Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor – Csapai János: Első világháborús katonaemlékek a Sárközből: levelek, fényképek, emlékművek

Meghatóan szép volt az ünnepség, mert telve volt mélységes kegyelettel és mert átérezte az ünneplők mindenike a szoborba vésett sorokat: Példáitok szent örökség, Mely ösztönözve él, hat, Mártírságtok: zálog, Hogy ránk szebb jövő virrad. A szoborleleplezésről következőkben számol be tudósítónk: Szombaton este érkezett kíséretével Decs községbe vasúton a bátaszéki állomáson keresztül Vogt Waldemar tábornok, aki a kormányzó képviseletében jelent meg a leleplezési ünnepélyen. A 7 óra 20 perckor érkező tábornok fogadására már előzőleg megérkeztek a decsi vasútállomásra a vármegye képviseletében Szévald Oszkár vm. főjegyző és Szongott Edvin főszolgabíró, ugyancsak megjelent a fogadáson Decs község elöljárósága, a felekezetek lelkészei, valamint a községi lakosság. A leszálló tábornokot a zászlódisszel fellobogózott megállónál Szévald Oszkár vm. főjegyző üdvözölte. A kormányzó képviselője az üdvözlést melegen megköszönte és kijelentette, hogy a vármegye közönségének hódolatát Ófőméltóságának jelenteni fogja. A fogadtatás végeztével a tábornok kíséretével, valamint a fogadására megjelent hivatalos személyiségekkel a községházéira hajtatott, ahol Kommandinger Kálmán községi főjegyző házánál szűkebb körű vacsora volt. A vacsora előtt a katonai zenekar a községháza előtt térzenét adott. Már kora reggel talpon volt a község apraja-nagyja, ugy hogy a katonai zenés ébresztőt már ünnepi köntösben hallgatták végig. Egymás után érkezett meg a tolnai huszárok, valamint a csendőrök diszszakasza. A reggeli vonattal igen sok ünneplő, később fogaton Jankó Ágoston főispán, dr. Orffy Imre nemzetgyűlési képviselő, Vend/ István polgármester és még többen. Reggel 9 órakor Vogt tábornok, a főispán és vármegyei főjegyző, valamint a nagyszámú ünneplő közönség a róm. kath. iskoláihoz vonult, hol Eehérvárvy Ferenc üdvözölte néhány szóval a kormányzó képviselőjét. Ezután megkezdődött az udvarban felállított sátorban a szentmise, amely alatt a katonazenekar egyházi énekeket játszott. A miséről a református egyházba vonultak az ünneplők, ahol Arany Dénes lelkész helyettes gyönyörű és megható imát mondott, a dalárda pedig szép hazafias dalokat adott elő Szeghő rektor vezetésével, igen jó betanulással. Az istentiszteletek után Vogt tábornok és kísérete a községházára vonult. Míg a menet felsorakozott, azalatt a katonai jelentkezéseket fogadta és a hadban levők hatalmas csoportja előtt ellépett a tábornok, megkérdezte a nagy világégésből hazakerültektől, hogy mely ezredben szolgáltak és melegen kezet szorítva mindenikkel, néhány buzdító szót intézett hozzájuk. Ezután megkezdődött a felvonulás a szoborhoz. Amint a kormányzó képviselője a szoborhoz ért, néhány kedves szóval egy csinos kékszemű, magyar ruhába öltözött leány, Körtvélvessy Mariska virágcsokrot nyújtott át a tábornoknak, aki melegen megköszönte azt és azzal vette át, hogy oda teszi azt, ahol annak legméltóbb helye van. (Beszéde után a hősök szobrának talapzatára helyezte.) Az ünnepséget Szongott Edvin főszolgabíró nyitotta meg, aki melegen üdvözölte a kormányzó képviselőjét, a vármegye főispánját, alispánhelyettesét és az ünneplő közönségét. Az üdvözlés után a katonazenekar a Hymnuszt játszotta, majd a szobor bizottság egyik elnöke, Arany Dénes ref lelkész mondotta el magas szárnyalású ünnepi beszédét, amelyből a következő részleteket jegyeztük fel: Ez a nap, melyen Decs község közönsége 115 hősi halottjának emel emlékoszlopot, sokak meggyőződése szerint a legsötétebb gyásznak a napja, melynek kietlen éjszakájában egyetlen biztató, vigasztaló csillagfény sem reszket. S ez elbúsult magyar lélek minden fájó emlékét f elvonultatják igazolásul annak, hogy ez a nap a vigasztalan siralomnak napja. E község népe 115 hű fiát tette a haza oltárára véres áldozat gyanánt. Mindegyik ennek a kalásztermő gazdag földnek a rögeit öntözte egykor a verejtékével. Szörnyű veszteségünkből hiányzik az a megnyugtató mozzanat, az a fájó vigasztalás, hogy meghozva a nagy áldozatot, mindegyik a szülőföld temetőjében, apáik hamvai közelében válik eggyé szétömlő poraiban a magyar földdel, s sírjuk felett kedveseik kegyelete ál! őrt. Nem, nagyrészt a kékvízű Isonsó gördülő kavicsai őrlik temetetlen csontjaikat. A Kárpátok suttogó fenyvesei takarják jeltelen sírjukat. Tirol bércei között a hó terít hamvaikra jégpelyhekből meleg takarót; Lengyelország síkjain kiömlött vérüktől, porladó testüktől nő gazdagabban a vetés. Én nem beszélek előtted Decs község népe, hős vérének céltalan hullásáról, kárbaveszett áldozatokról, a nem mondom, hogy véres küzdelmünk külső sikertelensége s áldozataink nagysága feletti fájdalom szilaj kitörésével az emlékezésnek ezen a napján szaggasd meg a ruháidat s hangos sírással sirasd elvesztett fiaidat, kik meghaltak, s nem tudod: miért!? Mert nekem szent meggyőződésem, hogy a te hőseid vére hullása sem volt hiábavaló. Nem hiába hullatja el levelét ősszel a fa, mert rothadó leveleiből él és táplálkozik. Nem 416