 kilós gyertya öntése 2-3 napot is igénybe vett. Díszítése is különleges volt a közepére kereszt alakban fúrt öt lyukkal.38 Ezt a gyertyát a templom a húsvéti misén használta, így külön megrendelésnek számított, amit mind a négy mé- zeskalácsos család mestere el tudott készíteni, ha volt rá igény. A Stoll család gyertyahúzó szerkezete, a „cúgbank”34 33 SELMECZI KOVÁCS 1991, 225-226. és Stoll László, Petrits József, Verling József és Lajtai Katalin beszámolója. 34 Stoll László nevezte így. 35 SZABADFALVI 1986, 97-98.; Stoll László közlései. 36 Stoll László közlése 37 Petrits József és Stoll László közlései. 38 Stoll László közlése. 435
