Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor – Csapai János: Első világháborús katonaemlékek a Sárközből: levelek, fényképek, emlékművek

hadiárvák, Körtvélyesi Sándor adóügyi jegyző a tűzoltóság, Pörnyi Pá! a dalárda, Pozsgai János a Polgári Olvasókör, Kálmán János a Kath. Kör nevében tettek le szép koszorúkat. Az ünnepély végén a katonai zenekar a Szózatot intonálta, amely után a kormányzó képviselője a hadi özvegyek és árvákhoz ment és hosszasabban elbeszélgetett velük. Ezzel a szobornál való ünnepségnek vége lett. A kormányzó képviselője szállására vonult, a hatalmas nag ünneplő közönség pedig rendben szétoszlott. Déli 1 órakor a 'Decsi Nagyvendéglő' termében közebéd volt, amelyen igen sok helybeli és vidéki vett részt. Jankó Ágoston főispán lelkes hangit felköszöntőjét mondott Horthy Miklós kormányzóra és kérte az ünneplő közönséget, hog e szent órában, amelyben mindannyiunk lelkében még mindazok a magasztos érzések élnek, amelyek a gönyörü ünnepély felemelő szépségeivel kerültek oda, tartózkodjunk a további pohárköszöntőktől. A közönség helyesléssel fogadta a főispán indítványát és Rosenberg Mátyás bátaszéki nagbérlőnek a nemzeti hadseregre mondott pohárköszöntőjén kívül más beszéd nem is hangzott el. A közebéden résztvevők elhatározták nag lelkesedéssel, hog Horthy Miklós kormányzót üdvözlik az ünnepély alkalmából és a következő táviratot küldÖtték el: A Kormányzó úr Őfőméltósága Katonai Irodájának Budapest. A tolnamegei Decs község 115 hősi halottjának emlékavató ünnepélyéről hódoló ragaszkodással üdvözli Magarország kormányzóját és igéri, hogy a jövőben is ősei példájára Ó/őméltóságának bölcs vezetése alatt minden erejével Nag Magarország visszaállításáért dolgozik és harcol. Vogt tábornok. Az ünnepi ebéd alatt a pécsi katonai zenekar játszott szebbnél-szebb hazafias dalt, délután népünnepélyt, este színielőadást rendezett a szoborbizottság a vendégek tiszteletére. " 7~ A decsi emlékmű felirata és névsora a következű (115 nevet tartalmaz): Példátok szent örökség, Mely ösztönözve él, hat Mártírságtok zálog, Hogy ránk szebb jövő virrad. 1914-1918 1924 Asztalos János Babies József Balázs István 8 Balog János Bakonyi László Balha András 4 Balha János Bartos István Bálint András 7 8 Bálint János 7 6 Bene János Berecki Pál Bertalan József 7 7 Bédika Sándor Békás János Binder Ádám Bozsolik Ferencz Bodai János 7' 8 Boli Sándor Boli János Bona Péter 7 9 Brener József 1 2 Tolnamegyei Újság 1924. máj. 31. ' Hősi halált halt 191 7. dec. 31-én, 31 évesen az orosz fronton. Felesége: Szőke Éva, szülei: néh. Balázs István és Döme Éva. Tüzér volt a m. kir. 11. tüzérezredben. 4 Hősi halált halt 1914. nov. 28-án, 30 évesen, Kamal melletti csatatéren (Szerbia). Szülei: Balha András és Szűcs Erzsébet. Egészségügyi katona volt a m. kir. 30. honvéd gyalogezredben. 7 5 Hősi halált halt 1916. dec. 31-én, 30 évesen. Felesége: Kati Éva, szülei: Bálint János és Szőke Sára. l h Hősi halált halt 1916. aug. 16-án az orosz hartéren 44 évesen. Nős volt, felesége: Könczöl Judit, szülei: Bálint Mihály és Márki Judit. Gyalogos volt a m. kir. 17. honvéd gyalogezredben. 7 7 Hősi halált halt az orosz fronton 1915. dec. 17-én, 17 évesen. Szülei: Bertalan József és Benedek Erzsébet. Népfelkelő volt a cs. és kir. 69. gyalogezredben. 3 Hősi halált halt 1915. aug. 24-én Zolkievnél, Galíciában, lövéstől eredő sebesülésben, 25 évesen. Népfelkelő volt a ni. kir. 19. honvéd gyalogezredben. 7 9 Hősi halált halt 1915. júl. 18-án a doberdói csatatéren, 34 évesen. Őrvezető volt a m. kir. 17. honvéd gyalogezredben. 419

Next

/
Thumbnails
Contents