Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Szabó Géza - Gál Erika: Dombóvár-Tesco kora bronzkori település térhasználatának előzetes vizsgálata az archeozoológiai megfigyelések tükrében
port egyáltalán nem szállta meg.61 Mára azonban a korábban a makói csoporthoz sorolt lelőhelyek jelentős részéről kiderült, hogy azok a jól lehatárolható somogyvári területekhez tartoznak.62 A Balatontól délre legutóbb már csak egyetlen, a kányái lelőhely anyagát sorolták a makói leletek körébe.63 A helyszínt feltáró Csalog József közleményéből azonban jól látható, hogy szinte minden ott talált edénynek és töredéknek egyaránt megtalálható a párhuzama dombóvári lelőhelyünkön, így például az általa sírmellékletnek tartott amforának is (DTQ483) (10. tábla 9).64 A leírás és a lelőkörülmények alapján viszont kevésbé valószínű, hogy a nagyméretű edény valóban urnaként szolgált volna, s a benne megfigyelt „... kevés hamu és néhány egészen apróra égetett csontdarabka’ emberé lett volna. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a két, háznak tartott, a dombóvári lekerekített sarkú, négyzet alakú vermeinkhez hasonló, általa patkóalakú tűzhelygödörnek meghatározott beásások valóban házhoz tar- tozhattak-e. Csalog megfigyelése szerint az egyiknél a 160x160 cm méretű gödröt a körülötte lévő karólyukak alapján 240x290 cm, a másik, 220x210 cm nagyságú beásást 310x260 cm keretben vette körül a fal vonalát is kiadó faszerkezet. Ő mind a kettőben az égésnyomokat tüzelőhellyel azonosítja. Az egyiknél az alján lévő 75 cm átmérőjű kerek tűzhelyről ír, a másiknál még csak alig kiégett tűzhelyet említ, s a leletek között nádlenyomatos, égett paticsdarabokat is felsorol.65 Ez utóbbiak nyilván nem tartozhattak a tűzrakóhely tapasztásához, s így felmerül, hogy valójában itt is a dombóvári vermekben megfigyelt égett omladék lehetett (DTQ212), s esetleg ezeket nézte az ásató tűzrakóhely nyomainak. Ezt erősíti az is, hogy a közölt ásatási fotó alapján66 a tüzelőgödörnek tartott beásás oldala a dombóvári vermekéhez hasonlóan körben mindenütt függőleges, lejárat nélküli, ami meglehetősen kényelmetlenné tette volna egy ilyen szerkezetű lakóház mindennapi használatát. A kányái leletek és „tűzhelygödrök” egyaránt egyik legjobb párhuzamát jelentő dombóvári Somogyvár-Vinkovci kultúrához tartozó település leletei és objektumai alapján Kánya sem sorolható már a továbbiakban a Makó- Kosihy-Caka kultúra lelőhelyei közé. Vagyis a Dunántúlon a Balatontól délre egyetlen, a kora bronzkor 1. időszakot Bóna István által feltételezett módon kitöltő67 makói lelőhely sincs.68 Az imént említett, a Dél-Dunántúlon hiányzó makói lelőhelyek okozta látszólagos ellentmondást sokáig a Makó-Kosihy-Caka kultúrának a Somogyvár-Vinkovci leletek részbeni elé datálásával próbálták feloldani, ennek nyomai a kutatásban még ma is megfoghatók.69 Azonban az 1980-as évek második felében feltárt Duna menti nagyrévi teli telepek rétegsora alapján világossá vált, hogy Duna- földvár-Kálvárián a legalsó bronzkori szint, a hozzá tartozó 41. és 45-48. számú gödrök és planírozási réteg kevert anyaga a kora bronzkor 1. időszakra keltezett makói és somogyvári tárgyakkal mutat szoros rokonságot - de azokkal nem azonosítható, a proto-nagyrévinek elnevezett leletekhez sorolható.70 Kézenfekvőnek tűnt, s mára be is igazolódott, hogy a kora bronzkor 1. időszakon belül rokon eredetű, de eltérő típusú gazdálkodást folytató népek lakták a Dunántúl különböző természetföldrajzi adottságokkal rendelkező területeit. Ma már világos, hogy a Dél-Dunántúl belső részét nem a telepeiket egyébként is az alacsony vízparti szárazulatokon kialakító makói népesség, hanem a gazdálkodásuk miatt a szárazabb löszhátakat előnyben részesítő Somogyvár-Vinkovci kultúra népe szállta meg. A velük rokon, de eltérő gazdálkodást folytató Nagyrév kultúra pedig csak a Duna menti szűk sávon hozta létre jellegzetes, többrétegű teli telepeit. A délről érkező népek nagy folyók menti szét61 BÓNA 1984, 149. 62 BONDÁR 1995, 250-254. Fig. 19; KULCSÁR 2009, 234. Fig. 39. 63 KULCSÁR 2009, 39. Fig. 5. 64 CSALOG 1941. 10. T. VI. 2. 65 CSALOG 1941, 10. “CSALOG 1941, T. V. 67 BÓNA 1992, 16,40-41. 68 A Duna mentén Paks térségében előkerült leletek kapcsán esetleg felmerülhet kisebb makói csoportok ideiglenes megjelenésének lehetősége a folyam másik partján is, ennek tisztázása a további kutatás feladata. Ez a szűk sávra korlátozódó lehetőség azonban érdemben nem befolyásolja a Dél-Dunántúl kora bronzkori benépesülését. 69 BÓNA 1992, 11-16, 40-41; MRE 2003, 141-142; KULCSÁR 2009, 355-356. 70 SZABÓ 1992; SZABÓ 1994. 83
