Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II.
nák mélyítésével, kisebb csatornák ásásával, a hidak, átereszek, tiltok újraépítése mellett a lankóci szivattyútelep építésére összpontosítottak. Ott, ahol a kotrógépet nem lehetett igénybe venni, a csatornaásások nehezen készültek a munkaerő-hiány miatt, hiszen mindössze 15-16 kubikus volt itthon, akik meg is kérték munkájuk árát. Ezért a mellékcsatornákon folytatott munkákhoz katonai munkáscsapatot és hadifoglyokat is igénybe vettek. A 35 hadifoglyot télig foglalkoztatták élelem ellenében, mivel azonban a társulat sem kerülhette el a gabonarekvirálást, nem tudtak enni adni nekik, ezért a tél beköszöntővel nem tartottak rájuk tovább igényt. A főcsatorna karbantartása jobban sikerült a gőzkotró segítségével. Bátától felfelé 4 km hosszan végezték el a tisztítást, s feltűnően olcsónak bizonyult a gépi munka, nem került 40 fillérbe sem egy köbméter iszap eltávolítása. 1917-ben az ötven éven felülieket leszerelték, a társulat ügyészét végérvényesen, a szakaszmérnököt bizonytalan időre, a másodgépészt és fűtőt ideiglenesen hazaengedték a frontról. A hadviselt egykori kubikosok kissé öregebben és megviseltebben, de jó pénzért újra munkába álltak, így 30-35 kézi munkaerőre számíthattak. A kotrógépet, ami igen olcsón végezte a munkát, a főcsatornák alsó szakaszán tudták használni a nedves tavaszi időszakban, de a szárazra fordult időjárás miatt mindössze 64 napig dolgozott, mert kifogyott alóla a víz. A lemélyített csatorna hossza Báta és a bátaszéki közlegelő között (az előző évi 4 km-rel együtt) 5,2 kilométer lett. A bátaszék-furkói csatorna kiásását is nagyon sürgetőnek tartották, melyhez harminc orosz hadifoglyot igényeltek. Csendesek és szorgalmasak voltak, munkájukkal mégis kevésre mentek, mert nem értettek a csatorna-ásáshoz, ráadásul felruházásuk, élelmezésük is megoldhatatlan feladatot jelentett. A háború vége felé, 1918-ban a fokozódó infláció, az egyre növekvő drágaság, a leszerelő katonák elégedetlensége, magasabb bérkövetelései miatt nem sokat haladtak a csatornák mélyítésével, azt is elsősorban a gőzkotró segítségével érték el. Azonban a gumiszalag tönkrement, újhoz nem lehetett hozzájutni, s a féloldalasra átszerelt hajó félgőzzel dolgozott. 75 napi munka után a maradék szalag is elszakadt, gyalogos munkaerő pedig nem volt, így az utolsó negyedévben teljesen felhagytak a csatornamélyítéssel. Három év alatt 6 km hosszan mélyítették le a főcsatornát egy méterrel, ami meg is látszott: az alsó részen sokkal kevesebb kárt okozott a belvíz, mint Decs, Őcsény, Szekszárd határában. Éppen ezért a csatornák tisztogatására, fenntartására fordították a legtöbb költséget, arra koncentrálták a meglévő munkaerőt. A Lajvér patakkal azonban nem tudtak haladni, mert az lett a demarkációs vonal, így egyik oldalon sem lehetett megközelíteni. SZERB MEGSZÁLLÁS ALATT A belvízmentesítő társulat helyzete különösen kritikussá vált akkor, amikor 1918. december 23-án a szerb csapatok megszállták Bátát, Alsónyéket és Bátaszéket, a telefont leszerelték, így teljesen elvágták az alsó részt és a szivattyútelepet a központtól. A demarkációs vonal az árteret középen metszette ketté, a Bátán lévő hínárkaszát nem tudták a vonalon átcsempészni, ezért a rétek még az ártér felső részén is víz alá kerültek. A hátai szivattyúteleppel a központ nem tudott kapcsolatot teremteni, ebben sem a Károlyi-, sem a Tanácskormányhoz intézett kérelem nem segített. Titokban értesült a társulat vezetése - Kreskai István gépész átcsempészett leveléből -, hogy 1919. június 17- én elfogyott a szén, és nem lehetett tovább szivattyúzni. Ekkor Báta, Bátaszék és Alsónyék elöljárósága fát és szenet rekvirált. A három település külön fiók-társasággá alakult, hogy valamiképpen működhessenek a megszállás idején is. Intézkedéseiket, munkálataikat a központ jóváhagyta, és a kifizetéseket garantálta, ezzel igyekeztek érvényesíteni az egész terület érdekeit a demarkációs vonalon túl is.8 A lankóci telep építése 1919-ben többnyire szünetelt, a megszállás miatt a szükséges murvát sem tudták a telephez hordani, a munkáslakásokat pedig a vöröskatonák lefoglalták, rengeteg kárt okozva a felhalmozott építőanyagban és szerszámokban. A politikai helyzet és a megfizethetetlen bérek miatt a legsürgősebb munkálatokra sem sikerült kubikosokat találni.9 A társulat számára az alkalmazottak fizetésének folyósítása egyre nehézkesebb lett, akik ugyan379
