Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)

V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.

jét, útjait elmossák a záporok. Tehát nem járulnak hozzá olyan költségekhez, ami az ártéri területeket termékenyebbé, értékesebbé, jövedelmezőbbé teszik.40

A szekszárdi polgármester is panasszal élt ezen határozat ellen, mert a hegyvidéki birtokosok semmit nem mulasztottak, mert saját érdekükben is megkötötték és megkötik birtokaikat a zápormosás ellen. A bajai folyammérnöki hivatalhoz is eljuttatták a fellebbezéseket, ahonnan Böröcz Mihály műszaki tanácsos reagált a felhozott érvekre. Eszerint a hegyközségek állítása nem igaz, mert a rendszeres talajmegkötésnek nyoma sincs, és a belvízmentesítő társulat nem kíván mást, mint hogy ezt a munkát mielőbb elvégezzék. Ehhez arányosan hozzá is járul, de addig a társulat kárelhárításához is járuljanak hozzá. A szekszárdi polgármester fellebbezései pedig ellentmondóak: az első fokú ellen azért tiltakozott, mert - amit senki nem is vont kétségbe -, hogy a hegyvidéki érdekeltségek nem tulajdonosai az árkoknak, ezért tisztításukból haszna sincs, a másodfok ellen pedig azért, mert a hozzájárulási kötelezettséget nem ezen paragrafus alapján állapították meg. A szakhatóság arra kérte az alispánt, hogy a bíróság felé a fellebbezés elutasítása mellett foglaljon állást, amit az alispán meg is tett.

1924-ben az augusztusi záporok 30 ezer m3 iszapot sodortak le a belvízcsatornákba, aminek az eltávolítását a Szekszárdi Takarékpénztártól felvett kölcsönből tudták megoldani. A drága kölcsönt minisztériumival szerette volna az igazgatóság kiváltani, de a választmány úgy döntött, hogy nem kérnek belőle, a társulat fedezze kiadásait az ártéri adókból. Az új adózási rendszer ellen pedig tiltakoztak, ami az egységes kezelés melletti adóbeszedést rendelte el. A választmány úgy döntött, hogy a hegyi patakok fenntartására és iszapolására további költséget nem adnak, s a földművelés- ügyi miniszterhez fordultak, hogy küldjön ki egy szakértői bizottságot annak megállapítására, ki mulasztott az engedélyokirat megadása óta, mert a társulatnak jelentős anyagi érdeke fűződik a gyors megoldáshoz, az elmérgesedett helyzet felszámolásához.41 A Séd kiöntése miatt Szekszárd perrel fenyegette meg a társulatot, holott a hegyi szakasz szabályozását a város mulasztotta el. Vendel István polgármester elismerte, hogy ő is megtámadta a társulatot, de a szakértői bizottság és a bíróság megállapította, hogy olyan vis major volt, amit nem lehetett előre látni. A társulat végül saját költségére kitisztíttatta az iszapot, rendbe hozatta az árkokat. Természetesen a hegyi birtokosok és Szekszárd város sem járult ehhez anyagilag. Molnár Sándor keserűen állapította meg, legfőbb baj az, hogy az engedélyokiratban foglaltakat egyoldalúan tartják be, a hegyi érdekeltség meg sem alakult. Állandó problémát és feszültséget okozott a választmányban, a közgyűléseken és a síki birtokosoknál a záporok okozta költségek viselése. A közigazgatási bíróság 1925-ben hozott egy határozatot (amit sajnos nem ismerünk), majd 1928-ban megsürgette a földművelésügyi minisztert, hogy nyilatkozzon végre ebben az elmérgesedett ügyben.

Mialatt a bíróság nem tudott dönteni, az alispán 1929-ben kötelezte a társulatot a Séd és Lajvér patakok alapító okirat szerinti rendezésére, ami „nyomorba dönti a társulatot.”42 Szekszárd pedig 160 ezer pengőt kért a Séd patak rendezéséhez, arra hivatkozva, hogy akkor nem kellene foglalkozniuk az iszap eltakarításával. Ez persze igen heves tiltakozást váltott ki az ellenérdekeltek körében. Bírósághoz fordultak, ahol másodfokon is kötelezték a társulatot, hogy a Séd rendezéséhez immár 195 ezer pengővel járuljanak hozzá, ami ellen ismét fellebbezést nyújtottak be, de a hozzájárulást ki kellett fizetni, és a kilenc vadvízárok kezelése továbbra is a belvízrendező társulatot terhelte.43

Néhány év szünet után a bíróság tárgyalta a hegyi érdekeltségek bevonásának ügyét. 1932 januárjában az ármentesítő társulat intézett „vádiratot” a Közigazgatási Bírósághoz. Ebben megfogalmazták, hogy álláspontjuk szerint az első és másodfokú határozatok helytállóak, azóta sincsenek iszapfogó gátak, egyéb védművek a szurdikokban. Ennek ellenére a Közigazgatási Bíróság 1934. június 20-i nyilvános ülésén Szekszárd város panaszának adott helyt. Felmentette a hegyi érdekeltségeket a hozzájárulási kötelezettség fizetése alól, azzal az indoklással, hogy a hegyi érdekeltség köte40 MNL TML Alisp. i. 5846/1936. Hegyközségek fellebbezése a másodfokú határozat ellen; Szekszárd város polgármestere 11047/1923

41 MNL TML IX/565. SZBÁT i. rendkívüli válaszmányi ü.i. 1924. szeptember 9.

42 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Válaszmányi ü. jkv. 1929. április 17.

43 MNL TML IX/565. SZBÁT i. Válaszmányi ü. jkv. 1929. október 28.

389