Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
ból a színlevet leeresztették a hordókba, ez volt a jobb minőségű. A „csömögét” külön préselték át, ebben több volt a csersav. A bor volt a sárköziek egyik legjobb pénzforrása: „Mózes Péter Alsó Nyéki lakos présházában borvásárlók bevárása végett többen össze jöttünk...”147 A bírói jelentések is ezt támasztják alá: Sárpilis: „Bortermésünk, a mi jövedelmünk - ennek is sok az ellensége, 3-4 évben elveri egyszer a jég, s úgy el romlik a szöllő, hogy sok ezerfelé kell...gyümöltsfánk szükségletre terem” Decs: „... bor 1863 évben kedvező termés lévén, a szükségleten felyül ezen árucikkből szépen jövedelmeztek, még a két utóbbi év a nagy szárazság - fagy s jégverés által igen mostoha volt” Alsónyék: „...a bort és gyümölcsöt kivéve mindenben hiány mutatkozott... ”148 Galgóczi írja: „A szegzárdi bor Tolna megyében terem s a szegzárdi különben roppant kiterjedésű szőlőhegy termésén kívül, hasonló jóságnak s ugyan azon név alatt jőnek kereskedésbe a decsi, várdombi, báttaszéki és bátai hegyek termései. Vörös borokon kívül a fejérek is jelesek, mellyeket a decs iek még a veresnél nagyobb mennyiségben termelnek.”149 5.2.6. Pinceszerezés A bor ősidőktől fogva kedves tárgya az irodalomnak, a művészeteknek. A bordalok, a borról szóló szépirodalmi és képzőművészeti alkotások éppúgy részei a kultúrának, mint például a nemes italokról papírra vetett elmélkedések, filozófiai közelítések. Elég talán Hamvas Béla nevét említeni. Lehetetlen felsorolni tehát, milyen értékek halmozódtak fel e tárgyban, és azt is jól láthatjuk, hogy kimeríthetetlen lesz a bőséges kút. A szőlősgazda nem szerette, ha borához más is hozzányúlt. Rendesen egy hétrevalót hozott haza, s ha elfogyott, ismét kiment a pincébe. Ilyenkor tett-vett és szívesen látta az arrajáró ismerőst. Néha összebeszélésszerű ez a pincelátogatás: több gazda is kiment és dolguk végezte után egyiküknél találkoztak. Az eleinte csendes beszélgetés közben folyó poharazás később danolássá és tánccá erősödött.150 5.2.7. Szerencsejátékok A vendéglők, kocsmák, vendégfogadók igen gyakran a játékok, hazárd játékok színhelyei voltak. Ezeken a helyeken, a rendszeresen összegyűlő emberek között mindig akadt vállalkozó, aki pár pohár ital mellett szívesen részt vett valamilyen tétre menő szórakozásban. Ezeket a közös tevékenységeket a szórakozóhelyek tulajdonosai is támogatták, megteremtve a szükséges feltételeket, hiszen ezzel is növelték az adott hely látogatottságát, vonzását, aminek következtében több bevételhez jutottak. Az egy kicsit is magára jobban adó vendéglő nem lehetett meg például biliárdasztal nélkül, amely általában is, de különösen a hosszú téli estéken remek időtöltést biztosított e játék kedvelői számára. A biliárdozás azonban időnként komoly küzdelemmé változott, különösen akkor, ha a győzelem értékét pénzben is meghatározták. Ilyenkor megnőtt annak a játékosnak a „becsülete”, akinek játéktudása átlagon felüli volt. Abban az esetben, ha éppen a biliárdasztal közelében volt ez a személy, az egyik vagy másik fél megpróbálta őt egy-egy ütés erejéig bevonni a saját maga oldalán a partiba. A külső segítséget a magára maradt ellenfél természetesen nem nézte jó szemmel. Ha pedig hátrányba került, azonnal protestálásba kezdett. A tiltakozás hevességét a tét nagysága mellett az egyén vér- mérséklete határozta meg.151 A biliárd-, vagy tekeasztal - a két kifejezés azonos tartalmat takar - fontos pénzkereseti forrása volt a vendéglőnek. Ez a következő esetből is látható. A már említett Dicenty Ferenc, a szekszárdi nagyvendéglő ekkori bérlője külön tekeőrt is alkalmazott annak érdekében, hogy felügyeljen az erre 147 MNL TML. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai (Peres ügyek) 29. doboz 420/1869. 148 MNL TML. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 223/1866. 149 GALGÓCZI 1855, 291-292. 150 SZENDREY 1938/a, 128. 151 ARADI 20002, 7-8. 352