Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
Vízi Márta: Decs-Ete mezőváros régészeti kutatása - A 10. ház és kályhája
Íves párkányok A szakirodalomban nem találtam íves párkányokat. Az etei színes párkányok között az osztrák egyenes párkányokhoz hasonló akantuszleveles, gyöngysor kereteléses párkányok vannak. A párkánynegatívjaink tanúsága szerint - anyaguk inkább helyinek tűnik - egyszerű, de többszörösen tagolt párkányok vannak, hosszanti virágdísszel, bevagdosásos széllel, benyomkodott pontokkal. Minden valószínűség szerint főként helyi készítmények lehetnek. Főpárkány A tanulmányozott anyag szerint a kályhákat felül áttört, tagolt, íves főpárkány zárja. (Akár reneszánsz kancsóból kinövő virágdísszel, sellőkkel vagy figurális ábrázolással.) Étén a főpárkány helyi készítmény lehet, a lapos, inkább sík csempe felül a korábbi divat szerinti lőréses bevágásokat mutatja, a függőlegesen ívelt laprészen azonban a korszak meghatározó levélmintájából, oszlop- és drapériadíszből alkotott mintát láthatjuk (Ete P.P.7.). Esetünkben, mint már említettem, nincs szó a magas művészi színvonalat képező ábrázolásokról, de a magas színvonal megfigyelhető az „egyszerű” tapétamintás modelleken is. Az Étén előkerült lapcsempe negatívok a levélmotívumok megrajzolása kapcsán alkalmazott finom vonalaikkal, részletkidolgozásaikkal véleményem szerint ebből a magas színvonalú periódusból származnak. A negatívok között is van néhány példány, amely minden valószínűség szerint helyben készített másolat volt, de még alig észlelhető néhány részlet elmosódása. Akkor lehet pontosan meghatározni azt is, hogy a 16. század közepén, második felében használt mintakincs miként, mely útvonalakon terjedt el, ha Étén kívül még más lelőhelyeken is találunk szorosan ehhez az időszakhoz köthető kályhákat. Széles körű anyaggyűjtésre van szükség, egyrészt a tá- gabb értelemben vett korszak kályháit kell összegyűjteni, másrészt pedig szükség van a kályhásműhelyek felderítésére az elterjedés szempontjából feltételezhető földrajzi térségben. Jelen esetben ez Salzburg és a Duna vonala által határolt területet jelenti. Ezek az adatok adhatnak választ arra, hogy csempeimport vagy helyi gyártás zajlott Ete esetében. A lelőhelyen az égető kemencék mellett talált negatívok a helyi gyártást bizonyítják. Tisztázandó, hogy a helyi csempegyártás import vagy helyi negatívokkal történt. Ete 1605 körüli96 pusztulása azt is mutatja, hogy elég rövid időn belül eljutott a Duna mellékére ez a jelenleg Salzburghoz köthető motívumkincs. Étén, mint láttuk, a lapcsempék esetében a salzburgi, jó minőségű, szép rajzolatú, poncolt hátterű darabokkal számolhatunk, de egyenes és íves párkányokat is találunk ebből az anyagból. A minden bizonnyal helyi készítményű, szürke anyagú csempék valószínűleg a színes mázas példányok alapján készülhettek.97 Az egyszerűbb modellek mellett a Steingassén nagyon sok, művészi ábrázolású - metszetek ábrázolása alapján készült - csempe került elő, ezekhez hasonló azonban Étén nem volt. Az etei kályhacsempék között ez idáig oroszlánfejes, angyalkás, illetve nagyleveles közepű, valamint „nápolyi” mintás darabokat nem találtunk.98 Minden valószínűséggel ezek készítése ügyesebb, képzettebb mestert igényelt, előállításuk is bonyolultabb volt, lehetséges, hogy nem volt rá ilyen igényekkel bíró megrendelő, illetve megfelelő fizetőképes kereslet, amely Salzburgban, az érseki székhelyen viszont igen. 96 Molnár Antal elemzései szerint Ete a 17. század elején már puszta volt. A mezőváros minden valószínűség szerint nem a század harmadik évtizedében pusztult el. MOLNÁR 2006, 66-67. 97 Összegyűjtöttem az eteihez hasonló mintakincset mutató magyarországi lelőhelyű darabokat, ez az említett Bolyai pályázat keretében készített munka 9. fejezetében található (Kézirat). 98 A nápolyi mintás, valamint a burjánzó akantuszleveles mintás csempék inkább a 17. századra keltezhetőek. A szigligeti vár keleti há- romosztatú háza északi szobájában talált kályhaomladék csempéinek elemzésekor több nápolyi mintájú típust találtunk. L.l, L.2, L.3. típusok. VÍZI 2011b, 81-101. 176
