Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 35. (Szekszárd, 2013)
K. Németh András: Vizek és vízgazdálkodás a középkori Tolna megyében
A Sárvíz legjelentősebb mellékvizén, a Kelet-Mecsekben eredő és a Sárvízzel Sióagárd alatt egyesülő Völgységi-patakon malom működött Egregyen, Nagymányokon, Szentmáriafalván, valószínűleg Hidason, Bonyhádon, Fülöpszerdahelyen, (talán Szentdemeteren is) és Kakasdon. A Völgységi- patakba folyó kisebb vizeken is voltak malmok: a Máré vára alatt beletorkolló, a Vár-völgyben folyó patak valószínűleg a középkori Márévize nevű patakkal azonosítható, amely Máré mezőváros és Sze- gefalva malmát is működtette. Az Öreg-patakon Nádasdnál, a napjainkban csak Csatornának nevezett23 patakon Berekalon és Széplakon, az Aparhanti-árkon Aparnál, a Rák-patakon Kis- és Nagy- Mőcsényben, a Mucsi-Hidas-patakon pedig Mucsiban, Tevelen és Kisdorogon volt malom. A Sárvíz másik fontosabb mellékvize, a Hőgyész és Mucsi határán eredő, a Sárvízbe Űzd alatt torkolló Donát-patak malmot hajtott Csefőn és Kalaznón, a Donát-patakba folyó Nagyszékelyi-árok pedig Püspökszékelyen és Donáton. Szintén a Sárvízbe folyik a Hidas-patak, amelyik Kétyen hajtott malmot; a pontosabban nem ismert fekvésű Csórón valószínűleg szintén ez a patak, vagy a vele egyesülő Patlani-víz erejét használták ki. A Sárvíz vagy mellékvize, a Csatár-árok hajthatta Csatár, a Sárvíz vagy a Lajvér-patak pedig az ismeretlen fekvésű Moha falu malmát is. A Dunán malmok működtek Földváron, Bölcskén, Madocsán, Körtvélyen, Pakson, Faddon, Tolnán és talán Mözsön. Bár nyilvánvaló, hogy középkori vízimalmainknak csak töredékéről maradt fenn akár csak törökkori forrás is, egyes vidékeken mégis feltűnő sűrűségben tűnnek fel e szerkezetek. A Koppány folyón hét, szomszédos településen is működött malom, egymástól két-három kilométernyi távolságban: Edelényben, Kónyiban, Páriban, Szemcsén, Tamásiban, Henyén és Arcsán. A megye nyugati szélén ugyanezen a folyón Peremarton, Gerézd és Döröcske malmai voltak szomszédosak. Ugyanígy közel volt egymáshoz a Kapóson a szabályi és a csernyédi, kissé feljebb pedig egymással szemben a pincehelyi és a görbői malom, de a szomszédos Gyánton is működött négy. A Völgységi-patakon is négy-öt szomszédos faluban találunk malmokat: Nagymányokon, Szentmáriafalván, valószínűleg Hidason, Bonyhádon és Fülöpszerdahelyen. Komoly őrlőkapacitás-koncentráció mutatható ki a Baranya-csatornán és mellékvizein Sásd körül, ahol Sásdon kívül Hernyéken, Egersze- gen, Vázsnokon és az ismeretlen helyű Sajgó pusztán is volt malom. Az őrlőberendezések ilyetén sűrűsödésére párhuzamként a Körösök mente említhető, ahol a 16. század közepén szinte minden folyóparti településen volt legalább egy malom.24 Érdekes, hogy a Sárvízen és a Dunán nem mutatható ki a malmok sűrűsödése, még akkor sem, ha a fenti esetekben sem igazolható, hogy a berendezések egy időben működtek volna. A MALMOK SZÁMA ÉS TECHNIKAI JELLEMZŐI Egy-egy birtokon nemcsak egyetlen vízimalom működhetett. A középkorban a legtöbb malom forrásaink szerint Máré birtokhoz tartozott, egy 1353-as birtokosztály szerint egyedül Gunyafi István birtokrészén öt malom állt, ám ezek helye nem ismert. A megye más részein a legtöbb malom, szám szerint négy a fehérvári keresztesek Gyánt birtokán működött 1423-ban. A Széplak és Berekal között folyó vizen 1498-ban egy széplaki polgár malma a helyi plébános és egy másik polgár malma között feküdt, tehát egymáshoz viszonylag közel három malom is létezett. 1329-ban Jánosiban egy birtokosztály során három malmot is megemlítenek. A malmok ritkán nevet is kaphattak, így az egyik máréi őrlőberendezést Ivánka malmának hívták 1353-ban, bizonyára tulajdonosa után, az 1376-ban Radca és Meszes tartozékai között említett Ördögmalma nevű erdő pedig bizonyára egy hasonló nevű malomról kapta a nevét. 23 BMFN 1982,1. 553: 110/114. 24 JANKOVICH 1996, 333. 125
