Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 36. (Szekszárd, 2014)

Szente Anikó: Ete mezőváros régészeti feltárásainak térinformatikai feldolgozása. Levéltári térképek térinformatikai felhasználása

szükséges információt) olyan formában rendszerezni, áttekinteni, hogy maximálisan lehetővé tegye a cél megvalósítását, az adott kutatott terület pontos ábrázolását, abból a pontos objektumleírást, majd azok összefüggéseinek vizsgálatát. Távlatban történeti elemzések, majd áttekintések, rendsze­rező tanulmányok, összefoglalások elkészítését kell lehetővé tennie. Ez a törekvés nem új keletű, hiszen maga a feldolgozás egyik fele ez a munka, tehát ezt teszi a régész, mióta kutat, feldolgoz. A kérdés, hogy a mai technikai feltételek mellett hogyan oldható ez meg egyre jobban és jobban. Ugyanazon anyag különböző szempontú megközelítését teszi lehetővé és szükségessé is a régé­szeti térinformatika alkalmazása. Jó néhány megoldandó feladat van a lelőhely helyének behatárolásától, térképi ábrázolásától, a feltárások helyszínének behatárolásától az egyedi lelet helyének meghatározásáig, a komplex elem­zéseket lehetővé tévő származtatott anyagok létrehozásáig. A régészeti térinformatika alkalmazásakor a lelőhelyek, objektumok, leletek és jellemzőik adat­bázisba történt feltöltésével és tárolásával, valamint ezen egyedek térképi megjelenítésével lehetőség nyílik a grafikus és leíró adatok összekapcsolására. Az ily módon integrált adatok a nyilvántartási rendszert korszerűbbé, biztonságosabbá, és hatékonyabbá teszik a tudományos elemzések, kutatások, publikációk céljára. A projekt eredményeként létrejövő információkból és a térbeli adatok elemzésé­vel, megjelenítésével olyan következtetések vonhatók le, amelyekre korábban nem volt lehetőség. Maga a régészeti kutatási, feldolgozási feladat azért vált bonyolultabbá, mert az utóbbi két év­tizedben, főként a megszaporodó úgynevezett nagyberuházások kapcsán korábban soha nem ta­pasztalt mennyiségű feltárást kellett elvégezni, és ehhez mérten szaporodott fel esetenként a lele­tanyag is, tehát a feldolgozó munka mennyisége is megnőtt. Nyilvánvaló, hogy a nagyberuházások jelentkezése nélkül is szükségessé vált a régészet módszertani, technikai megújulása és más tudo­mányágak eredményeinek, eszközeinek felhasználási lehetősége és szükségessége is. A nagyberuházások kapcsán felmerülő megoldandó problémákat és a tapasztalatokat is ma már számos ismertetésben olvashatjuk. 3.1. Zala megyei rendszer4 2002-ben, az M7-M70 autópályák megelőző régészeti feltárás sorozatakor kezdték meg kísérleti jelleggel a térinformatikai rendszer kialakítását a Zala megyei múzeum régészei. Az alap szoftver kiválasztásánál az ArcGIS mellett döntöttek, a jó adatintegrációs képesség, a nagy mennyiségű adat kezelésének és a felhasználó igényeire szabott, saját alkalmazások lehetősége miatt. A térképi grafika lényegi eleme az objektum. A terepen a régészeti objektumokról egyenként készítenek rajzokat minimum két mérőpont (általam használt fogalom szerint A és B pont) hozzá­rendelésével és a rajzon jelölik, a geodéziai mérőműszerrel pedig meghatározzák a koordinátáját. A szkennelt és ArcMap-be illesztett objektumrajzokat az illesztőpontok segítségével tudták transz­formálni EOV rendszerbe. Zárt vonalláncokat, azaz poligonokat digitalizáltak az objektumok ha­tárvonalaként. Ezekhez a poligonokhoz rendelték egy külön mezőbe az objektumok azonosítóját, az objektumszámot. Ez az azonosító szerepel az objektumleírás főadattábla azonosító mezőjében is. A kapcsolatot ez a mező biztosítja a poligonok és az adatbázis között. A kapcsolat típusa egy az egyhez, azaz minden poligonhoz egy adatbázis rekord tartozik. Az objektumleírás adattáblához társították a régészeti leltárkönyv adattáblát. Ez tartalmazza a lelőhelyen előkerült tárgyak megha­tározását, jellemzőit, melyek „egy a több” kapcsolattal kötődnek az objektumleírás főadattáblához. A régészeti objektumokról készült fényképek, digitalizált metszetrajzok, illetve az előkerült leletek fotói, rajzai az objektum poligonjaihoz hyperlink kapcsolattal vannak kötve. Az adatokkal feltöltött rendszerben egy térképi felületről, az ásatási összesítő térképről érhetők 4 EKE - FRANKOVICS - KVASSAY 2007, 259-269. 328

Next

/
Thumbnails
Contents