Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALOGH IMRÉNÉ: Számadás

olyant választottak, aki a földhöz semmit sem értett. A másik tsz-t, a Rákóczit, jó parasztgazdák alakították, azonban az nem következett be, hogy mindenki önként belépett volna. Visszatartotta a parasztembereket az, hogy aki aláírt, az a földet, a jószágát, a kocsiját, a lovát bevitte a közösbe, csak egy tehén maradhatott. Mindent, amiért a család évtizedeken keresztül dolgozott, be kellett adni a közösbe. Megszűnt az önálló döntési lehetőség. Megszűnt a függetlenség. Azokat, akik önként nem léptek be, 1959-ben erőszakkal rávették, hogy belépjenek. „Amikó azt látták, hogy ez így nem ment, hogy mindönki önként belép, akkó 1959-ben ulyan vót, mind mikó tűzze vassa „megizélték"a katolikusságot. Akkó mindenkit beerőltettek. Úgy vót lányom, hogy éccaka gyütt a dzsipp. Elvitték a gazdákat a községházára. Megverték, úgy erőltették be a téeszbe. A János bátyámnak, édösapám öccsinek is kiverték a fogát. Fétünk má éccaka, mikó hallottuk, hogy gyűn a dzsipp. Meg vót mindönki lélökhidegödve, hogy má megint kiért gyünnek. Aki aláírt, az a fődet, a jószágát, a kocsiját, a lovát bevitte a közösbe, csak egy tehén maradhatott. Gondóhatod, hogy milyen dolog vót. Csoda, hogy bele nem boldondútak. A Gacek vót, meg nem tudom ki vót a társa, akik eljártak ezökke a hóhérokká a pallást lesöpörni. Aki '46-ban kapott fődet, azok is belezökkentek má a fődbe, akinek meg má előtte is vót, az hozzá vót szokva. Hogyne lett vóna beszokni nekik nehéz a téeszcsébe. Még a vetőmagot is be köllött adni, ha maratt otthun kenyér, vagy nem. Mer mibű vetött vóna a téesz. Az '59-be alakút téesznek, má tanúttabb embörök vótak a vezetőjei. Alig maradt gazda, aki nem lett téeszcsés. Akkó mentek el sokan, a fiatalok a villanyszerelőkhő, meg a vasúthó dógozni, mer, azt hitték, éhen vesznek. Mer a paraszt ember, megszokta, hogy a magáéba dógozott." Bözsike néni édesapja is 1959-ben lépett be a tsz-be. A család földje, jószága is bekerült a közösbe. A föld addig termett annyi búzát, hogy az egész családnak meg volt a kenyérnek valója, de mostantól nem volt más lehetőség csak az, hogy Bözsike néni is belépjen a tsz-be, és ott dolgozzon. A kertészetben együtt dolgoztak a fölszögi paraszt családból származók az alszögi szegény családokból származókkal, az egykori napszámosokkal. Ebben a helyzetben már sem társadalmi, sem vagyoni különbség nem volt közöttük. Ugyanazt a munkát végezték, ugyanazért a díjazásért. A valamikor az Alszögben lakó napszámosok is, az 1956-os árvíz után a Fölszögön épített új utcákban, tégla házakban laktak már. Mégis az egykori vélt vagy valós sérelmek a közös munka során gyakran összeütközéshez vezettek. Másfajta értékrendet követtek. A paraszt családból származók úgy dolgoztak, ahogyan előtte a saját földjükben elvárták tőlük. Szép, tisztára kapálták a földet. Azok, akik előtte napszámosok voltak, nem úgy tudtak kapálni. Ráhúzták a földet a gazra, és mentek tovább, hogy minél több sort elvégezzenek. Rivalizáltak egymással, hogy ki az ügyesebb. „Ulyant csináltak, hogy hárman fogtak két sort, osztán mutogatták, hogy űk milyen ügyessek, hugyan bírnak haladni. Lehúznak bennünket, paraszt asszonyokat. Hamorább kiértek a sorvégire, mint mink. Mire mink kiértünk, akkora fölugrottak, indultak tovább, hogy mink ne pihenhessünk. Megmérgesöttem, gondútam majd megmutasztom én. Igyeköztem végezni az ebéddel, osztán kiszámótam mindönkinek egy sort, úgy átam bele az enyimébe. Akkó má nem legényköttek. Nem tudtak jobban kapáni, mint mink, mer ugyanannyit köllött nekik is, mint a másiknak'.' A paraszti értékrend szerint elfogadhatatlan volt a dologtalanság, elfogadhatatlan volt az, hogy valaki ügyeskedéssel kerüljön előnyösebb helyzetbe a másiknál. „Azok az alszögiek, azok a plútyások,

4

2 mert azt mondták rájik, nem nízhettek ránk, főszögi parasztokra. Azt hitték, hogy mink búra alatt nevelődtünk? Nekünk nem köllött dógozni. Dehogynem. 4

2 Az Alszögben lakó szegény katolikusokat nevezték így. 419