Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
Fuksz Márta: Családi tradíció és hagyományalkotás öt szekszárdi borászcsalád életében
gozták, borként értékesítették az állami pincészetnek. A ’80-as években nyílott rá lehetőség, - amit szintén kihasználtak, - hogy borukat éttermekben is értékesíthették. Az extra bevételt biztosító szőlészeti tevékenység járult hozzá a szekszárdi családok magasabb életszínvonalához, jelen esetben Vesztergombi Ferenc és öccse, József beiskolázásához is. A szülők az átélt történelmi események hatására szerették volna, ha gyermekeik nem a mezőgazdasággal foglalkoznak. Ennek ellenére Vesztergombi Ferenc - egy rövid kitérő után - a kecskeméti főiskola szőlész-borász szakán tanult tovább és szerzett diplomát. Mivel Szekszárdon sem a tsz-eknél, sem a borkombinátnál nem volt állás, a Pest megyei Csemőre került pincemesternek egy 1400 hektós pincébe. Ráadásul a tsz 8-9 borozót, borkimérőt is ellátott Pesten, de voltak szállításai Békéscsabára és Tatabányára is. A ’70-es évek tsz egyesítési hullámában a 3 csemői tsz is egyesült. így lett a körülbelül 3800-4000 hektós pincéket magába foglaló tsz pincevezetője. Óriási megmérettetés volt ez az otthon előállított és értékesített 30-40 hektó bor után. Középvezetői beosztása és megbecsültsége ellenére Vesztergombi Ferenc szeretett volna Szek- szárdra hazajönni. 1978-ban adódott erre lehetőség, amikor áthelyezéssel a Szekszárdi Állami Gazdasághoz került főborásznak. Hozzájuk tartozott a nagydorogi, a hőgyészi, a paksi, a szekszárdi epreskerti és lisztesvölgyi, illetve a bátaszéki pince. Összesen 200 ezer hektó elkészítendő borért és a borászati tevékenység koordinálásáért felelt. A ’80-as évek közepére egyre erőteljesebb feszültséget okozott a Szekszárdi Állami Gazdaság, a hozzá tartozó pincészetek és a beszállító tsz-el< között a szőlő felvásárlási értéke. A tsz-ek nyomására és a probléma áthidalására alakította meg a Szekszárdi Állami Gazdaság a Borászati Közös Vállalatot, mely az említett tsz-eket is magába integrálta. A problémát azonban csak egy évre sikerült „megoldani” ugyanis 1985-ben a 4 legnagyobb tsz (a paksi, a szekszárdi, a bátaszéki és a bátai) közös vállalatot alapított, az Aliscavin Rt-t. A szőlőtermesztés mellett komplett borászatban, új kereskedelmi stratégiában és borászati filozófiában gondolkodtak. Az 1986-87-es években az Aliscavin Rt. és az ott dolgozó kiválóan képzett munkatársak - köztük Vesztergombi Ferenc - hatására elindult a minőségi bortermelés felé való elmozdulás. A literes borosüvegek mellett elkezdték a minőségi borok palackozását, új - akkor még - 7 dl-es üvegekbe. Megszülettek az első jó vörösborok a borvidéken. A tsz-ek és az Aliscavin Rt. közötti feszültségek, majd a ’90-es évek gazdasági-társadalmi változásainak és a szabad vállalkozásalapítási lehetőségek hatására megvált az Aliscavintől 1992 májusában, és önálló borgazdaság elindításába kezdett. A kárpótlás alatt - kizárólag saját jegyekből - 3 ha szőlőterületet vásárolt. Számításai szerint az erre alapozott éves bevételek is meghaladták állami fizetését, és ehhez járult a saját vállalkozás önállósága és döntési szabadsága feletti öröm. Szakmai tudásában, vezetői képességeiben sosem kételkedett. Érezte szakmai ismeretségének előnyét is, hogy kapcsolatai révén könnyebben juthat piachoz. Véleménye szerint elindulásának sikeressége mégis abból fakadt, hogy más stílusú, más kategóriájú borral jelentek meg a piacon. A fogyasztók elvárása és az ízlésvilág is a minőségi bortermelés irányába mozdult el, és ők ennek az elvárásnak megfeleltek. A Szekszárdi Borvidék kezdeti újjáéledésének ideje volt ez. 1992-ben elsőként készített palackos bikavért a borvidéken, majd ezt követte a palackos kadarka és rozé bor. Igazi áttörés volt a borvidék életében az első bordeaux-i (Les Citadelles du Vin 1999.) aranyérem, melyet a Vesztergombi Pince nyert el 1999-ben. Nem véletlenül kapta meg a borvidéken elsőként (az országban harmadszorra) az „£V Bortermelője" címet 1993-ban, megelőzve ezzel a következő évek jelentős villányi borász díjazottjait. A tanulmányban vizsgált öt borászat közül az a három indult el az azonnali és gyorsabb fejlődés útján, akik a Kádár-korszakban már vagy foglalkoztak (családi és egyéni indíttatásból) zártkertben szőlőtermesztéssel, bortermeléssel és -eladással, kezdetben párhuzamosan munkájuk mellett, (Takler, Mészáros) vagy azok, akik a szőlészet, borászat valamely állami szférájában (állami gazdaság, tsz) dolgoztak (Vesztergombi). Fontos szempont, hogy kettejüknek felsőfokú agrárvégzettsége van, és munkában betöltött pozíciójuk révén (középvezető és vezető) nagyobb rálátásuk lehetett 559
