Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
éjszaka folyamán ellophatták, vagy a végén kisorsolták. A csőszleányok és csőszlegények feladata pl. az volt, hogy a külön erre a célra felaggatott, vagy dekorációként használt szőlőfürtöket őrizzék. A bál folyamán ugyanis a résztvevők ezekről lopkodtak. Akit lopáson értek, azt megbüntették. Bírságot kellett fizetnie. Ezt a pénzt aztán a szervezők a bál rendezési költségeire fordították. Sok helyen egyébként ez a szőlőlopás-játék még az 1970-es években is a szüreti bál része volt. A szüreti mulatságokkal kapcsolatban terjedt el az országban a „magyar viselet” - ott is, ahol már nem volt népviselet.96 A legények bő fehér gatyában, lobogó ujjú ingben, fekete mellényben voltak, fejükön nemzetiszín pántlikás, árvalányhajas, fekete kalap, a leányokon bő, fehér szoknya, nemzetiszín szalaggal díszítve, fehér, buggyos ujjú ing, piros pruszlik, fejükön piros-aranyos párta, nemzetiszín szalag. Ebben a jelmezben ünnepeltek még az Amerikába kikerült magyarok is, azok is, akik már a nyelvet sem beszélték.97 98 5.2. Vasár- és ünnepnapi társas összejövetelek A fiatalok társas igénye mindenekelőtt olyan együttléti alkalmakat igyekezett teremteni, amelyekben mindkét nembeliek kölcsönös érintkezése talált megfelelő kereteket. A régiknek a leány-legényélet legmozgalmasabb idénye a téli időszak volt. Ekkor jártak össze legsűrűbben, a társas munkában végzett fonás novembertől farsang végéig mindennapos találkozásra nyújtott lehetőséget. A fonóházat egy-egy leánybanda tartotta fenn, a menyecskéknek, asszonyoknak külön fonója volt. Malonyai Dezső Sárközről szóló népművészeti kötetében olvassuk egy ünnepi vasárnapról: „Pünkösd vasárnapja, Őcsényben. Szekerünk megáll a templom piacán s ámulva nézzük: mintha tulipánerdő vonulna a templomba, az Urasztala köré -»jóval élni«. Szól a harang gyülekezik a gyönyörű magyar nép. Külön a férfiak, öregek, és a fiatalok is külön. Külön a fehérnép is. Bandák szerint a kortársak, akik együtt jártak iskolába, együtt a játszóba s egyszerre tűztek pártát; választott vezérükkel jönnek: külön Ábró Évi bandája, Korsós Sáráé, Lovas Judité, Deák Évié, a Bóli Judika bandája is külön. Köztük már egy-egy menyasszony, s vélük vannak, még fátyolosán a fiatal menyecskék is, olyan káprázatos pompában, olyan díszesen, oly művészi érzéssel összeválogatott színekben, hogy ehez foghatót csak a néhai nagy velencei mesterek álmodhattak. Veronese, amikor a kánai menyegzőtfestette. Elül a teljes tavasz, pünkösdi virulás, - a fiatalság. Utánuk a színek méla, egyre lemondóbb, mind bánatosabb lefokozódásában a többi asszony: haloványodó zöld, folyton sápadóbb lilaszínben, mind sá- padtabb, mind egyszerűbb színben, aszerint, amint korosodik; még selyem, még bársony, egy kis kék, egy kis sárguló zöld még van a negyveneseken, az ötven éves azonban már csak, fehér és fekete, - a hatvan esztendős pedig feketében tetőtől talpig.”9* 5.2.1. Játszó A fonók és a kukoricafosztó mellett a játszók jelentettek még ismerkedési, szórakozási alkalmat. A játszó a 19. században még országszerte ismert szokás volt: tavasztól őszig vasárnap délutánonként 96 A népviselet iránti érdeklődés összefüggött a „magyar ruha” kialakítására irányuló törekvésekkel, amelynek korábbi hullámai már a 19. században jelentkeztek. Az 1900-as évek elején a Tulipán-mozgalom próbált paraszthímzések alkalmazásával szinte szezononként változó magyaros polgári divatot kialakítani. Már a 20. század elején többfelé a magyar falvakban megjelent a „magyar viselet”, a szüreti bálok piros-fehér-zöld szalagos szoknyái, piros pruszlikjai, pártái is mint ünnepi viselet. Az első világháború után különböző nőegyletek, valamint divatlapok, mint a Női Divat, a Magyar Divatipar, propagálták a magyar ruha viselését a nemzeti tudat ébrentartására. A Magyar Iparművészet, a Díszítőművészet és a kézimunka újságok, mint a Tündérujjak és a Nőipariskola 1931-ben indított kézimunka lapja, a Muskátli, népies ruhaszabásokat is közöltek, és gyakran merítettek a sárközi hagyományokból is. Ezek a női magazinok, kézimunkaújságok rendszeresen közöltek olyan kézimunkaterveket, amelyek a sárközi főkötőhímzés „modern” és „ma- gyaros” alkalmazására adnak ötleteket, megrendelhető vagy mellékelt mintarajzokkal. Található e kínálatban sárközi hímzéssel díszített tarsoly, sál, retikül, öv, nyakkendő, diáksapka, de napernyő és karácsonyi ajándéknak ajánlott magyaros hamutartó is fotel karfájára. Az öltözködésben is sokféle alkalmazáshoz nyújtanak ötletet a lapok, legtöbbször iparművészek által tervezett modelljeikkel. Magyaros ruhára, díszmagyarra, délutáni és estélyi ruhára, iskolai egyenruhára egyaránt szívesen alkalmazták a dekoratív sárközi mintákat. - FÜGEDI 2001,420. 97 ANDRÁSFALVY 2007, 116-117. 98 MALONYAY 1912, 33-34. 339
