Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
5.3.7. Halál, halotti tor A halál és a temetés sem csak a helyi társadalom szűkebb csoportjának - az elhunyt családjának és rokonságának - az ügye, közvetve érintett benne az egész közösség, és ez Európa szerte ki is fejeződik a szokásrendszerben. A nagybeteget vagy haldoklót napi-két-napi gyakorisággal a közeli vér-, affininális és műrokonok látogatták, de legalább egyszeri látogatást a harmad-ötödízigleni rokonoktól, kertszomszédoktól, barátaitól, munkatársaitól is elvártak. A bekövetkezett halálesetet az elhunyt férfi hozzátartozója ünneplőbe öltözve jelentette be a világi és egyházi illetékeseknél. A halál beálltával a hozzátartozókra számos hivatalos ügy intézésére, szakrális cselekmények, halotti szokások elvégzése hárult. A halál beálltát megelőző és követő cselekmények mindegyikének hagyományos rendje alakult ki. E cselekmények részint a halottal kapcsolatos, többé-kevésbé a gyakorlati szükségszerűség megszabta teendők, részint a hozzátartozók viselkedésére és a halottas házra vonatkozó rendszabályok (előírás, tilalom) megtartásai. Mindezek hátterét a halottal és a halállal kapcsolatos igen régi Európa szerte általánosan elterjedt hiedelmek adják. Ezek kialakulását és fennmaradását elősegítette, részint a halál tényének megmagyarázhatatlansága még a 20. századi paraszt szemében is, részint a haláleset által kiváltott rendkívüli pszichikai állapot a hozzátartozókban. A halál bekövetkezte után a család egyik tagja elment értesíteni a halottkémet, aki hivatott volt megállapítani a halál tényét. Az otthon maradottak teendője volt az ablak kinyitása, hogy az eltávozó léleknek szabad útja legyen, a tükör letakarása, nehogy meglássák benne a halottat. A harmadik dolog az óra megállítása, amely „újabb keletű szokás; valószínűleg a kézenfekvő analógia (élet megszűnése - óra megállása) hozta létre’.’Mindhárom cselekmény hasonló formában és magyarázatokkal Európa szerte elterjedt.185 Fontos és sürgősen végzendő teendő volt a halott állának felkötése egy tiszta vászonkendővel, és szemének lefogása kézzel vagy régebben pénzzel. Mindkettő azt a célt szolgálta, hogy a halott arckifejezése szokásos természetes maradjon, és ne legyen ijesztő. Az áll felkötésének lehetett rejtettebb oka is, hogy ne térjen vissza a lélek a testbe, hiszen „kilehelte” már. Mialatt mindezt elvégezték, megérkezett a halottkém és lúdtollat tartott a halott orrához így állapította mag a halál tényét. Bizonyítványt állított ki, amellyel a család megkezdhette a sok hivatalos ügy intézését. A falu lakóival a lélekharang tudatta, hogy haláleset történt. Ha férfi volt a halott, akkor három verset húztak, ha nő kettőt, ha gyermek, akkor egyet. Megfelelő térítési díj ellenében egészen a temetésig minden órában vagy kétóránként harangoztak. Szegényebb családok általában csak napi háromszori harangszót rendelték. Amíg a háznál ravataloztak, addig élt a virrasztás szokása is. A virrasztás általában az etetési munkák elvégzése után, este 5-6 óra körül kezdődött, és éjjel 11-12 óráig tartott. A virrasztók leültek kétoldalt a ravatal mellett. A halottas szobában a nők helyezkedtek el, a hátsó szobában pedig a férfiak, esetleg rokon fiatalok. Az asszonyok énekeltek, imádkoztak, a férfiak pedig beszélgettek, poharazgattak. A ravatalnál nem szokták a vendégeket megkínálni, de a másik szobában pálinkát, esetleg bort és kalácsot tettek a halottlátogatók elé. A virrasztóba hívás nélkül bárki elmehetett. A virrasztó első estéjén többnyire a szükebb rokonság, szomszédság jelenik meg, a virrasztó második estéjén szabad mindenki számára a megjelenés. Mindkét estére elvárják azonban azokat a - rokonsághoz nem feltétlenül tartozó - asszonyokat, embereket, akik híresen szépen imádkoznak, jól énekelnek. A falvakban jól ismerik őket, s feladatuk és tisztségük, hogy hívásra, vagy hívás nélkül - csak a halotti harangszóból értesülve a halálesetről -, elmenjenek estére a megszomorodott házhoz. A temetés napján a ravatalt az udvarra helyezték ki, hogy minél nagyobb tömeg tanúja, részese lehessen a gyászszertartásnak. A pap megérkezése előtt legalább másfél vagy egy órával mindent előkészítettek az udvaron. Az állatokat be szokták zárni, de a szertartás után valamelyik rokon szabadon engedi őket. A legapróbb részletekre is ügyeltek, pedig a nagy bánat közepette, ez igen nehéz 185 SZABÓ 1978. 366
