Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században

összegyűlt a falu fiatalsága egy-egy nagyobb téren és ott játékkal, énekkel és tánccal szórakoztak sötétedésig. Minden korosztály megtalálta szórakozását, még a karonülő gyermekeket is kivitték, a felnőttek pedig gyönyörködtek a fiatalságban. Különösen így volt ez a Sárközben, ahol a játszón a nagylányok voltak a hangadók, dalaikban és körtáncukban gyönyörködött mindenki, a falu legszélesebb nyilvánossága előtt tartott dal- és táncverseny, divatbemutató, szépségverseny és udvarlási alkalom volt ez. A vasárnapi játszót hagyományos szokásrend szabályozta, egyszerűbb keretek között zajlott le. A Sárközben korábban a falvak főterén, a templomtéren tartották, később a tilalmak miatt a kocsma vagy az olvasó kör udvarára szorult." „Előbb azonban kiki hazaviszi énekeskönyvét s csak azután indul játszóra, de mindig ünnepi ruhában. Mondják azért hagyták el a templom piacát, mert akadt olyan sivárabb kedvű lelkipásztor, akinek nem tetszett a templom árnyékában űzött vigalom. Pedig, milyen tiszta mulatás a mi játszónk!... Nem is tánc ez! Ősi szertartás maradéka, pogány ele- jink istentiszteleti szertartásának a lelke él még ma is a csillegőben, a lépőben, meg az ugrásban, amit a sárközi fehérnép táncol. Csak a fehérnép, férfi közöttük nappal soha. Élvezet azt hallgatni, amit Ko- vách Aladár, az ő magyar leikével megérez a sárközi játszóban.

...Eljöttek a gyulák, megrakták az oltárt, meggyujtották az áldozati tüzet. Előlépett a táltos, ledöfte a hófehér harmadfű csikót, az apró papságfölkoncolta s miután a táltos jövendőt látott, a tetemből megtetézték a tüzet. Es ekkor előlépett a fehérnép. Leányzók, ifjú asszonyok nagy körben, kéz-kézbe fogózva lejtették körül az oltárt. Lassú, tipegő volt a tánc kezdetnek, majd valamelyest gyorsult, mint hullámzó tó tükre; lengett, ingott s a tánchoz szüzek, ifijú menyecskék daloltak, hol egyedül, hol meg együttesen... Egyszer csak megtorpant a karéj, a menyecskék kiléptek: maradtak a leányok, lenge bíborban, koszorús fejjel s összefogózva,ők lejtették már most, gyorsan, mind sebesebben, b omló fürtökkel, egyre sebesebben. .. Fejkoszorúik virágja szóródott az oltár köré s hangzott a dal, a csodálatos, a bűbájos. Észbontó szertartás az ifijú embernek! Jaj néki, ha egyszer látta a tündérkaréj táncát. Tiltva is voltak onnan a leventék, - a sárközi férfinép ma se elegyedik a táncba. Nem illik, hát nem is cselekszi.

A sárközi játszó és tánc, törvénye: a teljes ünnepi dísz, meg az, hogy férfi nem vészén részt benne. Eljönnek a bandák, négy, öt, tíz leány; a fiatal menyecskék; a fiatal anyák, karjukon a kicsi, a lölköm-ara- nyom; jönnek az öreg szülék is, de meg a kis leánykák is jönnek, már fölpártázva, csillegőt tanulni. A kedv inkább csöndes, ünnepi. Mondja az egyik: no kezdjük. Erre egy csoportba verődik leány s menyecske, körbe fogóznak: jobbkéz a jobbfelőli második szomszéd balkezébe, balkéz a balfelőli második szomszéd jobbkezébe, úgy, hogy mindenik táncos keble alatta két szomszéd bal- és jobbkeze fogózik össze. A tánc pedig mindig ballábbal kilépve, baloldalvást indul, soha fordítva. No! Kezdődik a csillegő. A banda ve- zetője, valamelyik Évi vagy Judika, halk nótára kezd s lassú tempóban indulforgásnak a kör: féloldalt balláb előre, ujjhegyre föl, sarokra, - jobbláb előre, ujjhegyre föl, sarokra vissza, aztán megint, így tovább, amíg az egész kör fordult...Valamelyik táncolófrissebb dalra gyújt: pillanatra megáll a kör s kezdődik ballábbal indulva, a lépő. Olyanforma, mint a bokázó; a dallam lassú, inkább bús mint vidám, mégis enyelgő, - balláb féloldalt előre, utána a jobb, és a sarkak bokázva össze, aztán ismét balláb előre, a jobb pedig kecsesen hátra csoszszantva, a bal mögé, ujjheggyel a balsarokhoz közel. Hacsak egy lépés hibás, a szomszéd már megbotlanék s a kör megállhat. De egyik se hibázza el.

A táncmozgás üteme adva vagyon a szó értelmében. Csillegni annyit tesz: lappangva járni; mondják is: ott csillega kertek alatt. A csillegő alatt lassú ringásban mozog a kör. A lépő már sokkal enyel- gőbb: a test hajlik jobbra, balra kecsesen,mint a lassú szellő ingatta nádas, a nagy pártán rezegnek a herék, ringanak a dús rödbe szedett rokolyák, amint a karcsú derék ring jobbra s balra. - Lányok, ugorjunk! - kiáltja Judika. Egyszerre megáll a kör, a menyecskék kilépnek. A menyecske, akár ha egynapos is, az ugrásban részt nem vesz. Az a pártások mulatsága. A kör összezáródik, hangzik a gyorsütemű magyar nóta, kigyúladnak a szemek, kipirul az arc, a herék hevesen rezdülnek, repülnek a rokolyák s forog a kör, gyorsan, gyorsabban, mind sebesebben forog a tündérkaréj...”99 100

99 „Vasárnap délután Isteni szolgálat után elmentünk szokásunk szerint az uczára jádszani...” - MNL TML. Szekszárdi I. osztályú bíróság iratai 1856 C/4.

100 MALONYAY 1912, 59-61.

340