Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor: A Gyöngyösbokréta mozgalom története Tolna megyében

igen idős ember járta. Azután jött a Gyöngyösbokréta és ma már nem férfi a községben, aki nem tudja ezt a gyönyörű és igen nehéz táncot. "'

6

4 A koppányszántói bokréta tagjai jókedvű, humoros, paraszt származékok voltak, melyet bizonyít a sajtó is: „A bokréta derűje. Koppányszántói származás a szántói Nagy Kristóf Készülődünk a bécsi táncversenyre. Nagy volt az izgalom, különösen akkor, amikor megtudták, hogy hajón utazunk, Budapestről - Bécsig. Persze a legtöbb szántói bokrétás nem látott még nagyobb vizet a Koppánv-pataknái, hajón meg még egyik sem ült, hajót látni is csak képen látott. A bokréta egyik tagja határozottan szabódott, hogy de bizony ő nem iil a hajóra, mert hátha elmerül. Történetesen, majdnem két méter magas férfi. — Pedig neked el kel! jönnöd - igy egy másik - te leszel a nagy Kristóf, aki a süllyedő hajóról a nyakad között a partra cipelsz majd bennünket. Neked legfeljebb ha a derekadig ér majd a víz, no, csak készülj. Nevetett s csak megnyugodott. " Egy másik hasonló humoros történet: „Hol vannak ennyi ideig? Táncmulatságot tartottunk. A zenészeket vidékről fogadtuk. Vonattal jöttek, az állomásra két kocsi ment eléjük. A zenészek késnek. A fiatalság már nagyon nyugtalan, szívesen táncolna. Én bennem - forr a méreg: hol vannak ennyi ideig? Végre jön ám sebes trappban a két kocsi. Megállanak. Szörnyű haraggal támadok Simonra, aki az első kocsi lovait hajtotta: - No, mi az már Simon? - Késett a vonat, mester úr - szólt Simon. - Aztán mennyit késett? Hét litert - felelte szerényen. Első pillanatban bizony nagyot néztem, de aztán rögtön elfogott a nevetés. Az ám, az állomásról bementek a közeli korcsmába Simonék és megittak hét liter bort, mielőtt tovább indultak a zenészekkel. "'

6' Kapós mentén a nök felsőtestükön vászoninget, „ ümögöt" hordtak. Ennek szabása egyenes, derékig érő, ujja bevarrott, elöl has középig nyitott, nyaka kerekre vágott és simán beszegett. Az inghez kezdetben kender-, később pamutvászonból készült pendelyt,,,péntöt" viseltek. Ezzel kötötték le az inget. A pendclyre került rá a többi - az évtizedek múlásával egyre több - alsószoknya. Az alsószoknyák tetejére jött a „fősőszoknya", melynek alját mindig pirossal szegték vissza. Majdnem bokáig ért és ünnepeken mindig selyemből készült. A helyi szépségideál szerint a szoknyának elöl laposan, hátul kereken kellett állnia, ezért pufándlit, azaz farpárnát használtak. A női viselet egyik legfontosabb ruhadarabja a kötény, nagyon díszített volt. Az 1870-es évektől az ünnepi viselet elengedhetetlen tartozéka volt a rékli. Ez az első világháborúig a legdíszesebbre kimunkált és a tájra legjellemzőbb ruhadarab volt. Szoknyán kívül, kötény alatt viselték. Az első világháború után jelent meg a blúz, teljesen városi mintára. Korábban viseltek ködmönt, gyakori volt a vastag posztó szövet, majd a gyapjú vállkendő, főleg télen. Lábukon általában cipőt, hétköznap - főleg a szegények - tutyit viseltek. Fejükön a menyecskék a pillét hordták. Ez nem más, mint egy kicsi 3-4 cm-szer, 3-4 cm-es kocka, egyik oldala nyitott, ahol a kontyra helyezték, két ellentétes oldalán egy pille szárnyát utánzó egy-egy csúcsíves lapocska látható. A pillcfőkötő ünnepi példányait üveggyöngyökkel díszítették. A környék falvaiban használatos pillék formájukban, anyagukban kissé eltértek egymástól. Ozorán pl. kezdetben az egyszínű, valamint az önmagából mintás, lógós fekete selyempillét viselték, később hímzett változata is elterjedt. A kihímzett kendőt a keménypapírból készült, szegletes formájú kontydobozra kötötték, majd varrással rögzítették. A lelógó sarkokat eleinte természetesen esö formájukban hagyták, később szárnyhoz hasonló alakot igyekeztek kiképezni oly módon, hogy a belső oldalát egyenesen hagyták, míg a külső hegyes végétől fölfelé szélesedve kerekítették, és oldalt a kontydobozra varrták, hogy simán feküdjön. Az 1934-35 körüli időtől a lógós pille szárnyába már keménypapírt helyeztek. Ezzel a szárny egyre jobban közelített a vízszintes fekvéshez. A pille bevonata 1940 után jelentősen módosult: kasmír, taftselyem, brokát, szatén különböző színei jelentek meg, ezzel a fejfedő „alkalmazkodott" a viselt ruha színéhez. Készültek gyöngyös, rátétes, sőt festett pillék is. A férfiak felsőtestükön vászoninget hordtak, amelynek gallérját, kézelőjét és gombolópántját hímzés borította. Az inghez 6-7 szél gyolcsból készített bőgatya társult. Ezekhez fekete posztó, gömbölyű fazonos, két sor gombos pruszlik, és egészen keskeny szélű ún. „kisszélű kalap" illett. Mellé muskátlit, rozmaringot tűztek. Lábukra hátul varrott, torokban erősen ráncolt, keményszárú csizmát húztak. A 20. századtól használták a fekete posztóruhát.

16

6 16

4 Bokrétások Lapja 1935. február 16

5 Bokrétások Lapja 1934. december. 16

6 G. VÁMOS 1977. 1-24., G. VÁMOS 1979. 240-246. 332