Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor – Csapai János: Első világháborús katonaemlékek a Sárközből: levelek, fényképek, emlékművek

hogy eddig nem jó utón haladtunk. A hősök halálára való megemlékezés a szívünkben markol és arra kényszerít bennünket, hogy jobban tudjunk szeretni, mint gviilölni, hogy ne marja a magyar a magyart. Majd ha idehozzuk unokáinkat, hogy letegyék virágáldozatukat, akkor már e gyermekek lelkei megfogják érteni a halottak szavát, azok már itt fogják megtanulni, hogyan kell a hazát ugy szeretni, hogy érte áldozatot is tudjunk hozni. Az itt pihenő hősök a tanításukkal fizetik vissza a szeretetet. Ezzel szolgálják ők meg haláluk után is hazájukat, az ő emlékezetük hozza vissza az uj, a boldog nagy Magyarországot. A főjegyző hatásos beszédét a dalárda éneke követte, amely után Vogt Valdemár tábornok, a kormányzó képviselője lépett az emelvényre és a következő lelkesítő beszédet mondotta: Magyarok! Testvéreim! E meghatóan szép ünnepélyen nekem jutott a kitüntető szerencse, hogy Decs község hazafias lakosságának elhozzam Magyarország föméltóságu kormányzójának üdvözletét és meghajtsam a honvédség zászlaját a község hőseinek emléke előtt. Kitüntetés és szerencse ez nekem, mert jelenlegi állásom első ténykedése ez az ünnepély. Öröm és büszkeség tölt el, mert hiszen az ezen vidékről származó katonák parancsnokságát vettem át, azon katonákét, akiknek testvérei, rokonai azon hősök, akiknek neveit ezen szép emlékművön arany hetükkel örökítette meg a kegyelet. Bár könnyek lepik el szemeinket, bár mindnyájunknak fáj ennek a 115 életnek a kilobbanása, mégis jól esik látnom, hogy nem gyászünnepély ez, hanem a magyar büszkeségnek bizakodó ünnepe. Mert azáltal, hogy hősök halnak, nem pusztul el a nemzet. A nemzet halála az, ha hősök nem születnek. Mindennek, ami a világon létezik, törvénye van, mely nélkül nem élhet. A virágnak a harmat és napsugár, a méhnek a virág méze, a sasnak a levegő végtelen szabadsága. A népeknek a törvénye pedig a vér. A vér, amely a szeretet forrása. A vér, amely a kialvó élet helyett 4-5 uj életet támaszt és nevel. A vér, amely ha kell, megtagadja a puha, meleg, kacagó életet és képes a sirt választani, ha az a föld van veszélyben, amelyen a hős gyermeke játszadozik. Ez a vér törvénye elsősorban magyar törvény. Őseinknek vezérei mielőtt a hazának meghódítására indultak, kehelybe csurgatták vérüket. Szent volt ez, mely azt jelentette, hogy az első csepp vér után a többit is odaadják, mert nekik ország kell, hogy élhessenek és az élet törvénye a vér. És hogy a magyarság el nem pusztult ezer éven át, annak oka az, hogy Árpád kelyhe sohasem száradt ki. Mert ezeknek a hősöknek a vére is abba a honszerző kehelybe csurgott. Hogy vérhullásunk ellenére is kifosztva állunk, annak oka az, hogy ebbe a kehelybe igen sokan hős vér helyett mérget öntöttek, a méreg pedig az élet gyilkosa. Ezért nem látjuk méltó nagy bérét hőseink halálának. De ez ne csüggesszen bennünket. Az ö haláluk még sem volt hiába. Magyarországot nem örökre darabolták szét. A sasnak fészkét gonosz kezek ha ledöntik, nem száll le csüggedten a porba, hanem még magasabb sziklára, az istenhez, az Éghez közelebb, még erősebb fészket épít. És ez legyen a mai ünnepélynek és ezen szép emlékműnek a jelentősége. A magyar nemzet koronás büszke címere sem maradhat a porban összetörve. A mi hivatásunk hogy újra, magasabbra, mint valaha volt, felemeljük. Ugy legyen! A beszéd után a zenekar a Himnuszt játszotta. A szobor megkoszorúzása. Tolna vármegye közönsége nevében Szévald Oszkár főjegyző szép beszéd kíséretében helyezte el az első koszorút, Dani János bíró Decs községe, Takács János a ref egyház, Eszterbauer Lörincz a róm. kath. hitközség, Rubinstein Mátyás beszéd kíséretében az izraelita hitközség, Alta! András a decsi hadirokkantak, Meszlénvi Katalin vers kíséretében a 418