Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor: A Gyöngyösbokréta mozgalom története Tolna megyében

aratókoszorú formáját tekintve korona vagy koszorú alakú is lehetett. Ha nagyobb volt a koszorú, akkor általában vesszővázra fonták, réti virágokkal és különböző színű szalagokkal díszítették és vihették kézben, párnán, rúdon vagy fejre helyezve. A koszorút a gazda vagy a gazdaasszony vízzel öntözte meg, melynek bőségvarázsló, esővarázsló célja volt. Azután a gazda megköszönte az aratókoszorút és áldomást ittak, gyakran étellel is megvendégelte aratóit. A vendégség rendszerint tánccal fejeződött be. (Később az aratókoszorút a tisztaszobában a gerendára akasztották, pontosan az asztal fölé. Vetéskor a szemeket kimorzsolták belőle és összekeverték a vetőmaggal, hogy biztosítsák a következő évi jó, bőséges termést.) Az aratóünnepet játszó csoport tagjai a „BÁTAI BOKRÉTA" feliratú zászlóval. A Bátai Gyöngyösbokréta ezt az ünnepi szokást vitte először színpadra 1934-ben. Kaszasarló és a „szengyör"

1'

1 bemutatásával szemléltették a paraszti élet aratási szokásait. Az arató koreográfia már a kulisszák mögött elkezdődött. A férfiak és a nők közös énekléssel, két oldalról indultak el a színpad közepe felé. A férfiak hatalmas kaszákkal, a nők kötényük derék részébe tűzött sarlókkal, kezükben gyertyának 12

1 A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve Péter Pál napján, június 9-én megszakad, kezdődhet az aratás. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az elsőnek learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló célzattal. Betegségelhárító szerepe is volt. Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát. A legtöbb hagyomány az aratás végéhez kapcsolódott. Kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek, szokások kötődtek. Ebből készült az aratókoszorú. A bátai részes aratók munkájuk befejeztével Szent György-vitéznek nevezett aratókoszorút kötöttek, szerszámaikat felszalagozták és énekszóval vonultak a gazda udvarára. A koszorút felmutatva jelképesen át is adták. A gazda megvendégelte őket, s zene, tánc után énekszóval elvonultak, hazavitték a koszorút. A szokás nyilvánvalóan hajdani liturgikus gyakorlatnak megkopott, elvilágiasodott maradványa. A búzavetés, aratás. Györgynek, a tavaszi zsendiilés patrónusának különleges oltalma alá kerüli: megvédte a gonosz hatalmától. Tolnában is - az ország egyéb területeihez hasonlóan aratás végén válogatott kalászokból a hosszúkás, kosárfonásra kötött Jézus bölcsője készítésére került sor. Rúdon két aratólány vitte a gazdához, aki munkásait megvendégelte. KATONA 1962. 151-152., BÁLINT 1998. III. 27-29. - A helyi lap tudósítása szerint Bátán felújították az ősi aratás utáni Szent György ünnepet. Fájth Jenő plébános fáradtságos munkájának történelmi, néprajzi előtanulmányainak eredménye, hogy valóban azok a népviseleti dolgok, népszokások kerültek elő, amelyek történelmi szempontból is jelentőséggel bírnak. „A Szent György bokréta népművész kézügyesség remek müve. Búzaszalmából és kalászból kreált füzérből áll. amelyen apró kis kelyhek csillognak. A füzér közepén egy kis örök mécses, a füzér tetején búzaszalmából font szentségtartó áll, rajta egy fehér galambbal. Vasárnap délután folyt egyébként a népies bokréta. A menet élén két zászlótartó ősrégi zászlókat vitt. A zászlók szalagokból és magyaros motívumokkal díszített nehéz selyem kendőkből állott. Mögöttük a már említett Szent György bokréta csillogott az őszi napsütésben, utána hosszú sorban régi magyarruhás fiuk és lányok alakítottak menetet. A menet édes-bus évszázados magyarénekeket énekeltek cigányzene kiséret mellett. A templomig tartott a felvonulás, ahol várták őket a plébános kíséretében Torday János bajai cisztercita-rendi igazgató, dr. Gonda Felicián és Ebbert festőművész. A menet megállt és felszakadt az ősrégi, fájdalmas melódiájú Szent Györgyének. Az ének után meghatódottan buzdította az ezrekre menő tömeget Torday János igazgató, akinek elismert neve van már a régi magyar énekek összegyűjtésében, a magyar népszokások és erkölcsök megőrzésére. Utána felhangzott egy régi bátai halász románc, amelynek melódiája is kifejezte a tragédiát, amit a szöveg elmondott. Meghatódottan könnyezve haladt vissza a tömeg a vendéglőbe, ahol még sok-sok régi magyar éneket énekeltek. Az énekeket Ivánka Mihály fiatal tanító és Csentő János szedték össze. " - BALÁZS KOVÁCS 207. 417-418. 317