Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
után betiltották. Állítólag Velencében találták ki, majd a 17. század második felében honosította meg Párizsban Justiniani, velencei követ. Fáraó: 52 lapos francia kártyával játszották. Huszonegyes: Igen elterjedt hazárdjáték, (napjainkban is) melyet magyar kártyával játszanak. A bankár ellen általában öt-hat játékos játszik. A játék lényege, hogy a lapok értéke elérje a huszonegyet, vagy minél közelebb kerüljön ehhez a számhoz. Az a játékos, akinek kezében lévő lapok értéke magasabb huszonegynél, vesztett, de szerencsés esetben elnyerhette a tétek során összegyűlt pénzt. Huszonegynél magasabb értékkel csak akkor lehetett nyerni, ha a lapkombináció két ászból állt. Ennek értéke huszonkettő. A játék során a játékosok többször licitálhattak. Lansquenet: francia szó. Lanskné-nak kell ejteni. Az első jelentése landsknecht, német zsoldos (15- 16. század). A szó második jelentése alatt találjuk meg a kártyajátékra való utalást. Ugyanez a kifejezés jelentette magát azt a helyet, ahol ezt a játékot űzték, Lansquenet-szoba. Régi német kártyajáték, melyet még a 20. század elején is mindenfelé szívesen játszottak, francia vagy magyar kártyával. A játékosok száma a bankoson kívül tetszőleges lehetett. Minden egyes játékban más tartotta a bankot. Az összekevert és elemeit kártyacsomagból a bankos a legfelső lapot maga elé tette balra, a következő lapot jobbra. A játékosok a bank erejéig emelték a tétet. Ha befejeződött a tétek emelése, a bankos mindaddig felfordított egy újabb lapot és az asztal közepére tette, amíg a felfordított lap a bankos vagy valamelyik játékos lapjával meg nem egyezett. Hasonlóság esetén a játék megállt. A nyeremény azé lett, akinek a lapjával megegyezett a felütött, középre dobott kártyalap. Az alsós egy legendás magyar kártyajáték. Egykori elterjedtségét, közkedveltségét talán még az 1960-as évek ulti láza sem múlta fölül. A 20. század fordulója idején egyenesen „alsós őrületről” beszélnek. Az alsós két különböző játékcsaládnak köszönheti előnyös tulajdonságait és sikerét. Az egyik ős a német eredetű „klaberjass” volt. Egyébként a „jass” játékcsaládba tartozó játékok német nyelv- területen még mindig elterjedtek, főleg Svájcban, ahol a jass nemzeti játéknak számít. A név az idők folyamán változott, lett belőle „kalábriás” illetve „kaláber”. Amikor a kaláberbe folyamatosan bekerültek „tarokk” elemek és a játék egyedi szerkezetet öltött, akkor (a 20. század fordulója idején) változott a játék „alsós kaláberré” és magyarrá (természetesen az elnevezések még jó ideig keverednek, még a szakirodalomban is) „rádli”, amelyet teljesítő játékos jutalompontokat is kap. Makaó: Sokban hasonlít a lansquenet-hez. 52 lapos francia kártyával hárman játsszák. A három játékos közül egynek bankosnak kell lennie. Ebben a játékban a figurás lapoknak nincs értékük, csak a számmal, illetve a jellel ellátottaknak van, ami megegyezik a számmal. A bankos mindenkinek oszt egy vagy két lapot. A sajátját megnézi. Abban az esetben, ha „kis slágere” azaz nyolcasa, vagy „nagy slágere”, azaz kilencese van, felüti kártyáját. Ezeket összehasonlítja a játékosok lapjaival. Akinek ugyanannyi értékű lapja van; tétjének felét, akinek kevesebb értékű lapjai vannak az egész általa rakott tétet elveszti. Ha sem a bankosnak, sem a játékosoknak nincs „slágere”, akkor a bank mindenkinek oszt még egy lapot. Máriás: Ez a 19. században nem minősült tiltott szerencsejátéknak, éppen ezért az egyikjegel- terjedtebb kártyajátékok egyike volt. Az elnevezés a francia martiage (házasság) szóból származik. A játékot kettő vagy négy fő játszotta magyar kártyával. A játékosok számától függően több variáció lehetett. Négy fő esetében például kereszt- és hívó máriást játszhattak. Az elsőnél a szemben ülő két játékos egy csapatot alkotott, míg a másodiknál az egy hívó játékossal állt szemben a társaság maradék három tagja. A játék célja minél több tízes és ász megszerzése volt. Tartli: a forrásokban tartel néven is szereplő, fogadási játék. Olyan kártyajáték, melyben nagy szerepe volt az ügyességnek és az emlékező tehetségnek. A játékosoknak meg kellett jegyezni a felfordított lapokat, majd miután azokat újra lefordították, ki kellett találni a kérdéses lap figuráját. A játékban két játékos vehetett részt. A szerencsejátékok egyik csoportját alkották a sorsjátékok. Ezeknél számokat, különböző színű golyókat, kockákat stb. tettek általában valamilyen edénybe, amelyből vagy bekötött szemmel húztak, vagy az edény forgása közben kidobtak egy-egy számot, vagy golyót. Aki a kihúzott számra vagy ki355