Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR: A sárközi falvak önkormányzata a feudalizmus hajnalán

esetleges kárért. „Mind hogy pedig a pásztorok minden évben úgy az 1842ik esztendőben is úgy vol­tak fogadva feleségeik meg egyezése és jelen létekbe, hogy az okozott károkat meg tér itteni kötelesek lesznek, s magokat a helybeli bíróság ítélete, s végre hajtása alá írásban is köteleztek..!' 12 6 A pásztorok száma a 19. század végétől lassan emelkedett. Összefűzte őket a közös sors, a lako­sok részéről való lenézés és kiszolgáltatottság. A faluban csak addig tűrték meg, amíg ott szolgáltak, azután kiűzték őket. Igen gyakran összeütközésbe kerültek a helyi jogszokásokkal, érvényes erköl­csi értékrenddel. Elsősorban ők azok, akik az esküdtek bíráskodási ügyeinek többségében a fősze­replők. Élen jártak a káromkodásban, a lopásban, a paráznaságban, a békétlenségben. Alsónyéken „Orgyán Mihály Bankó János volt kanásza káromkodásért meg tsapatott." 12 7 Deesen Harka András juhász 16 pálcaütés büntetést kapott káromkodásért. 12 8 Alsónyéken „Námán Istók 24 óráig való ka­lodázással és 24 pálca ütésekkel a bírók által azért büntettetett meg, hogy száma nélkül való ribákat, tyúkokat és malaczot is tolvalylás képpen el tuladonítván rajta kapatott. És hogy a Tettes Ns. Vgye fogságára nem adatott melyet meg érdemlett volna tsak éppen a mentette meg, hogy a helys. Ménes pásztora s a jószágot bitang képpen nem lehetett hagyni. De ellenben meg vagyon néki ajánlva, hogy ha leg kissebben fog ennek utána tapasztaltatni, minden irgalom nélkül fog a Tettes Ns. Vgye fogsá­gára küldetni!'™ Deesen „Cserdi Jancsi kanász paráznasága gyanuságában tapasztaltatott mivel Cseh Miskánégunyhójában lappangtatta: azért - 12 pálcát kapott!' 13 0 Deesen „egy kanász megfogatott ét­zakának idején Ketskés István leánya Paprika Péterfeleségénél és meg tapasztaltatott, hogy véle azon étzaka fertelmes életet követett volna - kanász 12 pálca, az asszony 12 korbács'.' 13 1 Deesen „Gamós Pál, Ör. Köntzöl András kanásza Halász Istvánnak a kortsmán lett öszve verekedésével szó beszéd köz­ben azzal szurongatta, te is olyan húzó vonyó vagy mint a gazdád az az Köntzöl András. Hogy tehát húzó vonyoságát meg nem bizonyíthatta Köntzöl Andrásnak, ezért tehát törvényi végezés szerént ezen mocskos beszédéért meg büntettetett 12 páleza büntetéssel!' Deesen „Bóna Péter panasza: a nyom­tatásba egy lova Kese nevezetű pásztor elöl elveszett, s több belekre annak keresése végett utasította, - későbben pedig ki derült, hogy maga a nevezett pásztor adta ki a Kajmádi Csárdásnak nyomtatás végett, és hogy azon helen 3 hetekig nyomtatott az ott levő számtartó Nzt. Sebestyén Károly Úr is írá­sával bizonyítván. A pásztor fizet a fáradtságért 2 kila búzát'.' 13 2 A pásztorok általában vagy a települések pásztorházaiban vagy a falu szélén laktak, azt mondták, a betyárokkal paktálnak, azok hozzájuk térnek be. A falutól távol, magányosan élő pásztor ki volt szol­gáltatva a mindenre elszánt máséból élő betyárnak, akarva akaratlanul cinkosává lett. 1849-ben a disz­nólopással gyanúsított nyéki kanász arra kérte a vármegyei embereket, kísérjék el Decsre: „ott bő­vebb utasítást nyerne a sertvések feltalálására, mert ő is pásztor ember lévén félne a többi pásztoroknak kegyetlenségektől'.' 13 3 A Sárközben pásztorokat a lovak, a szarvasmarhák és a sertések mellé fogadtak. A 19. században a következő nyájak jártak: ménes (kintháló ménes), béklyós ménes (a munkaállatok ménese), gulya (a meddő jószág és a bikával járó tehenek borjaikkal), tinó és üsző gulya (gyakran külön mind a kettő), hazajáró csorda (fejős tehenek), disznó-nyáj és később a hazajáró csürhe. Forrásainkból arra következtethetünk, hogy a sárközi falvak közül elsőként Deesen állítottak kö­zös ménest, 1781-ben a hámos lovak csikósának bérlevelét másolták be a tanácsülési jegyzőkönyvbe. ,A Békós ménes pásztora" évi fizetése ekkor és 1789-ben „minden lótul 6 x, főzeléket, túrót, szalon­nát, vagy mi lehet, szabad akarata szerint vagyon minden emberre hagyva, akitől mi lehet. Ezen bé­rért tartozik Sz. György naptól fogva keresztfelemelésig, vagy ha a szükség úgy hozza magával, Szt Mi­12 6 Decs közs. prot. - 1843. jan. 10. 12 7 Alsónyék közs prot - 1812. ápr. 3. 12 8 Decs közs. prot. - 1843. febr. 2. 12 9 Alsónyék közs. prot. - 1821. máj. 8. 13 0 Decs közs. prot. - 1803. márc. 27. 13 1 Decs közs. prot. - 1832. okt. 3. 13 2 Decs közs. prot. - 1843. jan. 27. 13 3 Alsónyék közs. prot. - 1849. 353

Next

/
Thumbnails
Contents