Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)
Balázs Kovács Sándor: Két középbirtokos nemes levelezése a reformkorban. A tolnai Csapó Dániel és a somogyi Czindery László kapcsolata
megyében a következő helyeken voltak fedeztető istállók, amelyek már önmagukban is utalnak az egyes uradalmak központjaira: Marcali, Kéthely, Fájsz, Szentmihályfa, Lad, Kaposvár, Bolhás, Bala- tonberény, Balatonszemes, Edde, Lengyeltóti, Kercseliget, Simongát, Babócsa, Görösgal, Somogy- szil, Bálványos, Ádánd stb.64 Természetesen a Lótenyésztési Társulat fennállása során nem mindig volt ugyanott fedeztető állomás, mert az alapszabályok szerint minden ősszel a földbirtokosoknak be kellett jelenteniük a felajánlott ménjeiket. A társulat választmányi tagjai és a járási fedeztetési felügyelők januárban megszemlélték a méneket, februárban pedig döntöttek abban, hogy az ajánlatot elfogadják-e. A pároztatás március elején kezdődött és tartott június végéig. A pároztatásról jegyzőkönyveket vezettek. A parasztok utalványok alapján fedeztettek, amely utalványokat a járási tisztviselőkön és a falusi elöljárókon keresztül kapták meg azután, ahogy bejelentették fedeztetni- való kancáikat. Mindig a lakóhelyükhöz legközelebb eső fedeztető istállót vehették igénybe. Ha a párosítás nem sikerült, akkor 9 nap elteltével háromszor lehetett megismételni a fedeztetést. Egy-egy fedeztetésért a mén tulajdonosa 3 forintot kapott, amit a vármegyei pénztár fizetett ki a júliusban jóváhagyott fedeztetési jegyzőkönyvek alapján. A fedeztető istállókat a szegényebb nemesek is igénybe vehették, de nekik 5 forintot kellett fizetniük. Egy ménhez csak meghatározott számú kancát lehetett beosztani, mégpedig úgy, hogy a mén napjában csak kétszer fedezhetett. (Reggel és este.) A Lótenyésztési Társulat arra is figyelemmel volt, hogy a fedeztetések után mennyi csikó született. Ezekről jegyzőkönyvet vezetett, a csikók nemét és színét tüntették fel a jegyzőkönyvekben. A mén és a kanca tulajdonosokkal szemben kemény rendszabályokat kötöttek ki, ami azt jelentette, hogyha a társulatnak bármiben kárt okoztak, azt megtéríttették velük. A nagy számú fedeztetési jegyzőkönyv és a pontosan vezetett elszámolások arra utalnak, hogy a 18. századvégi kudarcból alaposan okultak. A jobbágyok kancáinak másfél évtizeden keresztül jó ménekkel történő fedeztetése azt eredményezte, hogy a Kapos völgyében a jobbágyság lovai jelentős minőségi javulást mutattak. Gölle, Kapospula, Somogyaszaló, Taszár, Attala községekből a pesti állatkiállításokon bemutatott csikók számos díjat nyertek. A Lótenyésztési Társulat működésének hatásosságát mutatja, hogy a milleni- umi kiállításon nyertek utoljára a Kapos völgyi falvak lovai díjat. A Kapos völgyében két nevezetes fedeztető istálló működött, a patalomi és a somogyszili. De nemcsak a Kapos völgyében volt hatásos az a tizenöt éves fajtajavítási kísérlet, amit még a nemesi megye indított el, hanem a megye déli felében is, hiszen a jobbágyfelszabadítás után egy fél évszázaddal erről a vidékről indult el a magyar hidegvérű lótenyésztés. A tenyésztési ciklus a lótartásban elég hosszú ahhoz, hogy fél évszázad múltán is érezhető legyen egy tenyésztési rendszabály ebben az ágazatban.65 A mének, de a jobbágyok kancái sem voltak tiszta fajtájúak, hanem félvérek vagy keverékek. Ugyan pontos fajtaleírással nem rendelkezünk (ennek abban az időben nem is volt nagy jelentősége), az mégis világosan kiderül egy fajtajellemző, a ló színe alapján, hogy a fajták egész légiójával dolgoztak az akkori tenyésztők. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a Kárpát-medence állatállománya a keletről és a nyugatról jövő állatbehozatal hatása alatt fejlődött. A fedeztetési jegyzőkönyvek alapján a lóállomány színei a következők voltak: sötét pej, pej, fekete, piros, fakó, sárga, szürke, tarka, deres, gesztenyeszínű, vasderes, fehér. A mének kiválasztásánál a Lótenyésztő Társulat nem volt figyelemmel a fajtára. Inkább a lovak alakjára és jó testi felépítésére ügyelnek. Ez a formaliszti- kus tenyésztési elv mégis meghozta a maga eredményét, mert a parlagi parasztlovak nagy javulást mutattak. Mindenekelőtt a testméretek és a lovak magassága nőtt. A társulat működésének eredményeként a 19. század közepére Somogy megyéből már eltűnt az a kis termetű magyar ló, amely még a 16. század elején általános volt. Az akció, amelyet a nemesi vármegye a fedeztető istállók fenntartásával a jobbágyok lovainak javítására indított el, nem egyedülálló jelenség, mert a szomszédos Baranya megye is próbálkozott 64 idézi: KIRÁLY 1982, 214. 65 KIRÁLY 1982, 214-215. 422
