Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALOGH IMRÉNÉ: Számadás

resmény a nagycsalád közös kasszájába folyt be, amely felett Bözsike néni apja és anyja rendelkezett. Az alatt az idő alatt, amíg ott dolgoztak, cserélték le a szülői házon és az istállón is a nádat cserépre. Háromszor is vettek egy-egy üszőt, hogy eladva legyen egy kis pénzük, de azoknak az árát is a szülői házra költötték. Bözsike nénit a legnagyobb sérelem akkor érte, amikor elköltöztek. Akkor is volt egy üszőjük, de az anyja azt mondta, hogy ha nem adják el azonnal, akkor kivezeti az útra, és elengedi. Nem maradhatott ott az istállóban még egy évig, hogy megborjazzon és a borjával együtt, több pénzért tudják eladni. Az apja hajlandó lett volna a saját marháit is eladni, hogy lakó nélkül meg tudják venni a házat, de az anyja ezt sem engedte meg. Amikor elköltöztek, semmit nem kaptak csak a gyerekágyat, meg a bölcsőt hozhatták el, de még egy ágyat sem. Földet nem kaptak. A gazdagabb rokonok a szegénység bélyegével jelölték meg őket, mert nem volt földjük, és ott volt a három gyerek. Az önálló háztartásvezetés gondja is teljesen rá szakad, amikor elköltöztek. Amíg a szülői háznál laktak, addig a nők között elosztották a házi munkát. A legidősebb asszony volt a gazdaasszony. Ő főzött, tésztát gyúrt, kenyeret sütött. Bözsike néni feladata volt a kalácssütés. Néhány évig a tsz előtt még kenyeret is sütött. A sütéshez, illetve téli tüzelőnek is elő kellett teremteni a fűtőanyagot is. Az erdőre jártak rőzsét meg fakérget szedni. A vékony ágakat lehetett a favágók után összeszedni. A fele lehetett azé, aki összeszedte. Máig emlegetett sérelme, hogy az erdész pénzért sem volt hajlandó a másik felet odaadni, hanem ott, a szeme láttára belegyújtott. Az erdő a falutól négy kilométerre volt. Nap mint nap gyalog ment oda. Még lány korában kapott egy kerékpárt, de nem ő ment vele, hanem a férje, mert az nem szeretett gyalogolni. A férje sem kímélte. A férje büszke volt arra, hogy van mestersége. Szükség esetén elvégezte a paraszti munkát is. Megtanult ekézni, kaszálni, de kapálni nem szeretett. Nem szerette a földet. Bözsike néni nyáron a szülei földjében dolgozott. Télen pedig szőtt a saját családja részére törölközőt, asztalterítőt, lepedőt, zsákot, mert otthonról semmit nem kapott. Az anyja nem készített neki hozományt, mint ahogy egyébként a paraszti közösségben szokás volt. A házasságkötés után lemondtak róla a szülők. Nem sokkal az után, hogy elköltöztek a szülői háztól, házépítésbe fogtak. 1959-re elkészült a ház. Ez az épület már nem hasonlított az utcában lévő hagyományos parasztházakra. Az utca felől egymás mellett két szoba és egy műhely helyiség épült. Hátra felé még egy szoba konyha, kamra, fürdőszoba és egy másik műhely is. Csak a falazáshoz és a tetőépítéshez fogadtak kőművest meg ácsot. Minden más munkát a férj és a feleség ketten végeztek. Alkalmanként rokonokat hívtak segíteni. A rokoni segítség kölcsönös volt. A legtöbb esetben a feleség szolgálta vissza, nem ritkán férfimunkát végezve. Terméskövet, cementet hordott. A ház befejezéséhez évek kellettek. A minőségi változást egyedül csak az jelentette, hogy volt villany, és tudtak venni egy rádiót, de az életmód alig változott. Egyelőre három helyiséget lehetett használni a házban. A borbélyműhelyt, a kisszobát, ahol az elfogadott öregasszony lakott, és a konyhát. Az öttagú család évekig ebben a konyha helyiségben főzött, tisztálkodott és aludt. Télen még itt állt a szövőszék is, amelyen Bözsike néni dolgozott, és mellé került egy öreg varrógép is, amelyen eleinte a családtagoknak varrta és javította a ruhát. A szülői házból való elköltözéssel megváltozott a családszerkezet. A szülői háztartásban több generáció élt együtt közösen gazdálkodva, illetve a megszerzett jövedelmet közösen felhasználva. A tíztagú családban együtt élt közös háztartásban Bözsike néni a férjével és három gyermekével, az apjával, az anyjával és a testvérével, valamint az anyja szüleivel. Az elköltözés után a kis család mellett ugyan ott élt még az elfogadott öregasszony, de ő nem volt családtag. A saját keresménye, jövedelme felett egyedül rendelkezett. A tartás fejében ugyan egy fedél alatt éltek, és a családdal étkezett, de nem alkottak gazdasági közösséget. A nagycsaládot munkamegosztás jellemezte. Minden tagja korának és nemének megfelelő munkát végzett. A munkát a nőknek a gazdaasszony határozata meg. A családon és a háztartáson kívül nem kellett munkát végeznie. A kiscsaládban ez a fajta munkamegosztás már nem működött. Bözsike néninek nem volt kivel megosztania a házi munkát. A hagyományos paraszti gazdálkodás megszűnésével a családon-háztartáson kívüli munkát is kellett vállalnia. Az élettérben, a lakáskörülményekben azonban lényeges változás csak mintegy két évtizeddel ké416