Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság szabadidős tevékenységei a 19-20. században
jellegű tevékenységek adták, amelyek a pihenés és szórakozás funkcióját is betöltötték. Ezt egészítik ki azok az elfoglaltságok, amelyek a lekötött idő és a pihenés vagy szórakozás körébe egyaránt beletartoztak. Egyes mezőgazdasági jellegű munkákat a szomszédok segítségével végeztek el. Ilyen volt pl. az aratás, cséplés, kapálás stb, a munkák befejezése után áldomás következett. Az áldomás funkcionálisan kapcsolódott az azt megelőző munkához. A legkevésbé ceremoniális a leggyakoribb társas érintkezési forma falun a szomszédolás volt. Legszívesebben az idős gazdák töltötték együtt az estéket, megbeszélve a gazdasággal kapcsolatos problémákat és a legújabb politikai eseményeket. Gyakori volt, hogy a nők téli délutánokon egy-egy háznál többen összejöttek, kötöttek, varrtak. A szomszédok között alkalom nyílott az információk kicserélésére az úton való találkozás során kútra menet, templomból jövet is.3 A szabadidő eltöltését, a társadalmi reprezentációt, a társas kapcsolatok újratermelését szolgáló intézmények előzményeit a feudalizmus korában is fellelhetjük bizonyos társas szórakozási formákban: társasjátékok, vadászat, szüret, zenés mulatságok, s természetesen a parasztság életét jellemző, a mezőgazdasági munkával szorosan összefüggő családi-társasági szokások rendszerében. A parasztcsaládok életében a családi és gazdasági funkció egybeesett.4 A parasztság szabadidejének két kategóriáját különböztetjük meg: az első, amit kötött szabadidőnek nevezhetünk: ezt a parasztpolgároknak úgy kellett eltölteni, ahogy a községi elöljáróság megkívánta. Csak ezután jöhetett szóba az igazi szabad idő, amelyet már szabad választás szerint tölthettek el. 2. ÜNNEP Az ünnep olyan különleges időszak (vallásetnológiai szemszögből nézve „szent idő”), amikor a közösség a megszokottól eltérő módon viselkedett, ünnepi szokásokat hajtott végre, más előírásokat és tilalmakat tartott be, mint hétköznapokon. Létrejöttük fontos társadalmi szükségletet elégített ki, ünnepet minden emberi kultúra ismer. A megszokott életritmus ilyenkor megváltozik, a napi munka helyet ad az ünnepi cselekményeknek, melyek gyakran serkentő hatásúak (tánc, ének stb.), illetve a közösséget érintő múltbeli események szóbeli vagy imitativ felidézésével a közösség összetartozásának tudatát fokozzák. A szabályos hétköznapokkal, amelyeket a mindennapi teendők töltenek ki, és a tilalmak rendszere fog közre, s amelyben a quieta non movere igazsága biztosítja a világ rendjét, az ünnep féktelen vidámsága áll szemben. Emezt, ha csak kívülről vesszük szemügyre, ugyanazok a tulajdonságok jellemzik, mint a civilizáció bármely más szintjét. Az ünnep felajzott és hangoskodó csődületet feltételez. Egy ilyen csődület természetszerűleg izgatottságot szül, amely kiáltásokban és taglejtésekben fejeződik ki, és arra készteti az embereket, hogy teljesen átadják magukat ösztöneiknek és pillanatnyi szeszélyeiknek. Vajon miért érezték minden időben szükségét annak, hogy előre megjelölt, kiszemelt napokon, vagy életük bizonyos történései alkalmából mintegy szüneteltessék a mindennapok életét, megálljának, és egész lényükkel odaforduljanak ahhoz, amit létükben lényegesnek, rögzítendőnek tartanak? Bizonyára szerepet játszik az okok között az is, hogy az emberek biztosítsák az egyén számára a testi és szellemi erejük regenerációjához szükséges pihenőidőt. Ám a pihenőidő még nem ünnep, sőt: az ünnep olykor maximális fizikai és lelki igénybevételt jelent. Az időt a közösség megőrzendő értékeinek kifejeződése és megújításuk igénye teszi ünnepivé. Amikor az emberek ünnepelnek - úgy tűnik - kilépnek az időből, avagy felfüggesztik a hétköznapi időt. Valójában másról van szó: az ünnepi lét különös és szokatlan intenzitásának egyik forrása, hogy ilyenkor sikerül jelenné változtatni a múltat és a jövőt is, legtöbbször egyszerre válik átélhetővé mindhárom idő dimenzió. 3 SZABÓ 1977, 87. 4 KOVALCSIKII. 1987, 37-38. 307
