Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
fokozott intenzitását, a hétköznapi viselkedési, erkölcsi stb. szabályok áthágását, bizonyos értelemben véve az emberi szabadság határainak fizikai-érzéki megtapasztalását.7 Az ünnepnek gyakran elengedhetetlen összetevője, éppen a hétköznapok szabályozottságának áthágását kifejezendő, a bőséges táplálkozás, a „nagy evés-ivás”, a tobzódás. Az ünnep összetevői közé szokás sorolni azt, hogy a hétköznapi tevékenységek (a munka) szünetelnek (legalábbis részben), hogy valamilyen szertartásra sor kerül, illetve a közösség részvételével lakoma jellegű étkezés szerepel az ünnep időszakában. A játék és ennek minden formája, illetve a zene, a tánc, esetleg színházszerű cselekvések alkotják az ünnep többi összetevőit. A különleges alkalmakhoz kapcsolódó gazdagabb, ünnepélyesebb étkezés beletartozik abba a változatosságra való törekvésbe, amivel az ember életritmusát alakítja, az alkalomnak rangot, magának a hétköznapokétól szertartásosabb étkezési alkalmat szerez. Formailag az ünnepi étkezések közös vonása az étrend összeállításában jelentkező megkülönböztetett figyelem. Az ételek válogatása, az ünnepek jellege, hierarchiája és nyilvánossága szerint eltérő, és csoport specifikus normákhoz erőteljesen igazodik.8 Az ünnep, mint a szabadság megélésének formája nem nélkülözheti a játékot, ami kifejeződhet a társas érintkezés örömében, a szórakozás gyakorlásában, vagy egyszerűen a mindennapi munka alól való legalább részleges felszabadulásban. Az ünnep kapcsán nem felejtkezhetünk meg annak gazdasági alapjairól sem. A paraszti társadalomban egészen egyszerűen az ünnepet kifejező „bőség” biztosítása a hétköznapi szűkösséggel szemben az ünnep rendkívüliségét fejezte ki. Ritkábban esik szó az ünnepek politikai aspektusairól. A hagyományos társadalmakban Európában az állami, politikai hatalom évszázadokon át igyekezett az egyházon keresztül ellenőrizni és kordában tartani a népélet, a népi ünnepek kilengéseit. Ünnep és politika az elmúlt kétszáz évben még a falvakban is közvetlenül összekapcsolódva jelenhetett meg, némelykor olyan „agrár” ünnepeknek álcázva magát, mint amilyen a szüret, vagy az aratóünnep.9 A népi ünnepeknek két jellemzője van, egyrészt agrárünnepek, másrészt falusi ünnepek. A népi ünnep általában eleven eseményekkel és cselekvésekkel teli időszak. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a hétköznapi cselekvésfajták egy része az ünnepi időszakban is folytatódik: főznek, megetetik az állatokat, másfelől a megszokott cselekvések az ünnepi keretben némileg módosult formában mennek végbe. Pl. a lányok vasárnap délutáni sétája különbözik attól, ahogyan hétköznap vízért mennek a kútra, jóllehet mindkét esetben járásról van szó.10 Mivel a hagyományos paraszti közösségekben az egyéni élet eseményei sem számítanak magánügynek. A keresztelőre menés, az esküvőre vonulás, a halottas menet stb. - mind azzal a céllal szerveződtek, hogy az egész falu lakói tudomást szerezzenek a történtekről, tanúi legyenek azoknak. Ami a falu számára fontos, azt a falunak látni kell: valamennyi olyan szokásra, amelyben a falu bejárása, az utcákon való végighaladás, a házakba való betérés strukturális vonás, ez a logika nyilvánul meg.11 Az egyházi ünnepek az esztendőt kisebb egységekre tagolták, és speciális, csak annak az időszaknak megfelelő tartalommal ruházták fel: „valami külön hangulata íze-zamata mindegyiknek volt” Különösen érvényes ez a katolikus népesség ünnepeire. Míg az ünnepek száma a protestáns felekezeteknél az úrvacsora osztási alkalmakkal együtt alig éri el a tízet, a katolikusoknál ezt valamivel meghaladja. Nemcsak számuk kevesebb, de színtelenebbek, és ezáltal a kultusz „közösségalakító ereje tekintetében” kisebb jelentőségűek a protestáns, mint akár a görög, akár a római katolikus ünnepek. A görög katolikus ünnepek gazdagságban a római katolikus hagyományokon is túltesznek. Éppen az ünnepek terén tudták magukat sok tekintetben függetleníteni a római egyháztól. A nagy ünnepek második és harmadik napját pl. csak a keleti egyház tartja meg. Korábban a böjt az ünnep ellentétpárjaként mintegy rásegített az ünnepre, épp megvonásaival emelte ki a rákövetkező ünnepi gazdagságot. 7 VEREBÉLYI 2004,16-17. 8 KISBÁN 1982, 441. 9 VEREBÉLYI 2004, 16-17. 10 VEREBÉLYI 2005, 127. 11 VEREBÉLYI 2005,114-115. 309
