Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)
Fuksz Márta: A bonyhádi Stoll mézeskalácsos dinasztia (1847-1946)
A másik két gyertya az „afdólesz”i9, vagy ahogy a szakirodalomban szerepel, „afdólé”, vagy „dóié"^, illetve a „hanika"*1. Stoll László elmondása szerint mindkét gyertyát az izraelita egyház részére készítették még az 1960-as évek elejéig. A negyedik típus pedig a „vakstok”. Szabadfalvi József kutatásai szerint ez a pincegyertya régi elnevezése Sárospatakon és Nyíregyházán.42 Stoll László azonban arról számolt be, hogy német asszonyok részére gyártották kifejezetten templomi használatra, amit más mézeskalácsos is megerősített.43 A gyertyakészítés túlélte a mézeskalácsosságot. Stoll László iparengedélye visszaadása után is gyártott még speciális gyertyákat külön megrendelésre az 1970-es évek közepéig, mind a hívők, mind az egyház számára. A mézeskalácsos mesterek a megtisztított viasz másik részéből offereket készítettek, mely szintén jelentős bevételi forrásuknak számított. Tulajdonképpen az offer öntött viaszszobrocskát jelentett, amit a hívők a templomokban helyeztek el, hogy kéréseik teljesüljenek, vagy már hálaajándékként vitték a templomba. Hasonló faragott faformákban öntötték ki az offereket viaszból, mint az ütőfák, amelyek lehettek egy oldalon domborúak, de ha két formát összefordítottak sima felükkel, akkor szobor alakúak is. Általában testrészeket, állatokat vagy tárgyakat ábrázoltak, és a hívők olyan formát vettek, amit vagy akit meg szerettek volna óvni bajtól és betegségtől.44 Hasonló viaszofferek maradtak meg a Stoll család tulajdonában is, offer öntőformájuk azonban már nem maradt. Nemcsak a mézeskalácsosok árultak offereket a búcsúkon, hanem a templomok is az ünnepektől függetlenül, és így az egyház megrendelése egész évben jövedelmezett. Az offerkészítést a 20. század elején kezdték elhagyni a mézeskalácsosok, és csak bizonyos búcsújáróhelyeken maradt fenn a szokás. A bonyhádi Stoll család az 1960-as években még készített offert. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Tolna megyei katolikus svábok egyes búcsújáróhelyeken sokáig megtartották ezt a szokást. Érdekességük, hogy nemcsak az oltárra, a kegyképek mellé helyezték az offereket felajánlás vagy hálaajándék gyanánt, hanem még az 1950-es években is gyakran előfordult, hogy a templom egyik részében meggyújtott tűzbe beledobták, azaz elégették a viaszfigurákat.45 Tolna megyében a Stoll család tagjai mindig jártak a csicsói (Hőgyész mellett), a papdi (Lengyel mellett) és a széplaki (Cikó mellett) búcsúkra, Baranya megyében pedig Máriagyűdre és Pécsre a havihegyi búcsúba. Utóbbi helyre Stoll Jakab fia, ifjabb Stoll Ferenc már nem járt, ugyanis a 19 század végére a mézeskalácsosok országosan megnövekedett nagy száma miatt a Tolna megyei mesterek tiszteletben tartották a Baranya megyeiek kereskedelmi érdekeltségeit, körzeteit. A mézeskalácsos mesterek egyéb termékeikből adódóan vásárokon is árusítottak, nemcsak a búcsúkon. A vásárok esetében - mint a búcsúknál - szintén területi felosztással éltek. Szabadfalvy József szerint a tiszántúli mézeskalácsosok nem hoztak létre kereskedelmi körzeteket, azonban utal arra, hogy a Nyugat-Dunántúlon körzetekre osztották a vidéket.46 Az 1880-90-es években a bonyhádi és völgységi járás négy legjelentősebb mézeskalácsosa között - Stoll Jakab is részese volt - valóban született egy szóbeli megállapodás, melyben felosztották a környék vásárait.47 Azért volt erre szükség, mert ebben a két járásban nagyon közel voltak egymáshoz a mézeskalácsosok (Szekszárd, Tolna, Bátaszék, Bonyhád), és Tolna megyében egy vásár „1-2 mézeskalácsosnál többet nem bírt 39 Stoll László közlése. 40 SZABADFALVI 1986, 99. 41 Stoll László közlése. 42 SZABADFALVI 1986, 99. 43 Verling József közlése. 44 VAJKAI 1942,120-121. 45 Stoll László közlése. 46 SZABADFALVI 1986, 110-111. 47 A Tolna megyei mézeskalácsos családokról és vásározási körzeteikről lásd részletesen: FUKSZ 2010, 356-371. 436
