Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Könyvismertetés - Gaál Attila: K. Németh András: A középkori Tolna megye templomai (Recenzió)

Gaál Attila K. Németh András: A középkori Tolna megye templomai K. Német András kutatói tevékenysége, a régészet, a történettudomány szinte minden időszakára kiterjed. Tudjuk, hogy ez egy olyan vidéki múzeumban, ahol - főnökét is beleértve - összesen két régész dolgozott, nem is lehetett másként. Az is természetes, hogy - noha elsődleges érdeklődése már egyetemista éveitől kezdődően a középkor, ezen belül is a templomos helyek kutatása volt és maradt, - az autópálya építést megelőző nagy régészeti feltárások egyik igen fontos lelőhelyén előbb például cölöpházak és más őskori objektumok, majd egy szükség diktálta merész fordulattal egy XVIII. századi - feltehetően délszláv lakosságú - település feltárását vezette példás buzgalommal és precizitással. Természetesen saját intézményében a paksi Városi Múzeumban is korszaktól függetlenül végezte a különböző korú régészeti lelőhelyek kutatását, s ez még korántsem jelentette érdeklődésének teljes repertoárját. Azt, hogy az iménti autópálya feltárásokkal összefüggő megelőző terepbejárások során, egy elhagyott Szentgyörgy-szőlöhegyi tanya istállójában órákon keresztül mentette porosan és piszkosan, porból és piszokból, egy paraszti családlevéltár anyagát, akkor még csak az érdekesség iránti kíváncsiságnak, fellobbanó, múló érdeklődésnek véltem. Ám miután évek múlva megismerhettem első világháborúbeli hadifogolynapló feldolgozását, az ismert és kissé mégis elfeledett középkor kutató Kammerer Ernő, az autodidakta régész Szelle Zsigmond életével és kutatói tevékenységével, vagy - teljesség igénye nélkül sorolva-, szeretett szülőföldje Tamási régészeti lelőhelyeivel, majd az ottani 1956-os eseményekkel foglalkozó munkáit, beláttam, hogy másról van szó. K. Németh Andrást minden érdekli ami történelem, legyen az több ezer év, vagy a közelmúlt hagyatéka. Már az én ifjú muzeológus koromban , az a mondás járta, hogy a polihisztorok kora lejárt. Magam is azt hittem, hogy az utolsó ilyen, széleskörű érdeklődéssel megáldott kutató-régész, atyai mesterem, a bajai Ttirr István múzeum munkatársa, majd igazgatója, a sokak által ismert és tisztelt Kőhegyi Mihály volt. Lám az élet olykor felülírja a dolgokat, s így fiatal kollégánk is rácáfolt az imént idézett mondásra Tette ezt méghozzá úgy, hogy eközben meg tudta óvni magát az ilyenkor legnagyobb veszélytől, az elaprózódástól. A középkori Tolna megye nyugati felének egyházas helyeiről írott szakdolgozata eleve meghatározta régészi, történészi tevékenységének fő vonalát, melyhez azután következetesen hű is tudott maradni. A középkori Somoly, Henye falvak templomainak történetével, a vitatott fekvésű Tolna megyei kolostorok azonosításával (utóbbi Ódor J. Gáborral közös munka), a tolnai és regölyi főesperesség történetének kutatásával kapcsolatos munkái már mind az a célt szolgálták, hogy a szakdolgozatból 2006-ra megszülessen „A középkori Tolna megye templomai" c. doktori disszertáció, melynek bővített, újabb eredményekkel kiegészített változata a most ismertetésre kerülő kötet. Akkor hát lássuk a müvet. Kezdem mindjárt azzal, amivel az ismertetések általában bevégződnek; a könyv küllemével, majd a szerkesztés elveinek ismertetésével. Az A/4 nagyságú, 289 oldal terjedelmű könyv mintegy hangulati bevezetőjeként a négyszínnyomásos első borítóról Retkes Tamás fotója, a Regöly-somolyi templomrom képe (az 56. számú főközlekedés út Szakály -Tamási szakaszán járók jól ismerik ezt az egyedül árválkodó rommaradványt!) tekint ránk. Ellenpárjaként a hátsó borítón a nagydorogi kehely (Fáryné Szalatnay Judit fényképe) látható. A Glied Viktor és Vörös Zoltán technikai szerkesztését és a pécsi Molnár Nyomda, valamint a Publikon Kiadó munkáját egyaránt dicsérő kötet belül sem okoz csalódást. A kéthasábosan szedett szöveget könnyen kezelhető lapalji jegyzetek kísérik, szám szerint 2368. A szakmai szövegrészeket 16 színes tábla 36 db színes fotója (nagyjából fele-fele arányban régészeti légi fotók, és egyházi vonatkozású tárgyfotók), valamint 136 db fekete fehér fénykép és rajz teszik változatossá, oldottabbá. (No, ez utóbbiaknál már megfogalmazhatunk némi kritikai észrevételt is, elsősorban a helyenként túl sötétre sikeredett tónus miatt, de ez nem a szerző rovására írható!) A kötet végén hat oldalnyi településnév mutató van, mely előtt rövid és világos használati iránymutatás található. Ezt követi az irodalom- és rövidítésjegyzék, amely külön források, feldolgozások valamint kiadatlan levéltári és kéziratos források részekre tagozódik. Értem én a szerző szándékát, de a könnyebb kezelhetőség miatt az első kettőt biztosan összevontam volna. Persze ez csak afféle piszkálkodás! Hiába, ha más hibát nem talál az ember. 447