Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.
mindennap kijártunk, annyira bíztunk abban, hogy ott távolabb a falutól semmi baj nem történhetik, hogy minden élelmiszerem kinn volt, az összes baromfi, stb. Akkoriban úgy képzeltem, hogy csak alvásra jövünk be a szuterén biztonságosabb helyiségébe, mivel még sokáig hullámzott körülöttünk a háború. Eleinte csak a legszükségesebb dologgal pár kofferrel a kézben jöttünk be. Később azonban teendőim annyira felszaporodtak az állandó szivattyúzás nehézségei, a folyton növekvő veszélyes vizek, az orosz katonai robot miatt nyugtalan munkásaink, valamint a szivattyuházfolyton sulyosodó anyag ellátásának nehézségei miatt, az állandó igazolások, utánjárások, árvédelmi intézkedések és majdnem szakadatlanul a községházánál levő intézkedések, katonai parancsok miatti igazolások, stb. végett, amelyek jelentéseimben is visszatükröződnek, hogy nappal egyáltalán gondolnom sem lehetett arra, hogy állandóan a lakásomon tartózkodjak. Tehát a lakásból nem költöztem ki csupán az állandó permanencíában levő szolgálatom miatt kénytelen voltam itt a lakásomhoz legközelebb eső szomszéd társulati házban meghúzódni addig amíg ez a helyzetfeloldódik. Erről különben annak idején a Főmérnök urat is értesítettem, melyről annak idején itt létekor a szakaszmérnök úr is tudomásul bírt. Jelentéseimből is megállapítható, hogy ősz óta milyen arányú árvízveszélyeken estünk át, hogy a bátai szivattyútelep fennállása óta belvíz állásunk az eddig ismert legnagyobb magasságot is felülmúlta. Mindezt megelőzőleg volt egy hosszantartó jégzajlás az olvadás külső vizveszélyeivel, amikor is a védekezés munkáját a háborús nehézségek között kellett tel- jesinetni. A mikor az a munka a veszélyesebb napokon vízőrök, robot munkások és igás fuvarosok igénybevétele mellett néha többszáz embert mozgatott meg. Önként következik ebből, hogy ugyanakkor mikor egymagám kellett mindenütt helyt álljak, nem lehettem kinn a községtől egy kilométerre levő vizmestei lakásban is. /..../Megtörtént az is, hogy értesülve arról, hogy az orosz katonák a lakásom előtt vannak kimentem három nemzetőrrel, egy tolmáccsal és velem jött a községi főjegyző is. A tolmács megmagyarázta egy Iván nevű tisztnek, hogy én lakom ott, az nem elhagyott lakás stb., a végén a két ittas fegyveres orosz ránk fogta a fegyvert, ha nem távozunk onnan el a bokánkba eresztenek egy pár golyót. Azután nyugodtan bemásztak a lakásba, s miután a faluban semmiféle orosz csendörség vagy parancsnokság nem volt, ezek nagy batyukkal megrakodva folytonos lödözés közben a lakásomról eltávoztak. /.../ Báta, 1945. május hó 6. szolgálatkész tisztelettel társulati vizmester”83 A kialakult új politikai helyzetben a korábbi civil szervezetek önkormányzatát felfüggesztették, számos szervezetet betiltottak, feloszlattak, s ez előre vetítette a belvízszabályozó társulat felépítésének átalakítását is. A földosztással alapvetően megváltozott tulajdonviszonyok a vízügyeket alapjaiban érintették, a nagybirtokokon lévő vízügyi létesítményeket állami tulajdonná nyilvánították, a felosztott birtokok medrének tulajdonjoga is az államra szállt. Az újonnan földhöz jugatottaknak nem volt anyagi ereje a karbantartási munkákra, a járulékok fizetésére, ezért a Földművelésügyi Minisztérium a vízitársulatok helyzetét vizsgálva megállapította, hogy működésűk megbénult. A 41150/1945. FM. sz. rendelet ezért a társulatok önkormányzatát ideiglenesen felfüggesztette, ügyeik igazgatására miniszteri biztost rendelt ki. Az átmeneti rendelkezés aztán egészen az államosításig érvényben maradt. A szekszárd-bátai Duna töltésben a harcok miatt több szakaszon, összesen 600 m hosszan lövészárkokat ástak 1944-1945-ben, amit 1946 őszig nem állítottak helyre, mert a pénz értéktelen volt, természetben nem tudtak fizetni a kubikosoknak, a kirendelt munkaerő pedig nem jelent meg a helyszínen. Nem csak a harcok, hanem a megélhetési nehézségek is sok kárt okoztak a védművekben. A fahidak egy részét felszedték, eltüzelték, pl. a sárpilisi duzzasztómű betétgerendáit - de nem volt miből megjavítani, a telefondrótokat ellopták, az oszlopokat széthordták. A társulat helyzete 1946 tavaszán teljesen reménytelennek látszott. Az Árvédelmi Kormánybiztos83 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Vegyes i. 6. d. 401
