Gaál Zsuzsanna - Ódor János Gábor (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 34. (Szekszárd, 2012)

BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR: A sárközi falvak önkormányzata a feudalizmus hajnalán

autonómiát gyakorolhatott, s a község életének formálását több-kevesebb lehetőséggel végezhette. A faluközösség olyan intézmény volt, amely az életnek keretet nyújtott, a gazdálkodásnak, az igazgatásnak szervezett formákat biztosított, a falu lakóit egybefogta és képviselte más társadalmi alakulatokkal, főleg pedig a felsőbb hatóságokkal szemben. A községet érintő ügyekben a feudalizmus századaiban a falugyűlés határozott, rendeleteinek érvényt az általa választott bíró szerzett, munkájában néhány, szintén választott esküdt segítette. Mindenekelőtt a legelőhasználat szabályozása, a nyomásrendszer s általában az egész közösségi élet megkövetelte, hogy egy-egy falu lakossága egyenlő szabályok szerint éljen. A feudalizmus korai évszázadaiban - amíg a földesúr „gyomorfala szabta meg" a szolgáltatások mértékét - a földesúr beavatkozása minimális tényező volt a falusi önkormányzatban. A 18. század második felében a Mária Terézia-féle urbárium szabályozta először a község szervezetét és rendtartását, a földesúrtól és az államtól való függőségi viszonyát. Az urbárium értelmében a község első fokú felettes szerve a földesúr volt, s a földesúri befolyást a község életében azáltal is biztosította, hogy az évenként - általában mindenszentek napján - megtartott bíróválasztáson a falu népe csak a földesúr által jelölt három személy közül választhatott.

1

0 A földesúr azután a bírót év közben leválthatta és meg is büntethette. A falu népe a jegyzőt és az esküdteket minden vagyoni és személyi megkötöttség nélkül szabadon választhatta meg. Az urbárium a földesúr jogkörébe utalta a bíró számadásának és adókirovásának felügyeletét is. A község ügyeiben másodfokon a megye határozott, de az urbárium a megyei magisztrátus intézkedését csak a földesúr hanyagsága esetén tartotta szükségesnek. A falusi önkormányzat a társadalmi fejlődés eredménye. A falunak mint társadalmi alakulatnak létfeltétele az önigazgatás. Szüksége van olyan érdekvédelmi szervezetre, amely a közösségébe tartozók biztonságáról gondoskodni tudott. Ez a parancsoló szükség hozta létre az önkormányzatot. A parasztcsalád a napi munkavégzésnek és a gazdálkodás megszervezésének természetes kerete, egyszersmind a külvilággal kialakított kapcsolatokban is elfogadott egysége. A család - ezzel együtt a hagyományos közösségbe beleszületett egyén - termelőmunkája erendően nem lehetett önálló és másokétól független: szervezetten és rendszeresen együtt kellett működnie más családokkal, bele kellett szerveződnie a faluközösségbe. Vagyis: nem szabad elhatározás volt egy-egy családi gazdaság elemi érdekeit szolgáló társulások létrejötte, hanem a kikerülhetetlen, a körülmények kikényszerítette szükségszerűség. A paraszti létforma legfontosabb feltétele a mezőgazdálkodásra alkalmas földterület önálló használata. A feudalizmus, illetve a kapitalizmus idején lényegesen különbözött ugyan a paraszti földhasználat, birtoklás és tulajdonlás közjogi szabályozó rendszere, a változások ellenére jellemző maradt viszont a földművelésre alkalmas földdarabnak és kiegészítő tartozékainak (a halászó víznek, a nádasnak, az erdőnek, a legelőnek, a szőlőnek) többé- kevésbé elkülönített kezelése. Ezekkel a parasztgazdaságokhoz szorosabban vagy lazábban hozzátartozó haszonvételekkel kapcsolatban nem a családnak, hanem a faluközösségnek volt elismert rendelkezési joga. Az ilyen jogi megoldások pedig a családok együttműködését feltételezték. A termelést és az életkeretek kialakítását szolgáló munkavégzés sokféle részfeladata eleve megoldhatatlan családi keretben, mert nagyobb a munkaerőigényük, és speciális szakismereteket is feltételeznek. Ha elvileg megoldhatóak lennének is, legalább két szempont miatt a társult munkavégzést szokták előnyben részesíteni a parasztok. Egyrészt: ha az együttműködők valamennyire is szakosodottan végeznek el részmunkákat, a hatékonyság jelentősen növelhető. Másrészt: a közösen végzett munka a nem munka jellegű életmegnyilvánulásoknak is feltétele volt: kiválóan szolgálta a közösségi élet megnyilvánulásokat. A munkaeszközök egy részének kiszolgálása, meghatározott munkafolyamatok végzése több egyén összehangolt akcióján alapszik. Az összehangolás elvei kialakultak ugyan a családon belüli 1

0 CSIZMADIA 1976, 58. 322