Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.
NEHÉZSÉGEK ÉS VISZÁLYOK Az ár- és belvízvédelmi társulat munkája a sok érdekellentét miatt, amit a háború és a gazdasági nehézségek hoztak felszínre, nem volt zökkenőmentes. Száraz években a birtokos gazdák sokallták a csatornákra és a beruházásokra költött pénzt, amikor jelentkezett a belvíz, annak eltávolításával voltak elégedetlenek. így voltak pénzügyileg könnyebb, nehezebb, időnként katasztrofális évek a sárközi gazdák és a belvízszabályozó társulat életében. Szerencsére 1921 nagyon száraz évnek bizonyult, belvíz sem volt, de az infláció nagyon súlyos gondokat okozott, mert az érdekeltek nem tudták fizetni a földadó és egyéb adók emelkedése miatt a vízszabályozási járulékot. Ugyanis az addig élvezett, és a rezsiköltségek után járó adó-visszatérítést csak tízszeresére emelték fel, ami nem követte az inflációt, miközben az államkincstár földadóról búzavalutára tért át. Tehát a bel- és árvízmentesítésben érdekelt gazdáknak az adókat és a földadót búzaértékben kellett fizetniük, de a társulatnak járó adóvisszatértést nem alakították át, ami miatt a társulat bevételeiből csak a fizetésekre futotta, komoly működési problémákat okozva. Az ártéri adók éppen ezért nagyon nehézkesen folytak be, a gazdák berzenkedtek mindenfajta fizetési kötelezettség ellen. A főcsatorna alsó részének mélyítésére használt Széchenyi kotrógép szállítószalagja tönkrement, újat nem vettek, mert ára nem volt arányban a hátra lévő munkákkal (a 8-9 km-ből 6 km elkészült). Ugyanis a főcsatorna felső szakaszához túl nagy volt a hajó, kisebbre kellett volna cserélni. 1922 elején akadt is rá vevő egy millió koronáért, de ezt a választmány kevesellte, összehasonlítva az összeget az új hajó árával, ezért előbb el akarták adni a régit, hogy abból fizessék az újat.49 Mivel csak egy évvel később sikerült másik vevőt találni, az új kotróhajóra kapott kedvező német ajánlatot elszalasztották, a duplájára nőtt áron már nem tudtak kotrót vásárolni, a Széchenyiből kapott pénzből már csak szénre futotta.50 1923 tavaszán a minisztérium 3 millió korona kölcsönt ajánlott fel egy évre, 10%-os utólagos kamatra szénbeszerzésre és a belvízrendezés folytatására, amit a társulati elnök az alelnökkel egyetértésben fel is vett, nem várva meg a választmány és közgyűlés határozatát, mert nem tudták már fizetni a szenet, így a kölcsönnel 700 ezer korona plusz- költséget takarítottak meg. A választmányi ülésen nem várt fejlemény következett be: négy választmányi tag ellenezte bármiféle hitel felvételét, azt hangoztatva, hogy nem kell kölcsön, szüntessenek be minden társulati munkát, ha nincs pénzük, és el kell adni a decsi telepet, vagy jobban jövedelmező ipartelepet, pl. malmot kell építeni a helyébe. Csatornaépítés sem kell, vezessenek le minden vizet a bátai telepre. (Ebben a véleményben nem kis szerepet játszhatott az a körülmény, hogy 1921-ben egyetlen napot sem kellett szivattyúzni, olyan kevés eső esett.) Név szerinti szavazással a választmány elutasította a kölcsön felvételét, amit Molnár Sándor igazgató-főmérnök, Tóth Károly ny. igazgató igen sajnálatosnak tartott, felróva az ellenzőknek, hogy 13. kép. Nagymosás a zsilipnél, 1930-as évek 14. kép. Igazgatói ellenőrzés a csatornákon, 1929-1930 49 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Válaszmányi ü. jkv. 1922. február 11. 1922. április 20. 1922. május 24. 50 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Válaszmányi ü. jkv. 1923. március 22. 391
